Friss cikkeink


Mégiscsak sikeresen mentették Orbánék a cégeket?

Mégiscsak sikeresen mentették Orbánék a cégeket? 

Nem történt drasztikus csökkenés a vállalkozások számában a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése után – olvasható ki Központi Statisztikai Hivatal héten frissült adatsoraiból. Nemzetgazdasági ágakra lebontva néztük meg, hány társas vállalkozás volt regisztrálva a vírus által leginkább megtépázott iparágakban.
A jövőbe néztek a nagyvállalatok - menyire pesszimisták?

A jövőbe néztek a nagyvállalatok - menyire pesszimisták? 

Visszaesett a hazai nagyvállalatok árbevétel-és profitvárakozása a következő egy évre vonatkozóan, ugyanis a cégek átlagosan 0,4 százalékos árbevétel- és 2,6 százalékos profitcsökkenést várnak – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index adataiból. Ezzel szemben a gazdasági környezet megítélésére csak rövid távon van hatással a koronavírus-járvány, amiben vélhetően a kormányzati intézkedéseknek pozitív szerepe van. A cégek harmada szerint javulni fog a gazdasági környezet a következő egy évben, három éves időtávon pedig nem számolnak a járvány hatásaival.
Nagy lehetőség előtt a piac egykori királya, de mégis elbukhat

Nagy lehetőség előtt a piac egykori királya, de mégis elbukhat 

Az 1990-es évek második felében a Nokia a világ számos részén szinte egyet jelentett a mobilkommunikációval. Az Apple és az olcsó kelet-ázsiai konkurensek piacra lépésére viszont nem volt válasza a finn vállalatnak, amely majdnem eltűnt a süllyesztőben. Egy szűk szegmensbe húzódtak vissza, amely most komoly kitörési lehetőséget kínál.
Újra megnyitják a pénzcsapot - itt van, kik kaphatnak most támogatást

Újra megnyitják a pénzcsapot - itt van, kik kaphatnak most támogatást 

Augusztus 31-től újra igényelhető az élelmiszer-feldolgozók és dísznövénytermesztők átmeneti támogatása.
Így gyakorlatozott a járványügyi bevetési egység

Így gyakorlatozott a járványügyi bevetési egység 

Egy fiktív járványügyi esemény kezelését mutatta be a járványügyi bevetési egység csütörtökön Budapesten.
Nagyon fontos adózási határidő közeleg a vállalkozások életében

Nagyon fontos adózási határidő közeleg a vállalkozások életében 

A koronavírus-járvány miatt haladékot kaptak a vállalkozások éves adókötelezettségeikkel és beszámolóik közzétételével kapcsolatban, szeptember 30-án azonban lejár a határidő – figyelmeztet Dr. Bákonyi László adójogi szakértő.
Zöld SUV-okkal támad a Ford

Zöld SUV-okkal támad a Ford 

Az utóbbi években a nemzetközi autópiacon két igazán sikeres, ma már kijelenthetjük, hogy hosszútávú trend alakult ki. Az egyik a SUV-ok térhódítása, a másik pedig a környezettudatos, “zöld” autó, amely elektromos vagy hibrid hajtással rendelkezik, ezáltal kímélve a környezetet és javítva a hatékonyságot. A Ford megtette, amit lehetett és az új Kuga és Puma bevezetésével ötvözték a fenti trendeket.
Eurómilliárdokat hoznának Magyarországra is, de valami hiányzik

Eurómilliárdokat hoznának Magyarországra is, de valami hiányzik 

Nem csüggednek a nemzetközi intézményi befektetők a közép-európai kereskedelmi ingatlanpiacon. Továbbra is erős az érdeklődés, de megvan az óvatosság is és sajnos kevés a megfelelő első osztályú termék.Térségünkben minden fontos piacon a hazai alapok is aktívak lettek, idén további jelentős adásvételek zárulhatnak le Magyarországon is.
Kevés termett a magyarok egyik kedvenc gyümölcséből

Kevés termett a magyarok egyik kedvenc gyümölcséből 

Nem zárnak sikeres évet az idén a dinnyetermelők: a várt mennyiség fele termett csak, ezt a kiesést pedig csak részben kompenzálták a szokásosnál magasabb árak - írta a Világgazdaság csütörtökön.
Közel 100 magyar koronavírus-fertőzöttet találtak egy nap alatt

Közel 100 magyar koronavírus-fertőzöttet találtak egy nap alatt 

Egészen pontosan 91 újabb magyarnál mutatták ki a fertőzést, ezzel 5379 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

4 nap maradt, hogy a kormány megelőzze a munkaerőpiac összeomlását 

Jelen állás szerint már csak jövő hétfőig jelentkezhetnek a vállalatok az állami bértámogatásra, miközben forrás még bőven van, és az érdekképviseletek is a program hosszabbítása mellett érvelnek. 

Van, ahol nem ütött be a válság 

A magyarok rövid távú lakás-felújítási és korszerűsítési tervei 2020 augusztusában az egy negyedévvel korábbihoz képest érezhetően erőteljesebbé váltak – derül ki egy friss felmérésből. Mindez éves alapon is pozitív elmozdulást jelent. Ezek szerint a koronavírus okozta járvány negatív hatása a lakásfelújítások terén egyáltalán nem érezhető. A következő egy évben a lakossági szándékok szerint a magyar lakásállomány csaknem 13%-án végezhetnek fejújítási, korszerűsítési munkákat.

A koronavírus mindent átformál: későbbre csúszik a világ egyik legjelentősebb rendezvénye 

A koronavírus-járvány miatt a davosi Világgazdasági Fórum szervezői úgy döntöttek, hogy a jövő januárra tervezett találkozót a nyár elejére teszik át.

A járvány vesztesei: így hullottak ki a munkanélküli ellátásból a magyarok 

Kollégánk, Székely Sarolta a Millásreggeli műsorában foglalta össze, mire számíthatnak azok, akik a vírus miatt maradtak munka nélkül és miben reménykedhetnek azok, akiknek még sikerült megmenteniük az állásukat.

Nagy buktát várnak a G20-tól 

A Moody's nemzetközi hitelminősítő azzal számol, hogy a világ húsz legnagobb gazdasági erőcentrumát alkotó csoport, a G20 idei gazdasági visszaesése 4,6 százalék lehet.

Aggasztó ábrákat mutatunk a magyar járványhelyzetről 

Időről időre a friss adatok mögé tekintünk, és ha említésre méltó részletre bukkanunk, Olvasóinknak is megmutatjuk az aktuális helyzetet. Most ismét ilyen történt.

Szerethető-e egy SUV? 

A címben szereplő kérdésre egy Ford Kuga segítségével keressük a választ, melyet néhány napig Budapesten és a Balaton környékén teszteltünk a Ford Petrányi jóvoltából. A rövid válasz igen, de nézzük, lesznek-e ellenérvek és tanulságok – rendhagyó autóteszt következik.

Figyelmeztetést adott ki az operatív törzs a járvány miatt 

Továbbra is nagyon fontos a fegyelmezettség, az éberség, az általános higiénés szabályok betartása. Erre figyelmeztet az is, hogy hatodik hete nő az aktív fertőzöttek száma - olvasható a koronavirus.gov.hu-n.

A járvány gazdasági hatásai - merre tart Magyarország? 

A Policy Agenda által számított idei második negyedévi Gazdasági Fejlődés Index is jelzi, hogy a bővülés eddigi kiugró növekedése jelentősen visszaesett, szinte valamennyi ágazat, így az exportunkban alapvető fontosságú ipar teljesítménye zuhant. Az egyensúly további romlására utal, hogy gyorsult a fogyasztói áremelkedés üteme, tovább gyengült a forint. A foglalkoztatottság csökkenése mellett a családi jövedelmek szűkülése is óriási gondokat okozhat.

Még van idő: szeptember közepéig kaphatnak észbe a startup-inkubátorok 

Szeptember 18-ig pályázhatnak a startupokat felkaroló inkubátorok szakértői tevékenységeik és mentorálási szolgáltatásaik támogatására a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett kétmilliárd forint keretösszegű Startup Factory felhívásra - közölte a hivatal elnöke.

Kőműves, villanyszerelő - hány napot kell várni egy szakemberre? 

Jelentősen, 12 százalékkal csökkent hazánkban az építőipari szakemberhiány. Jelenleg átlagosan 119 napot kell várni a szakember megkeresésétől a munka megkezdéséig. A koronavírus-járvány előtt 135 nap volt az átlagos várakozási idő. A legtöbbet, 165 napot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kell várni a szakemberre, míg a legkevesebbet, 86 napot Tolna megyében – derül ki a Mapei Kft. 9000 fő megkérdezésével készült országos kutatásából.

Mindennél biztonságosabb a kültéri csomagküldés 

Év végéig több mint 40 új kültéri csomagautomatát helyeznek üzembe országszerte, így az egész ország lakossága használhatja majd a legbiztonságosabbnak számító csomagküldési megoldást.

Ennek a hírnek egyáltalán nem fognak örülni az autósok 

Drágul a benzin, költségesebb lesz a tankolás.

Koronavírus Magyarországon: nagyon megugrott az új fertőzöttek száma 

73 magyarnál mutatták ki a koronavírust.

Feltámadás a vírus után: ismét elkezdtek vásárolni a magyarok 

A kereskedelemben és a vendéglátásban az online pénztárgépek adatai szerint az újranyitás után egyre inkább élénkül a kereslet - mondta Izer Norbert adóügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek, hozzátéve: a forgalomnövekedés, a béremelkedés, a munkahelyek számának alakulása és az ütemesen érkező állami bevételek együtt azt mutatják, hogy hatékony volt a válságkezelés.

A vállalkozási kedvet is csúnyán megrogyasztotta a koronavírus 

Drámaian visszazuhant az újonnan bejegyezett önálló és egyéni vállalkozások száma a koronavírus-járvány magyarországi megjelenésének következtében. Három hónapig tartó gödör után úgy látszik, nyárra már a tavaly év végi adatokat is meghaladják az új cégbejegyzések. 

Megerősítették: a bozóttüzeket táplálja a klímaváltozás 

A klímaváltozás nyilvánvalóan táplálta a 2019-2020-as szezonban pusztító ausztráliai bozóttüzeket egy kedden bemutatott kormányzati jelentés szerint.

Rejtély, miért költött csak filléreket az Orbán-kormány a munkanélküliekre 

Akár azt is kijelenthetjük, hogy évtizedes mélypontot jelent az az összeg, amit a hetedik hónapban ellátásokra költött az Orbán-kormány. A 781 millió forint töredéke még annak a költségvetési forrásnak is, amit békeidőben, kevés munkanélküli és nyilvántartott álláskereső mellett erre a célra fordított.

Óriási bajban vannak a rendezvényszervezők 

A kormánytól kérnek segítséget a rendezvényszervezők, mert az évi csaknem ezermilliárd forintot termelő iparág március óta a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt - mondta Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnöke.

Szijjártó mondott néhány számot a kormány által támogatott beruházásokról 

A miniszter egy vidéki településen adott át egy okiratot.

Új rendszer jelenthet nagy segítséget a hazai cégeknek 

Új, teljesen automatizált pályázat-előkészítő rendszert fejlesztettek ki a Virtuális Erőmű Program szakemberei.

Matolcsyék ma nem léptek 

Nem történt változás a jegybank kamatdöntő ülésén.

Vizsgálódnak a Porsche háza táján - mivel volt gond? 

Vizsgálatot indított a német szövetségi közúti közlekedési hatóság a Porsche autógyártó társaság ellen benzinüzemű motorok manipulációjának gyanúja miatt - írták német lapok.

Lehet-e még igaza Matolcsy Györgyéknek idén? 

Az első féléves 6,1 százalékos zuhanás és a kormány által a harmadik negyedévre várt, nem számszerűsített további visszaesés alapján nagyjából ekkora gazdasági bővülésre lenne szükség 2020 utolsó negyedében ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 0,3-2 százalékos idei növekedési prognózisa teljesüljön. Feltéve, hogy az MNB nem változtat az előrejelzésén. Erre legkorábban a Monetáris Tanács mai ülésén lenne lehetősége, de ehhez változtatnia kell a szokásos menetrendjén.

Júliusban újra érezhetően többen jártak már be dolgozni 

Júliusban 1,5 százalékkal nőhetett júniushoz képest a foglalkoztatottság - közölte a GKI.

Csak óvatosan optimisták a németek – a jövő még mindig ködös 

Elemzők által vártnál jelentősebben javult augusztusban az előző havihoz képest a müncheni ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe.

Másodszor bukott le a feketéző utazásszervező 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrei résen voltak, elsőre lebuktatták a simliskedő utazásszervezőt, aki egyszer már fennakadt a NAV ellenőrzésén.

Szállodafejlesztésre lehet pályázni - itt vannak a részletek 

Már benyújthatók a támogatási kérelmek a Pest megyei szállodák fejlesztését és bővítését támogató pályázati felhívásra - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós fejlesztési források felhasználásáért felelős államtitkára.

Koronavírus: kijöttek a friss adatok 

24 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 5215 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Hamarosan nyitják a pénzcsapot – a kiválasztott cégekre akár százmilliók várhatnak 

Komoly lehetőségre készülhetnek a korábban már elismert hazai kis- és középvállalkozások, augusztus végén nyílik a legújabb pályázat.

Rég volt ilyen: brutálisan kevés osztalékot fizettek ki a cégek 

Az idén a második negyedévben globálisan kifizetett osztalékösszeg közel egy évtizede a legkisebb volt, mivel a koronavírus-járvány miatt megtépázott vállalatok közül igen sok úgy döntött, egyáltalán nem fizet a részvényeseinek.

Hidegzuhanyként érte a magyar cégeket a járvány 

Az utóbbi években a magyar piacon is egyre nagyobb ütemben terjedt a távmunka, ám a koronavírus-járvány szinte egyik napról a másikra majdnem mindenki számára elhozta az otthoni munkavégzést. A munkafeladatok otthoni ellátása ugyanakkor új kihívásokat is jelent: sok más mellett informatikai felkészültséget várt a munkaadóktól. A cégek 70 százaléka kénytelen volt átállni az online munkavégzésre, amihez megfelelő informatikai háttérre volt szükség. A vállalatok felének ez nem jelentett gondot, ám minden ötödik cégnél komoly fejtörést okozott az új helyzet. Ez derül ki az elsősorban használt szerverekkel foglalkozó, ServerElite felméréséből.

Elszomorító adat érkezett: az álláskeresők fele a semmiből él 

Kijöttek a friss adatok, amelyek felemás képet mutatnak a regisztrált álláskeresőkkel kapcsolatban.

Két évtizede nem láttak hasonlót – megszületett a megállapodás 

Több mint két évtizede először vámtarifák csökkentésében állapodott meg az Európai Unió és az Egyesült Államok.

Szijjártó Péter beszámolt kínai útjáról - erről volt szó 

Mielőbb újra kell indítani a magyar-kínai gazdasági együttműködést, erre mindkét oldalon megvan a politikai szándék - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kínai útjáról beszámolva.

Anyagi helyzetükről is faggatja a vállalkozásokat a kormány 

Ahogy tavasszal, a járvány kezdetén, úgy most is ismét megkérdezi a vállalkozásokat az állam a gazdasági tapasztalataikról, a kormányzati mentőintézkedések hatékonyságáról, valamint a gazdasági kilátásaikról és nehézségeikről.

Mindjárt lejár a határidő - már csak pár napig jelentkezhetnek a cégek bértámogatásért 

Jövő hétfőig lehet jelentkezni a bértámogatási konstrukciókra - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Komoly szigorításokat jelentett be az Airbnb 

Szigorítja a foglalási szabályokat az Airbnb: ezentúl nem lehet partikat szervezni az online szállásközvetítő platformon foglalt szállások egyikében sem, és legfeljebb 16-an bérelhetnek ki együtt egy ingatlant. A rendelkezés visszavonásig érvényes.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet 

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért.

Pénzszerzés

Havi 266 ezer forint hiányzik a magyar családok kasszájából

Havi 266 ezer forint hiányzik a magyar családok kasszájából 

Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből.

Cégblog

Mi kell az újraiparosítás felpörgetéséhez?

Mi kell az újraiparosítás felpörgetéséhez? 

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon.

Gazdaság

Nagy terveik vannak a magyar gyáraknak, de három komoly veszély fenyegeti őket

Nagy terveik vannak a magyar gyáraknak, de három komoly veszély fenyegeti őket 

A hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo