Pénzeső a cégekre: több száz milliárd forint értékű pályázati kiírás jelenik meg a napokban

Nyilvános, hogy milyen operatív programok keretében lehet uniós forrásokra pályázni a 2021-2027-es ciklusban.  Ezek a programok társadalmi egyeztetés alatt vannak, ez idő alatt a szervezetek, cégek és magánszemélyek véleményezhetik őket és javaslatokat tehetnek módosításokra. AVia Credit számítása szerint akár már 2 ezer milliárd forint összegű pályázati pénz kerülhet kiírásra a következő hónapokban. Középpontban továbbra is a versenyképesség, hatékonyságnövelés, innováció és a munkahelyek megvédése áll.

Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a 2021-2027-es időszak a vállalkozások számára szóló egyik legfontosabb programja a VINOP lesz. Fontos változás, hogy eddig a GINOP (2014-2020) pályázatokból a Pest megyében működő cégek teljes egészében kizárásra kerültek, addig a VINOP (2021-2027) pályázatokban ezt a korlátot eltörölték.  A 2021–2027 közötti időszakra szóló Vállalkozásfejlesztési és Innovációs Operatív Program a 2014–2020 között végrehajtott Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) folytatásának tekinthető. A VINOP célja, hogy a vállalkozások technológiájukat, működésüket megújítva kedvezőbb pozíciót alakítsanak ki hazai és külföldi piacaikon, a globális értékláncokban, hozzájárulva a társadalom életszínvonalának javulásához, a foglalkoztatás bővítéséhez és a munkahelyek védelméhez, Magyarország további fenntartható gyarapodásához és az EU versenyképességének növekedéséhez.

A fővároson kívül minden megyében lehet pályázni 

A VINOP programnak része a népszerűnek tekinthető innovációs pályázatok. A korábbi évek trendje folytatására lehet számítani, 2020-ban közel 100 milliárd forint értékben írtak ki hasonló pályázatokat.  Az új pályázati ciklusban a többszörösére, akár 500 milliárd forintot meghaladó értékű kiírására lehet számítani. Nyilvános, hogy VINOP-2.1.2-21 kódszám alatt januárban 136 milliárd összegű pályázat jelenik meg. A K+F pályázatoknál az innováció megvalósításához kapcsolódó technológiai berendezés, bér, anyag és szolgáltatásra lehet a támogatást igénybe venni. Budapesten kívül az összes megyéből lehet pályázni.  A vállalkozások méretkategória alapján 50-1.000 millió forint támogatásra jelentkezhetnek. A támogatás intenzitása a kisebb méretű cégeknél (mikró- és kisvállalatok) kedvezőbb, akár 70 százalékot meghaladó, míg a méret növekedésével a támogatási intenzitás csökken.

A legtöbbet várt pályázati csomag a beruházásokat támogató kiírások. A pályázatokat kezelő portálon már elérhető a 2021-2027 pályázatok társadalmi egyeztetésre létrehozott weboldal. Néhány pályázati kiírásnál az első körös verzió már elérhető. A tendenciákat figyelve a 2020-ban nagy sikert aratott technológiai fejlesztést támogató pályázat (70 milliárd Ft kiosztott támogatás) folytatása már elérhető VINOP-1.2.1-21 kódszám alatt, az egy pályázó által elérhető támogatás közel 630 millió forint. A 200 milliárd forint keretösszegű pályázatnak a tervek szerint akár 3.000 nyertes pályázója is lehet. Továbbá, számos jel is arra mutat – az IFKA (Iparfejlesztési Nonprofit Kft.) alapján, hogy több tematikus pályázat is várható az év elején. Ilyen az Egészségipari pályázat 23 milliárd forint, Élelmiszeripari pályázat 35 milliárd forint, Magyar Multi Program 12 milliárd forint, Zöld bajnokok 7 milliárd forint, műanyagtermékek gyártása pályázat 3 milliárd értékben. A Via Credit előzetes becslései szerint az év elején várható pályázati dömping összértéke meghaladja majd a 400 milliárd forintot.

Összehasonlításként, 2020-ban összesen nem volt ennyi összegű pályázati program, mint ami januárban várható. A leginkább várt visszatérő újdonság, hogy minden bizonnyal tartósan visszakerül a zöldmezős építési beruházások támogatási lehetősége a pályázati kiírásokba – ezt igazolja az eddig nyilvánosságra hozott felhívások részletezése. Már most látszódik, hogy a támogató hatóság bőkezű, akár 2 milliárd forint értékben is hajlandó egy-egy projektet támogatni. A támogatási intenzitás 50-70 százalék között változik, a beruházási pályázatokon a nagyvállalatok általában nem jogosultak pályázni.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo