Kollégánk jegyzete eredetileg laptársunk, az mfor.hu oldalán jelent meg.

Nemcsak a koronavírus-járvány lefutása - vagy felfutása - tér el gyökeresen az első hullámban tapasztaltaktól, de a kormányzat járványkezelése is. Míg tavasszal úgy tűnt, talán idejekorán hozták meg az egyes korlátozó intézkedéseket, most ősszel ennek ellenkezője, a túl hosszú reakcióidő róható fel a kormánynak. Emlékezhetünk: tavasszal a kormányzati sikerjelentésekben rendre kiemelték, mennyivel hamarabb hoztak meg a szigorító intézkedéseket más államokhoz képest, és a lehető leghamarabb hatályba léptették Magyarországon a veszélyhelyzetet.

Most viszont - miközben minden más európai ország már hetekkel ezelőtt jelentős szigorításokat és korlátozásokat vezetett be - az Orbán-kormány csak a tavaszi sikerekből merítkezett és a nyáron lefolytatott nemzeti konzultáció eredményeire hivatkozott. Magyarázat mindkét magatartásra van, sőt, talán még találni is olyan statisztikákat az elmúlt hetekből, melyek tekintetében Magyarország sokkal jobban áll sok más országnál. Ezek azonban mégsem változtatnak a legfőbb tényen: mostanáig gyorsvonatként rohantunk a vesztünkbe - ahogy Jakab Ferenc virológus fogalmazott néhány héttel ezelőtt.

A szakadék szélétől néhány méterre, november 9-én a kormány elérkezettnek látta az idejét annak, hogy kapkodva behúzza a vészféket. Ehhez pedig nem kellett egyéb, mint 2493 elhunyt. A vírusra visszavezethetően ennyien vesztették életüket idén.

Jelen helyzetben a kapkodás vádja egyáltalán nem nevezhető költői túlzásnak. Tavasszal hagyott időt az intézkedések kifutásának a kormány, most viszont sűrűbben kénytelen belenyúlni a rendelkezésekbe. Nem maga diktálja a tempót, hanem követő üzemmódba volt kénytelen kapcsolni.

A laikusok számára is nyilvánvaló volt, hogy a maszkviselés november 2-i szigorítása, illetve annak elmulasztásának szigorú büntetése annyit fog érni, mint halottnak a csók. Két nappal később jött az éjszakai, pontosabban éjfél és hajnal 5 közötti kijárási korlátozás, majd rá öt napra, hétfőn délelőtt Orbán Viktor már-már vasszigorról, az első hullám idején mutatott kontrollról tett tanúbizonyságot.

De ez megkésett reakciónak tűnik. Sőt, a csőd és a vereség elismerésének.

Ez a "vasszigor" nem más, mint kétségbeesett kapkodás és annak nyílt beismerése, hogy a kormány belebukott a járvány második hullámába. Az elmúlt hetekben vég nélkül nyugtatták a közvéleményt a napi esetszámok, az elhalálozások növekvő száma ellenére: az egészségügy felkészült. Van muníció ágy, lélegeztetőgép, felszerelés tekintetében. Az egészségügy állja a sarat. Mindenkit meggyógyítanak, aki beteg lesz. Nem szabad leállítani az országot, hiszen az emberek is elmondták a véleményüket erről a nemzeti konzultációban. Jobbak vagyunk járványkezelésben, mint Európa sok más országa. Ám hiába az ámítás, a lakosság, az ellenzéki pártok, járványügyi szakemberek már rég látták a vészjósló valóságot. Azt, amit az Orbán-kormány csak most, november 9-én volt hajlandó nyíltan elfogadni. A miniszterelnöki bejelentéssel saját magát cáfolta meg a kormány, önnön magát tagadta meg.

Mondom is, miért.

1) Tesztelés. Ezzel kapcsolatban nem hallottunk mást, minthogy a kormány szerint ez nem akadályozza meg a járvány terjedését. A magyar gyakorlat pedig megfelel a WHO előírásainak. A tanévkezdés óta nem volt indokolt és szükségszerű a bizonyos formában szintén frontvonalban dolgozó pedagógusok rendszeres tesztelése. Mostantól viszont hirtelen hasznossá vált, az egészségügyi dolgozókkal egyetemben. Még akkor is, ha a miniszterelnök saját bevallása szerint a gyorsteszt "csak" kb. 60 százalékos hatékonysággal mutatja ki a vírust.

2) A gazdaság leállítása. Heteken keresztül lobogtatták az eleve sokszor kritizált nemzeti konzultáció eredményeit, miszerint az emberek nem szeretnék, hogy újra leálljon a gazdaság. "A magyarok így döntöttek." "A magyarok jobban féltik a saját egzisztenciájukat, mint amennyire tartanak a vírustól." "A kormánynak fontos a társadalom véleménye." Most mégis sutba kell dobni mindezt, annyira kritikus szintet ért el ugyanis a járványhelyzet Magyarországon, hogy egyik napról a másikra a gyülekezést is tiltani kell, az éttermeket, szabadidős létesítményeket be kell zárni, sőt, este 8 után kijárási tilalomra van szükség. Már tehát nem állja meg a helyét az a magyarázat, hogy a fiatalok miatt kellett bezárni a szórakozóhelyeket, körükben terjed leginkább a vírus. Néhány nap alatt a társadalom egésze potenciális vírushordozóvá vált. És most már mégsem annyira mérvadó a lakosság (állítólagos) véleménye a kérdésben.

3) Az egészségügy bírja a terhelést. Ahhoz képest, hogy a kormány heteken keresztül a magyar kórházak, az egészségügy felkészültségéről zengett ódákat, hirtelen mégis meglátták - vagy inkább belátták - itt sem végtelenek a kapacitások. Főleg akkor nem, ha az egészségügyi törvény módosítása miatt a legutóbbi hírek szerint mintegy 5000 dolgozó készül januártól felmondani. Mára már több mint 6000-en szorulnak kórházi ápolásra, több mint 400-an vannak lélegeztetőgépen, ha pedig az elmúlt napok trendje folytatódik, december 10-ére a kórházak elérhetik a kapacitásaik felső határát. Hogy ez a reális veszély ne váljon valósággá, november 11-én - talán az utolsó utáni pillanatban - be kell húzni a satuféket: akkortól lépnek hatályba az intézkedések.

Persze, a kormányfő újra elkezdhet Ausztriával példálózni, azzal az országgal, mely az első hullámban a laboratóriumunként funkcionált, de ez teljesen hiteltelenné teszi az amúgy sem túl meggyőző kormányzati retorikát. Hiszen Ausztria már október 19-én hozott kisebb korlátozó intézkedéseket, melyek főként a kültéri és beltéri gyülekezésekre irányultak. És miközben nyugati szomszédaink november első napjaiban életbe léptették az Orbán Viktor által most bejelentett intézkedéseket, a magyar kormány csupán a büntetési tételek szigorításáról határozott. Ausztriában egyébként eddig 1411 halálesethez vezetett a járvány a magyar 2439-cel szemben, a jelenleg aktív fertőzöttek száma pedig 60 023 a 86 124-gyel szemben.

A magyar kormányzatról mindezek alapján az a benyomásunk támadhat, hogy a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonít a 2022-es választásnak, közben a felelősséget elhárítja magától. Hárítja az egészségügyi dolgozókra, mondván, "amíg az egészségügy jól végzi a dolgát", addig nem kell tartani a második hullámtól. És hárítja a magyar lakosságra, rögzítve a tényt: az emberek nem akarják, hogy újra leállítsuk a gazdaságot.

Miért hozom ide a 2022-es választásokat? Mert a gazdaság újbóli leállítása az eddig vártnál még súlyosabb recessziót eredményezhet, pedig az első hullám is komoly gazdasági károkat okozott már. A legutóbbi prognózisok szerint 6 százalékos is lehet idén a gazdasági visszaesés mértéke. És ilyen kilátások mellett kényszerült a kormány 30 napra újból korlátozásokat hozni, sutba dobva minden korábbi hiú ábrándot. Ennek gazdasági hatásait most még nehéz felmérni, ám az az egy biztos, hogy mára már nagyon sokan élték fel a tartalékaikat, élnek most is napról napra teljes bizonytalanságban. A jövőben pedig újabb emberek veszíthetik el az állásukat, ha a most bejelentett szigor tovább tart 30 napnál és decemberben nem sikerül visszatérni a normális kerékvágásba. A gazdaság sokkal nagyobb sokkot szenvedhet el az eddig vártnál, ezt pedig sokkal nehezebb lesz kiheverni és időben is jóval tovább tarthat.

A választópolgárokat ugyan el lehet kábítani a migrációs politikával, a képzelt ellenségekkel szembeni harcias retorikával, de ha a kialakult helyzet már a pénztárcájukra és az egzisztenciájukra is kihat, mit sem fog érni a Soros Györggyel, IMF-fel, Brüsszellel, határon toporgó migránsokkal szemben megnyert képzeletbeli csata. Mondhatnánk azt is, hogy 2010 óta Orbán Viktor mindig harcolt, egy közös ellenségre alapozva fogta össze és növelte a választótáborát. A 10 éven keresztül tartó hadgyakorlat azonban mit sem ért. November 9-én, egy valós és létező ellenséggel szemben bukott el a kormány.