Döntött az EU: ezzel szúrnak oda Amerikának

Kisebb vámtarifa-növelésre lehet készülni.

Az Európai Unió új vámtarifákat készül bevezetni amerikai importtermékekre a Kereskedelmi Világszervezet döntése alapján a Boeing amerikai repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott támogatások miatt - jelentette be Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság kereskedelemért felelős alelnöke.

eu.com

A Kereskedelmi Világszervezet október közepén engedélyezte az Európai Uniónak, hogy 4 milliárd dollár értékű amerikai terméket sújtson büntetővámmal a Boeingnek nyújtott, tiltott támogatások miatt. Dombrovskis közölte, az Európai Unió lépése válasz arra, hogy az Egyesült Államok korábban vámokat vezetett be egyebek mellett az európai acél- és alumíniumtermékekre.

Amint azt az Európai Unió számos alkalommal jelezte: kész bármikor felfüggeszteni vagy visszavonni az adókat, ha az Egyesült Államok megteszi ugyanezt
- fogalmazott.

Az uniós biztos aláhúzta, az EU nyitott a tárgyalásos megoldásra a vámtarifák ügyében, továbbra is terítéken van az a javaslata, hogy mindkét fél vonja vissza intézkedéseit. Megjegyezte, számos megbeszélés ellenére az Egyesült Államok mindezidáig nem egyezett bele a kivetett vámtarifák visszavonásába.

Dombrovskis reményét fejezte ki, hogy javulni fognak az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi kapcsolatok az új amerikai adminisztráció hivatalba lépését követően.

Az érintett termékek

Információk szerint a Boeinggel kapcsolatban a vámtarifákról előzetesen közzétett uniós listán az amerikai termékek széles skálája található, egyebek mellett fagyasztott hal és más tengeri élelmiszerek, szárított gyümölcs, dohányáru, égetett szeszek, valamint divattermékek, motorkerékpár-alkatrészek és mezőgazdasági haszongépjárművek.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo