Kivágják a Mol-t Lengyelországból? Állítólag orosz tőke irányítja a magyar céget

A lengyel szenátus elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a magyar olajtársaság nem tudja megvenni a Lotos 417 benzinkútját, amelyről januárban írtak alá szerződést.

A Mol január 12-én jelentette be a Budapesti Értéktőzsde honlapján, hogy 610 millió dollár értékű szerződést írt alá 417 lengyelországi töltőállomás vásárlásáról a Grupa Lotos SA-val és a PKN Orlennel, aminek eredményeként a magyar cég a harmadik helyre léphet elő a lengyel üzemanyag-kiskereskedelmi piacon. Az akkori bejelentés szerint az ügylet a PKN Orlen és a Lotos fúziójának Európai Bizottság általi engedélyezésétől függ. A Lotos azért akarta eladni benzinkútjai egy részét, hogy egyesülhessen a PKN Orlen lengyel üzemanyag- és energiaszolgáltatóval. A fúzió engedélyezését pedig ahhoz a feltételhez kötötte többi között az Európai Bizottság, hogy a monopolhelyzet elkerülése érdekében a Lotosnak el kell adnia töltőállomásainak 80 százalékát, valamint 30 százalékos részesedését is a cég gdanski olajfinomítójában.

Nem kívánják a Mol-t a lengyel szenátorok (Fotó: twitter)

A lengyel szenátus most ebbe az üzleti tervbe tenyerelt bele, nem is akárhogy. A szenátorok elfogadtak az állami vagyonkezelés elveiről egy olyan törvény módosítási tervezetet, amely megakadályozza a PKN Orlen és a Lotos egyesülését. A lengyel Energetyka úgy tudja az a cél, hogy a Lotos egy része ne a Mol-hoz kerüljön. Tomasz Grodzki házelnök az ülés előtt azt mondta, az eredeti elképzelés nem az volt, hogy a nagyrészt orosz tőke által irányított Mol-nak adják el a Lotost, különösen éppen akkor, amikor Oroszország és Ukrajna között háború folyik. Magyarország hozzáállása pedig a konfliktushoz furcsa és érthetetlen. A házelnök reményét fejezte ki, hogy a Szejm elfogadja majd a szenátus javaslatát.

A szenátorok egy része szerint a Lotos finomító részesedésének és benzinkútjai egy részének eladása ellentétes az állam érdekeivel. Ez utóbbiakat a magyar Mol veszi át, amely - mint érveltek - szoros kapcsolatban áll Oroszországgal. A kormány képviselői és a kormánypárti szenátorok ellenkező véleményen voltak. Jan Kanthak az Állami Vagyonkezelő miniszter-helyettese szerint az Orlen és a Lotos egyesülése egy nagy multienergetikai konszern felépítését tenné lehetővé, amely segítené a lengyelországi olajellátás diverzifikálását is.

A szavazáson végül 53 szenátor támogatta a módosítást, 45 pedig nemmel voksolt. A szavazás után az ellenzéki szenátorok hangsúlyozták, hogy sikeresen felfüggesztették a Lotos eladását Magyarországnak és a mögöttük álló oroszoknak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo