Orbán Viktor elmondta, mit vár az MKIK-tól

A miniszterelnök Parragh Lászlóval egyeztetett.

A legtöbb magyar embernek munkát adó kis- és közepes vállalkozásokat segítő javaslatokat vár a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától (MKIK) Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő erről azt követően beszélt vasárnap, a Facebookra feltett videón, hogy találkozott az MKIK vezetőjével, Parragh Lászlóval. Orbán Viktor elmondta, a kamara vezetőjét tájékoztatta a várható egészségügyi intézkedésekről és neki is elmondta, hogy a vakcina a megoldás, amelyre jó remények vannak. A miniszterelnök úgy fogalmazott: „látjuk már a fényt az alagút végén, de addig még hosszú hetek telnek el, és ezért a gazdasággal is foglalkoznunk kell", hozzátéve, a vírus az emberekén kívül a gazdaság "szövetét" is megtámadja.

Kiemelte, a kormánynak a kis- és közepes vállalkozásokra jelentett veszély a legfontosabb, mert ezek adják a legtöbb magyar embernek a munkát. Orbán Viktor ezért arra kérte a kamara elnökét, tegyen javaslatot a kormánynak és alakítsanak ki szorosabb együttműködést a következő hetekben, hónapokban, hogy olyan intézkedéseket hozhassanak, amellyel a kis- és közepes vállalkozásokat lehet segíteni.

„Most egészségügyi döntések jönnek, aztán ismét gazdasági intézkedések következnek. Várom a kamara javaslatait” – zárta tájékoztatását Orbán Viktor.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo