Friss cikkeink


A használt autók előtt nincs határzár - nőtt az import

A használt autók előtt nincs határzár - nőtt az import 

Idén szeptemberben a DataHouse adatai szerint 11 916 import személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami az előző hónaphoz képest 23 százalékos növekedést jelent, tavaly szeptemberhez viszonyítva ugyanakkor továbbra is 10 százalékkal marad el.
Kevesebb pénzt nem fizettek be az államkasszába a cégek, mint korábban

Kevesebb pénzt nem fizettek be az államkasszába a cégek, mint korábban 

Megjelent a költségvetési zárszámadás a 2019-es évről, amely egyebek mellett az adókedvezmények keretében be nem szedett pénzekről is számot vet. Most kiderül, mennyi pénzt és milyen formában hagyott a cégeknél a kormány.
Teljesülhet a cél - 700 milliárd forint járnak az NHP Hajrá-kihelyezések

Teljesülhet a cél - 700 milliárd forint járnak az NHP Hajrá-kihelyezések 

Ennek alapján Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelösztönzésért felelős alelnöke bízik abban, hogy teljesül az a céljük, miszerint 2020 végéig a kihelyezések elérjék az 1000 milliárd forintos lélektani határt.
Nem is gondolnánk, de különös adókockázatot rejt a home office

Nem is gondolnánk, de különös adókockázatot rejt a home office 

A koronavírus miatt a cégek jelentős része átállt az otthoni munkavégzésre. A kellő körültekintés nélkül megtervezett home office folyamatok azonban jelentős adókockázatot rejthetnek magukban. Erre most érdemes tekintettel lenni, mert a hibák utólag már nem javíthatók. 
Különösen tartanak az eladósodástól a magyar vállalatok

Különösen tartanak az eladósodástól a magyar vállalatok 

A magyar cégek nemzetközi összehasonlításban kevésbé érzékelik a recessziót, de gondot okoznak nekik az egyre többször késő fizetések, derült ki egy friss jelentésből. A magyar vállalatok óvatosan állnak a hitelekhez, sokan pedig előre menekülnek.
Meglepő eredmény jött a H&M-től

Meglepő eredmény jött a H&M-től 

A svéd divatáru-kiskereskedelmi lánc a vártnál nagyobb adózott eredményről számolt be.
Megaparkokat akar építeni a Futureal új logisztikai cége

Megaparkokat akar építeni a Futureal új logisztikai cége 

HelloParks néven logisztikai ingatlanfejlesztő céget indított a Futureal Csoport alapító tulajdonosa. A cég itthon és térségünkben is terjeszkedni kíván. Először Budapest közelében megaparkokat szeretne építeni.
Egyszámjegyű szja - januártól garantáltan nem lesz

Egyszámjegyű szja - januártól garantáltan nem lesz 

Több kérdéssel bombáztuk a mai Kormányinfón Gulyás Gergely minisztert.
Még egy hónapig biztosan zárva marad az ország

Még egy hónapig biztosan zárva marad az ország 

Meghosszabbítják a határzárat. Az orvosbérek emeléséről nincs döntés.
Egyvalami kimaradt az MNB 50 pontos válságkezelő csomagjából

Egyvalami kimaradt az MNB 50 pontos válságkezelő csomagjából 

Gázárcsökkentés, adókedvezmények vannak a pakkban, de mi lesz a forinttal? És arról hallott, hogy az itteni nagykövetségeken sem értik, mi van a magyar árakkal?

Fény az alagút végén? Így látják a magyar gazdaságot a vállalatok 

A márciusi beszakadás, majd az áprilisi és májusi pesszimizmus után úgy tűnt a nyáron, hogy a vállalatok már látják az alagút végét, és fellendülést jelzett a Beszerzési Menedzserindex (BMI). A legfrissebb szeptemberi érték azonban ismét óvatosságra int.

Ezeket a medencetisztító eszközöket ajánlott megvásárolni! 

Ha medencénk van, akkor a folyamatos, napi szintű tisztítás elengedhetetlen annak érdekében, hogy a víz tiszta maradjon, és a medence gépészeti berendezése se sérüljön. Ehhez vannak bizonyos eszközök, amiket alkalmazva a folyamat egyszerűsíthető. Nézzük, mit érdemes vásárolni, ha medencetisztításról van szó!

Koronavírus az országban: még soha ennyien nem haltak meg egy nap alatt 

A csütörtök reggelt közölt adatok szerint egyelőre nem csökken az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, ellenben az elhunytak száma szokatlanul magas volt.

Elmondták, hogyan vásároljunk a járvány alatt 

Az idősek menjenek a kevésbé zsúfolt órákban az üzletekbe, áruházakba, a vásárlók pedig tegyenek meg mindent azért, hogy betartsák a szabályokat a vásárlás során - többek között ezeket is tartalmazza a kereskedelmi szövetség minap megjelent ajánlása.

Komoly buktát kellett benyelni Amerikában 

Az első két becslésnél és a piaci várakozásoknál kevésbé, de így is rekordmértékben csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye a második negyedévben az országot gyakorlatilag megbénító koronavírus-járvány következtében.

Mivel lehet visszacsábítani a kisbefektetőket az ingatlanpiacra? 

Az intézményi befektetők még kerülik a szállodákat és a plázákat, de sorban állnak a raktárakért. A nagyobb magánbefektetők még mindig veszik az irodaházakat, de a kisbefektetők egy része már kiszállna a lakáspiacból. Ám ha beindul a kormány rozsdaövezeti programja, akkor az visszaterelheti a kisbefektetőket az ingatlanpiacra, ami a válságok alatt mindig menedékül szolgál a hosszú távra tervezőknek.

Ez a klímastratégia egyik kulcsa? 

A zöld hidrogén nélkülözhetetlen eszköz a 2050-es klímasemlegességi cél eléréséhez, az Innovációs és Technológiai Minisztérium éppen ezért kiemelten fontosnak tartja a hidrogén- (és biometán-) technológiákon alapuló pilot projekteket - mondta Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.

Elmarad az év végi céges buli? A cafeteria piacát is átírja a koronavírus-járvány 

A koronavírus-járvány a cafeteria-juttatások piacán is rendkívüli helyzetet eredményezett. A hagyományos év végi céges bulik, vacsorák idén valószínűleg elmaradnak. Helyettük, ha a cégek helyzete lehetővé teszi, akár béren kívüli juttatást is kaphatnak a munkavállalók. A cafeteria-piacon rendkívül mozgalmas év 2020: az Erzsébet-utalvány megszűnt, de Nemzeti Utalvány néven új szereplő is érkezett, míg a jogszabályváltozásoknak köszönhetően kedvezőbbé vált a SZÉP kártya adózása – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakértő elemzéséből.

A kormány szerint már 155 ezer munkahelyet megmentettek 

Szijjártó Péter ismételten támogatási szerződést adott át, ezúttal egy gépipari cégnek.

Koronavírus: egyre fontosabb a kezességvállalás szerepe 

Kiemelt szerep jut a garanciakonstrukcióknak a koronaválság kezelésében, ezt mutatja, hogy az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalási portfoliója 1000 milliárd forint fölé emelkedett szeptember végére, derült ki a két szervezet szerdai sajtótájékoztatóján.

Jönnek a robotújságírók 

1994: Egy személyes emlék - Negyedéves egyetemista koromban rövid ideig a Világgazdaságnál gyakornokoskodtam Golubeff Lóri jóvoltából, aki az értékpapírpiacok szekció vezetője volt akkoriban. Nagy örömmel buszoztam fel a Naphegy téri szerkesztőségbe, büszkeséggel töltött el, hogy a vezető gazdasági napilap szerkesztőségét erősíthetem. Ez még az az időszak volt, amikor az újság táblázatos formában közölte valamennyi magyar bank napi devizajegyzését és kamatait.

Levelet írtak a kormánynak és Karácsony Gergelynek – segítséget kérnek a taxisoknak 

A taxis szakma számára levélben kért a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet hosszú távú enyhítését célzó intézkedéseket a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Dr. Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől és Karácsony Gergely főpolgármestertől.

Szijjártó Péter bejelentett egy új logisztikai központot 

A kormány támogatja a beruházást.

Járvány az országban: kijöttek a szerdai adatok 

894 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.

Mennyi volt az átlagfizetés a nyáron? Kijöttek a számok 

Júliusban a bruttó átlagkereset 401 800 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Fontos kérdések dőlhetnek el ma a fővárosban 

Több, a koronavírus és a járvány által okozott gazdasági problémákat célzó programpont is szerepel a Fővárosi Közgyűlés ülésének napirendjén – erről tárgyalnak ma Karácsony Gergelyék.

Lakáspiac: mentőöv lehet, ha megint az 5 százalékos lesz az áfa 

Idő és területi korlát nélküli 5 százalékos áfát sürget az új lakásokra a legnagyobb hazai lakásfejlesztő cég, a Cordia International Zrt. vezetője. Üdvözli az MNB-elnök lakásprogramját és arra számít, hogy az építőipari cégek belemennek saját profitjuk csökkenésébe annak érdekében, hogy felpörögjön a fejlesztési piac. A bérházépítés felfuttatásához azonban támogatást vár a bankoktól. Exluzív interjú Földi Tiborral, a Cordia International Zrt. igazgatóságának elnökével, aki a cég tőzsdei jelenlétére hivatkozva jó pár kérdésünkre sajnos nem válaszolt.

Magyarországon épít gyárat a kínai számítógép óriás 

Ez lesz a Lenovo első gyára Európában.

Döntött a hitelminősítő: több magyar bank is örülhet 

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról több magyar bank osztályzati kilátását kedden a Moody's Investors Service.

Online számlázás: szerdáig még büntetés nélkül lehet regisztrálni 

A szeptember 30-ig tartó szankciómentesség bejelentése óta duplájára, több mint félmillióval nőtt az online számla rendszerben regisztráltak száma; azok a vállalkozások, amelyek még nem regisztráltak, kedden és szerdán még szankciómentesen megtehetik.

Javul a hangulat Európában 

A március-áprilisi jelentős romlás után szeptemberben tovább javult a gazdasági hangulat az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt.

Behajthatatlan követelése van a cégnek? Erről a bírósági döntésről jó, ha tud! 

Nem túlzás azt állítani, hogy manapság a magyar adózás egyik legfelkapottabb témája a behajthatatlan követelésekre eső áfa visszaigénylése. A COVID-19 pandémia következtében kialakult gazdasági helyzetben egyre több vállalkozásnak adódnak nehézségei a kintlévőségek behajtásával, és a behajtás sikertelensége esetén jól jön az áfa-visszatérítés útján megmenthető pénz. 

Vállalati hitelpiac - mi pörgött a nyári hónapokban? 

A világjárvány nagyot ütött tavasszal a gazdaságon, és ez meglátszott a hitelezésben is, az első hullám lecsillapodásával azonban nyáron fokozatosan megélénkült a vállalati hitelpiac.

Behúzták a féket a vállalatok - elmaradnak a beruházások 

Megingott az eddigi évek stabilnak mondható beruházási hajlandósága a vállalatok körében, lényegesen kevesebb fejlesztéssel számolnak a következő 12 hónapban – ez derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adataiból. Jelenleg csupán minden harmadik cég tervez beruházást, ötből egy pedig kifejezetten csökkenteni tervezi az erre fordított összeget. Fejlesztések a 10 milliárd éves árbevételt meghaladó vállalatoknál és az iparban, építőiparban valósulhatnak meg a legnagyobb arányban.

Bejelentett adócsökkentések - mekkora segítség a cégeknek? 

Hétfőn több régen várt vállalkozás-támogató intézkedést jelentett be a kormány. A bejelentések egyaránt segítik a kis- és a nagyvállalatokat is, mindkét esetben nagy hangsúlyt fektetve a beruházások támogatására. 

Koronavírus: tovább emelkedik a fertőzöttek száma - ezek a keddi adatok 

Hétfő reggelre 73-mal, kedd reggelre 62-vel emelkedett a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma. A növekedés mértéke jelentős és az egészségügy fokozódó terhelésére utal. 

Koronavírus: mit lép az EKB? 

Lagarde szerint készen állnak további ösztönzők alkalmazására.

Itt fognak előbukkani a revizorok a héten 

Ahogy minden héten, most is frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az oldalán az úgynevezett Adótraffipax listáját, amelyben most is elárulták, mely megyében kik számíthatnak ellenőrzésre.

Alapjaiban változtatta meg a vásárlási szokásainkat a járvány 

Kevesebb időt töltenek az élelmiszerboltokban a vásárlók, ami azt is magával hozta, hogy céltudatosabban is vásárolunk a koronavírus hatására.

Lecsapott a GVH – több száz milliós bírság a tévés ékszerboltnak 

Sok problémát talált a hatóság.

Szorosabb kötelék: tovább fűzné a vámuniót az EU 

Bemutatták az új cselekvési tervet, amellyel erősítenék az együttműködést.

Munkahelyi stressz, a hétköznapok démona 

A stresszes hétköznapok egyik fő gócpontja a munkahelyi teendőkhöz és az ehhez tartozó nyomáshoz kötődik. Ez az állapot hosszútávon akár konkrétan, fizikai értelemben is beteggé tehet. A saját érdekünkben fontos tehát, hogy képesek legyünk megküzdeni a taposómalom nehézségeivel.

Van, ahol 1,3 millió forintos minimálbért vezetnek be 

Bevezetik a minimálbért Genfben és rögtön a világon a legmagasabbat.

Csók Tenisz! - Szerelmes két évtized 

Huszadik alkalommal rendezték meg a tenisz szerelmeseinek Csók Tenisz! csapatversenyét, ezúttal a Park Teniszklubban. A Kormány csapata sorozatban harmadszor nyerte meg a tornát.

Több adócsökkentésről döntött a kormány 

Hétfőn ülésezett a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs, ahol átfogó intézkedésekről született döntés - jelentette be ezt a pénzügyminiszter Facebook-oldalán.

Éljenek az innovációk – új fejlesztési feladatba kezdett a minisztérium 

A magyar innovációkat támogató pályázati és intézményrendszer fejlesztésén dolgozik az Innovációs és Technológiai Minisztérium - hangsúlyozta Gulyás Tibor, a tárca innovációért felelős helyettes államtitkára a Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testület találkozójának megnyitóján.

Dráguló élelmiszerek és benzin - kiknek fog fájni a legjobban? 

Jövőre is főleg a kispénzű háztartások, nyugdíjasok lesznek a kárvallottjai az áremelkedésnek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A leggyakrabban vásárolt termékek mindig tartós áron érhetők el a dm-ben

A leggyakrabban vásárolt termékek mindig tartós áron érhetők el a dm-ben 

Négy hónapig nem emelkednek az árak.
SENNA vadriasztó, ami működik is – 300 ezer forint kárgaranciával

SENNA vadriasztó, ami működik is – 300 ezer forint kárgaranciával 

A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat.

Költségkímélés

A fideszes nyerészkedések megszüntetéséből jutott iskolakezdési támogatásra, áfamentes gyógyszerekre

A fideszes nyerészkedések megszüntetéséből jutott iskolakezdési támogatásra, áfamentes gyógyszerekre 

Kármán András: a túlárazás elleni fellépés és a felelős gazdálkodás ellensúlyozza az új intézkedések hiánynövelő hatását.
Új lehetőséget nyitott az OTP a fiatalok előtt

Új lehetőséget nyitott az OTP a fiatalok előtt 

Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfeleknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo