Friss cikkeink
Meghökkentő előrejelzések 2018-ra
Női vezetők, összeomló bitcoin álom, kiemelt szerepben az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai. A Saxo Bank a mai napon publikálta 2018-ra vonatkozó 10 Meghökkentő Előrejelzéseit. Az előrejelzések azokra a valószínűtlen, de teljes súlyukban nem igazán felmért lehetőségekre koncentrál, amelyek, ha mégis bekövetkeznek, hatalmas felfordulást okozhatnak a pénzügyi piacokon.
Adventi lakástűz: veszélyben a lakásbérlők
Az adventi időszakban duplájára emelkedő lakástüzek nagyobb kockázatot jelentenek az albérlők számára, hiszen a tulajdonos által kötött biztosítás nem nyújt fedezetet a bérlő által elszenvedett kárra - hívja fel a figyelmet az Agenta biztosításközvetítő vállalat. Az évi hétezernél is több magyar tűzesetből ezer káresemény általában decemberben történik, amelyeknek oka leginkább az őrizetlenül hagyott gyertyákban, illetve a nem megfelelő minőségű karácsonyfaizzókban keresendő.
Románia a GDP statisztikák főszereplője
Az elemzőket meglepve felfelé módosította az euróövezet és az Európai Unió gazdaságának éves összevetésű növekedési ütemét az unió statisztikai hivatala (Eurostat) a harmadik, végleges becslésben.
14 ezer dollár fölött a bitcoin árfolyama
Újabb történelmi csúcsot ért el a bitcoin árfolyama csütörtökön: a Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon reggel 14 ezer dollár fölé emelkedett a jegyzés. Huszonnégy órával korábban, szerda reggel még a 12 ezer dolláros rekordszint áttöréséről szóltak a hírek.
Egyre tudatosabb a magyar vásárló
Egyre tudatosabban vásárolnak online a magyarok: a hírleveleken, közösségi médián és árösszehasonlító oldalakon keresztül figyelik az akciókat és naprakész információkkal rendelkeznek arról, mikor érdemes vásárolni. Ezt mutatja az is, hogy az idei Black Friday a korábbinál is nagyobb figyelmet kapott, amit a kereskedők is megéreztek. Az e-kereskedők várakozása szerint december első fele és január is erős hónap lesz számukra.
Az Unió dömping ellenes intézkedéseinek hatása a magyar acéliparra
Az Európai Parlament jelentős lépést tett előre az uniós piac védelmének érdekében a most meghozott intézkedésekkel mondta dr. Móger Róbert, a hazai acélipart képviselő Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) igazgatója. A szakember úgy látja a következő időszak egyik legnagyobb kérdése, hogy a most meghozott intézkedéseket képes lesz-e valóban hatékonyan betartatni az Európai Unió. Mint elmondta, mindez a hazai acélgyártás elemi érdeke, hiszen a gazdasági válságot követő évek visszaesése után idén fellendülőben van a magyar acélipar, melyet még tovább segíthet a kormányzat által megalkotott Nemzeti Acélgyártási Cselekvési Program.
Optimista cégvezetők, stagnáló IT fejlesztések
A Rentasystem immár negyedik alkalommal tette közzé éves felmérését, melyben a hazai KKV-k és nagyvállalatok IT beruházásait és azok finanszírozási hátterét vizsgálta. A felmérés idén a termelőeszközökre és az autóflottákra is kiterjedt. Noha a cégvezetők 82%-a optimista vállalatuk kilátásait illetően, 60%-uk szerint nem nőnek majd az IT fejlesztéseik, csökken a szoftverek iránti kereslet, a finanszírozás pedig egyre inkább a bérlet felé mozdul el a vásárlás „kárára”.
Márta Irén: jót tenni jó
Márta Irén, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (a BCSDH) szervezet igazgatója nyerte el ebben az évben a Fenntarthatóság Szakmai Követe elismerést. Ebből az alkalomból a fenntarthatóság hazai helyzetéről beszélgettünk a szakemberrel.
Decemberben sok adózási teendőjük van a vállalkozásoknak
A vállalkozásoknak decemberben nemcsak a bevallási határidőkre kell figyelniük, de több döntés meghozatalára is, amelyeket később már nem, vagy csak többlet adminisztrációval lehet pótolni - hívja fel a figyelmet a Mazars.
Támadnak az okosvasalók!
Az internetre csatlakoztatott eszközökkel alapvetően nagyon kényelmes és könnyű a mindennapi életünk. Vajon számítástechnikai szempontból milyen mértékben biztonságosak ezek a készülékek? 2015-ben a Kaspersky Lab kutatói úgy döntöttek, hogy részletesen megvizsgálják az IoT (Internet of Things) elleni valós kiberfenyegetéseket. Az eredmény aggasztó volt, ezért idén megismételték a kutatásokat. Véletlenszerűen kiválasztottak 8 darab IoT készüléket – köztük például okos vasalót, okos autót – és több mint a feléről kiderült, hogy könnyedén feltörhető köszönhetően a gyenge jelszó beállításoknak. Sőt, csupán egy készülék felelt meg a kutatók biztonsági követelményeinek.
Az interneten vásárlók nagyobb védelmet kapnak az EU-n belül
Az interneten vásárló fogyasztók nagyobb védelmet kapnak, ha az Európai Unió tagállamaiban működő webáruházakból rendelnek, mint ha kínai vagy Amerikai Egyesült Államokbeli online kereskedőtől vásárolnak terméket - hívja fel a figyelmet a Budapesti Békéltető Testület.
Az irodista buszt vezessen, a nővérke pedig operáljon?
Egy vezetőnek feladata, sőt kötelessége, hogy a cég életében felmerülő problémákra megoldást találjon. Az igazán jó vezető alkalmassága leginkább a válságos időkben mutatkozik meg, mivel az ilyen helyzetek nem hogy blokkolják vagy bénítják döntéseiben, hanem éppen ellenkezőleg, inspirálják, kreatívabbá teszik gondolkodását. A napokban a fővárosi közlekedési vállalat vezetősége mutatta meg, hogy a globális munkaerőhiány okozta krízishelyzet hogyan is kezelhető kreatív megoldásokkal. A hír mindenki számára ismert: akkora a sofőrhiány, hogy irodai dolgozókat terveznek beültetni a volán mögé.
Öt tipp egy ütős évértékelőhöz
Egy év végi partin sok feladat hárul a cég vezetőjére. Amellett, hogy tökéletes vendéglátónak kell bizonyulnia, ilyenkor gyakran elhangzik egy rövidebb-hosszabb beszéd is. Sokan nem rajonganak a beszéd gondolatáért sem, mások annyira fontosnak tarják, hogy fél-, illetve negyedévente is összehívják a munkatársakat egy rövid helyzetértékelésre.
Kertesházért agglomerációba kell menni
Hol érdemes keresgélni azoknak a kisgyerekes családoknak, akik kertes házra vágynak Budapesten vagy Pest megyében? Egészségügyi, oktatási ellátás, utazás és ingatlanárak alapján az agglomerációban Nagykovácsi, Diósd, Budajenő, Dunaharaszti és Telki a nyerő. A fővárosban a XI., XIV. és a XVI. kerület bizonyul ideálisnak az Otthon Centrum elemzése alapján.
Hatalmas siker volt a Personal Hungary
2187 látogató, 78 kiállító, 129 szakmai program – ez az idei Personal Hungary HR-szakmai kiállítás gyors mérlege. A gyors visszajelzések, a két nap alatt elhangzott rövid értékelések arra engednek következtetni, hogy sikerült a 2016-os évet is felülmúlni.
Food truck rekord: mindenki guruló boltot akar
Még mindig felívelőben van a hazai food truckosok helyzete: csak március és szeptember között 250 millió Ft-os forgalmat bonyolított le a Food Truck Show Hungary kft. Ehhez nem csak a saját rendezvények, de az egyre népszerűbb catering szolgáltatásuk is hozzájárult, amely fél év alatt több mint 54 millió Ft-os bevételt jelentett a cégnek. A catering szolgáltatást még változatosabbá teszi, hogy jövőre több mint 15 új food truck csatlakozik az egyesülethez.
Víz és tűz okozza a legtöbb kárt
A leggyakrabban előforduló lakásbiztosítási kárkifizetéseket a vezetékes vízkár okozta károk pótlására - átlagosan 49 000 Ft -, a legnagyobb összegű a tűz és robbanáskor keletkezett károkra - átlagosan 569 000 Ft-, valamint villámcsapás kapcsán tett bejelentésekre - átlagosan 214 000 Ft- teljesítette a Genertel. A biztosító statisztikájából kiderült az is, hogy családi házak esetében a kárkifizetések összege közel négyszerese a lakásoknál kifizetett összegeknek.
Lelassult a törvénygyár: hiányzik a kétharmad?
A választások előtti utolsó teljes ülésszak vége előtt érdemes megnézni, hogy a kétharmados törvényhozás, a felpörgetett törvényhozási munka és a frakciókormányzás szempontjából hogyan áll a parlament. A Policy Agenda elemzése szerint csökken a kormánypárt aktivitása, és szinte eltűntek a kétharmados törvények.
2020-ig húsz százalékkal drágulhatnak a lakások
Korlátokba ütközhet az új lakások egyébként élénkülő piaca alig több mint két éven belül. Bár a lakásépítési kedv fokozódik és egyre több társasház-építés van folyamatban, a lakásépítési áfára vonatkozó kedvezmény azonban a jelenlegi szabályozás alapján 2019 végén lejár, és az előzetes nyilatkozatok alapján nem kerül meghosszabbításra. Ezért érdemes a mostani kínálatból válogatni, mert, ha nem kap újabb pár évet a kedvezmény, akkor jelentős drágulás jöhet - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
Saját Erőből: kreatív fiataloknak nyújtanak támogatást
A hazánkban élő, harmadik országból származó tehetséges, kreatív fiataloknak nyújt támogatást vállalkozói terveik megvalósításában a Saját Erőből 3.0 edukációs és mentorprogram. Az idén harmadik alkalommal megszervezett program számos innovatív vállalkozói ötlet megvalósulásához járult hozzá.
A mesterséges intelligencia hozza magával a következő forradalmat
A mesterséges intelligencia (AI) a technológiai forradalom küszöbén áll, az AI elterjedése pedig alapvetően változtatja meg a társadalmunkat – áll az IDC piackutató intézet legfrissebb előrejelzésében. A Huawei által támogatott jelentés szerint az AI algoritmusokat rövidesen az élet szinte minden területén alkalmazzák majd – a vásárlástól az önvezető autókon és a robotikán át az egészségügyi diagnosztikáig –, a mesterséges intelligencia szerepe pedig olyan alapvető lesz, mint a gőzgépé az ipari forradalomban. Az AI terjedésében kulcsszerepet játszó okostelefonok mindenki kezébe elviszik a technológiát, minthogy 2021-re a világ lakosságának 60 százaléka használ majd okostelefont.
Győzött az online a TV felett
A globális médiapiacon immár legyőzte az online a televíziót, méghozzá a jelek szerint véglegesen - legalábbis ha a reklámköltéseket nézzük. A trend pedig folytatódhat, öt év múlva a digitális reklámköltés a duplája lehet a tévés bevételeknek.
Jön a gyerekeknek szánt messenger
Hiánypótló megoldást jelentett be a Facebook: egy Messengert, amit 6-12 éves gyerekek használhatnak, a szüleik felügyelete alatt.
Lokális marketing: új funkciók a Google Térképen
A 2016-os évtől kezdve a Google által életre hívott helyi idegenvezető program motivációs rendszerének köszönhetően megváltozott az emberek véleménynyilvánító kedve. Idén új funkciókkal bővült ez a platform, amelyeket a vállalkozások sem hagyhatnak figyelmen kívül.
Akadémikusok sem zárkóznak el a rovarok fogyasztásától
Nem, ez nem egy újabb celebműsor beharangozója, valódi tudósok ajánlásában szerepel. Európai akadémikusok figyelmeztetnek, hogy Európának változtatnia kell táplálkozási szokásain, ha meg akar birkózni a klímaváltozással, illetve annak egészségügyi kihívásaival. A kutatók ennek jegyében a tengeri élelmiszerek arányának növelését ajánlják, valamint felhívják a figyelmet a laboratóriumban előállított húsban, illetve a rovarokban rejlő lehetőségekre.
Törpapa hangja után is jár a jogdíj
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) idén először fizetett jogdíjat azoknak a színészeknek, akik televíziós- és animációs sorozatok szinkronjának elkészítésében dolgoztak. A néhány napja lezárt jogdíjfelosztás eredményeként összesen 220 millió forinthoz jut hozzá 1500 magyar és külföldi színész.
Megtilthatja a márka, hogy az Amazonon árulják
A luxusáruk szállítója megtilthatja a szerződéses forgalmazóinak, hogy az árukat harmadik felek olyan internetes platformjain keresztül értékesítsék, mint például az Amazon – döntött az Európai Unió Bírósága. A luxemburgi testület szerint az ilyen tilalom alkalmas az áruk luxusimázsának megőrzésére.
A halakat, virsliket és szaloncukrokat ellenőrzik
Idén december 1-jétől 31-éig tart az immár hagyományosnak számító téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Az ország teljes területére kiterjedő akció során a szakemberek többek között az ünnepekhez kötődő termékeket, illetve az ilyenkor kiemelt forgalmat bonyolító kereskedelmi egységeket és vásárokat vizsgálják.
Magyarország határán jár a veszélyes kór
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Ukrajnából származó, a záhonyi határállomáson elkobzott sertéshús mintában. A súlyos gazdasági kárral járó betegség terjedésében jelentős szerepe van a felelőtlen emberi magatartásnak, mivel a fertőzött állatok húsának illegális szállításával rövid idő alatt nagy távolságokra eljuthat a vírus. A Nébih újfent felhívja a figyelmet a hús és húskészítmények Ukrajnából történő behozatalának tilalmára, illetve a sertéstartó telepeken a járványvédelmi intézkedések, különösen az élelmiszerhulladék (moslék) etetésére vonatkozó tilalom betartására.
197 ezer lesz a legalacsonyabb bér a Tesconál
A Tesco-Global Áruházak Zrt. a szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében további 2,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelemi dolgozók béremelésére. Az áruházláncnál 2018 januárjától 197 ezer forintra emelkednek a legalacsonyabb bérek. A béremelés összesen 14 100 dolgozót érint, a bérek pedig átlagosan 10 százalékkal emelkednek a vállalatnál.
A katás vállalkozóknak is online számlát kell kiállítani
A katás egyéni vállalkozókra is vonatkozni fog a 23/2014-es számú számlázási rendelet tervezett változtatása. Ennek értelmében 2018. július 1-jétől, ha az egyéni vállalkozó számlázóprogrammal állítja ki a bizonylatokat, akkor azt csakis olyan programmal teheti, mely a számla kötelező adattartalmát azonnal, de legfeljebb 24 órán belül elektronikus úton továbbítja az adóhatóságnak.
GDPR: Hogyan induljunk el, és mit lépjünk meg a májusi határidőig?
Már csak alig fél éve maradt a vállalakozásoknak a felkészülésre, mielőtt már élesben is alkalmazni kell az uniós adatvédelmi irányelvet (GDPR). Még most sincs késő nekiállni a felkészülésnek, szakértőnk segítségével bemutatjuk, hogy milyen lépéseket kell megtennie annak, aki nem akar milliárdos bírságot kockáztatni!
Az utolsókból a repülőgépen sem lesznek elsők
A British Airways új, csoportos beszállítási rendszert vezet be december 12-ével az összes járatán, így az utasok a jegyár alapján szállhatnak majd be: a legolcsóbb jeggyel utazók foglalhatnak helyet utolsóként.
Nincs szaga, és nem károsítja a környezetet
Sz...-ból aranyat bizonyosan nem lehet csinálni – de fűtőanyagot igen. Izraeli kutatók szerint szárnyas állatok ürülékéből az ország szénfogyasztásának 10 százalékát lehet kiváltani.
Már rég a mesterséges intelligencia mögött kullogunk
Korunk egyik legizgalmasabb kérdése a mesterséges intelligencia, amely forradalmasíthatja a gazdaságot és mindennapi életünket is. Általában az emberi intelligenciához viszonyítjuk – pedig nem kevés tekintetben az emberi agyat már messze maga mögött hagyta...
Miért lassítja a frissítés gépeinket?
A jelenség rendszeresen ismétlődik: amikor egy nagy mobil- vagy számítógépgyártó új típust hoz forgalomba, a korábbi típusok tulajdonosai telefonjaik, laptopjaik lassulására panaszkodnak, és arra gyanakszanak: ezt a gyártó tudatosan csinálja, hogy az új termék vásárlására indítsa őket.
Huszonöt éve küldték az első SMS-t
„Boldog karácsonyt” – ez állt abban a rövid szöveges üzenetben, amit 1992. december 3-án egy 22 éves programozó, Neil Papworth küldött el kollégájának, Richard Jarvisnak. Éppen negyedszázada, hogy a „short message service” megjelenése forradalmasította az infokommunikációt – ma pedig már elképzelni sem tudjuk az életünket a szöveges üzenetküldő rendszerek használata nélkül.
Jöhet a büntetés, ha nincs írásos dokumentum
Az eredménytartalék lekötött tartalékba történő átvezetésének módjáról minden esetben a vállalkozás dönthet önállóan, ugyanakkor rendkívül fontos, hogy a határozatról írásos dokumentum is szülessen, elkerülve az esetleges félreértéseket, hívja fel a vállalkozások figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST. Ha ezt elmulasztják, akkor a korábban meg nem fizetett adót késedelmi pótlékkal együtt kell megfizetnie a vállalkozásnak.
Érdemes idejében beruházni a kreativitásba
Az Európai Bizottság azt ajánlja az európai cégeknek – különösen a kkv-knak és az induló vállalkozásoknak –, hogy ruházzanak be az innovációba és a kreativitásba. A kezdeményezések célja, hogy megkönnyítsék a szellemitulajdon-jogok megsértésével szembeni hatékony fellépést, előmozdítsák a több országra kiterjedő jogviták rendezését, és segítsék a küzdelmet a hamisított és a kalóz áruk ellen, melyek aránya 5%-ot tesz ki az uniós importon belül.
Csalásbiztos áfacsomag állíthatná meg a bűnözőket
Az Európai Bizottság új javaslatokat terjesztett elő annak érdekében, hogy az áfa uniós rendszere csalásbiztosabbá váljon, és bezáruljanak a nagy összegű adócsalás elkövetésére lehetőséget adó kiskapuk. Az új szabályozás célja a tagállamok közötti bizalomépítés és ezáltal az információcsere kiszélesítése, valamint a nemzeti adóhatóságok és bűnüldöző hatóságok közötti együttműködés megerősítése.
Amiről nem beszélünk a főnökkel, pedig kellene
A munkaerőhiány ráirányította a figyelmet a munkáltató és a munkavállaló közötti kapcsolat korábban is ismert, de elhanyagolt részére, a pszichológiai szerződésre. Ha tudatosan kötjük meg, annak érzékelhető hatása lesz a dolgozói elégedettségre ezzel közvetve a vállalat sikerére – hívta fel a figyelmet szakértőnk.
Rekordforgalom a budapesti repülőtéren
Rekordot döntött a Liszt Ferenc Repülőtér forgalma, november végéig 12 milliónál is többen érkeztek és indultak a budapesti repülőtérről. Novemberben egymilliónál többen fordultak meg a ferihegyi terminálokon, amire még sohasem volt példa korábban – közölte a Budapest Airport.
Védjegyek: az Apple győzött a Xiaomi ellen
Az Apple sikeresen megakadályozta a „MI PAD” európai uniós védjegyként történő lajstromozását az elektronikus készülékek és a (tele)kommunikációs szolgáltatások vonatkozásában.
Milyen cím lehet a számlán?
Mit jelent a „cím” a számlán? Lehet-e cím a postafiók? Mi van, ha a vállalkozás nem a bejegyzett címen végzi a gazdasági tevékenységet? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozott az Európai Bíróság legújabb két ítéletében, amelyben az adólevonási jog korlátozásának jogosultságát vizsgálta.
Itt nem dolgozhat szövetkezeti nyugdíjas, hiába lenne rá szükség
Hiába lenne szükség pedagógusokra országszerte, a nyugdíjas tanárok szövetkezeten keresztül történő foglalkoztatása egyelőre nem lehetséges. Több mint ezer betöltetlen pedagógusi álláshely volt az országban, mégsem lehet a nyugdíjas pedagógusokat egyszerűen foglalkoztatni.
Reklámadó: megkezdődött a harc a Facebook és a Google ellen
2017. január 1-jétől a hazánkban reklámközzétevői tevékenységet folytató, de nem Magyarországon működő vállalkozásoknak is regisztrálniuk kell a reklámadó alanyaként, melynek elmulasztása akár 1 milliárd forintnyi mulasztási bírságot is eredményezhet.
Vigyázat! Nem minden webes ajándék áfa- vagy vámmentes
Karácsonyi ajándékot rendelne az EU más tagállamaiból vagy akár EU-n kívüli országokból? Az RSM blog összegezi, mire figyeljen a rendelés leadása során, milyen értékhatárokkal kell számolnia és milyen esetben kell vámot fizetnie.
Megér egy pendrive egy hatmilliárdos büntetést?
Már csak alig fél év maradt a türelmi időből, amikor már élesben is alkalmazni kell az uniós adatvédelmi irányelv (GDPR) rendelkezéseit. Sok magyar vállalat azonban még mindig nem halad a felkészüléssel, a kapkodásban pedig olyan területeket is figyelmen kívül hagynak, amelyeken könnyedén segíthetnének.