Égető szükség lenne a home office-törvényre

Az otthoni munka feltételeit szabályozó törvény megtárgyalását sürgeti a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), mivel a hétfőn bejelentett újabb munkavégzési korlátozások miatt munkavállalók tízezrei fognak ismét otthonról dolgozni, de még mindig nincs egyértelmű szabályozás, amelyhez a munkáltatók és a munkavállalók igazodhatnának.

Kordás László, a MASZSZ elnöke felidézte, hogy a törvénytervezet részleteiről hónapokkal ezelőtt megegyeztek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) résztvevői, a kormány, a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői, és abban állapodtak meg, hogy szeptember közepén a parlament elé kerül a tervezet.

A MASZSZ álláspontja szerint a kormánynak el kell rendelnie azt is, hogy táppénzre mehessen az a szülő, akinek a járvány idején az iskolák, óvodák, bölcsődék bezárása miatt otthon kell tartania a kiskorú gyerekét. Kordás László szerint ez szintén olyan kérdés, amelyben a kormányzati oldal a VKF tárgyalásokon úgy nyilatkozott, hogy megnézik, mit tehetnek az ügyben.

A MASZSZ a munkanélküliek támogatására is nagy hangsúlyt helyez, ezért már többször kezdeményezték, hogy az álláskeresési időt hosszabbítsák meg 3-ról 6 hónapra, valamint javasolták az ez időre szóló járadék mértékének emelését is. "A változtatással százezrek életét lehetne legalább átmenetileg megkönnyíteni" - hangsúlyozzák a közleményében. A szakszervezetek azonnali intézkedést várnak a kormánytól - jelezte az elnök.

"Ha már pénzt nem adnak a rászorulóknak, legalább törvényileg rendezzék az egyre zűrösebb foglalkoztatási állapotokat" - jelentette ki Kordás László a közleményben.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo