Friss cikkeink


Felgyorsult a drágulás az albérletek országos piacán

Felgyorsult a drágulás az albérletek országos piacán 

Felgyorsult a drágulás az albérletek országos piacán: havi szinten 2,6 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak májusban, szemben az áprilisi 2 százalékkal A fővárosban 2,5 százalékos volt a növekedés. Országosan 20,8 százalékkal, a fővárosban pedig 21,4 százalékkal drágultak az albérletek tavaly májushoz képest. A júniusi kínálat alapján Budapesten 190 ezer forintra nőtt az átlagos bérleti díj. Az V. kerületben pedig elérte a havi 5 ezer forintos szintet az egy négyzetméterre vetített átlagos bérleti díj, amire korábban soha sehol nem volt példa. A megyeszékhelyeken 92,5-150 ezer forintért kínálták az albérleteket júniusban. A legdrágább városok közé sorolható többek között Veszprém, Debrecen és Székesfehérvár.
Visszatértek a külföldi turisták Magyarországra

Visszatértek a külföldi turisták Magyarországra 

A budapesti hotelpiacon a külföldi vendégek visszatérésével erős nyári szezonra, míg vidéken a hazai vendégekért folytatott erősödő versenyre számít a BDPST Hotel Management Zrt. (BHM), Magyarország egyik jelentős szállodaüzemeltető vállalkozása - közölte a cégcsoport.
Óriási meglepetés Matolcsy Györgyéktől

Óriási meglepetés Matolcsy Györgyéktől 

Nagyot emeltek az alapkamaton.
Veszélyes lenne az 5G? Eloszlatták a kételyeket

Veszélyes lenne az 5G? Eloszlatták a kételyeket 

Közös tesztmérésekkel vizsgálják az 5G-hálózatokból eredő elektromágneses sugárzást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei, a mérési eredmények nem mutatnak egészségügyi határérték-túllépést.
Luxusberuházás a Jókai utcában, fusiban?

Luxusberuházás a Jókai utcában, fusiban? 

Egy fiatal magyar balerinának valószínűleg kettétörte a karrierjét a Jókai utcai beruházás. A tetőről leomló építési anyag egy 15 lakásos luxusingatlan komplexum elemei voltak. A tervezett lakásokat 150 és 400 millió forint közötti árakon kínálták.
Nehéz helyzetben vannak a németek

Nehéz helyzetben vannak a németek 

Németország energiaellátása nemzetközi összehasonlításban különösen sérülékeny mind az emelkedő árak, mind az ellátási szűk keresztmetszetek miatt - írja a ZEW gazdaságkutató intézet tanulmányában.
A rugalmatlanság előnyre is váltható az ingatlanpiacon

A rugalmatlanság előnyre is váltható az ingatlanpiacon 

Egyetlen befektetési terület sem vonhatja ki magát a vágtató inflációs környezet hatásai alól, ám mindeddig egyes ingatlanalapok válság- és inflációállónak bizonyultak és a hosszú távú hozamkilátások sem romlottak – mondta Bogár Roland, a Diófa Alapkezelő ingatlan-befektetési igazgatója. A szakértő azt is kiemelte, hogy a bizonytalan árazási környezetben vizsgálni kell a megújuló energiaforrások hasznosításának lehetőségeit, hiszen a környezettudatosság költségoldalon is pozitívumokkal jár, és ennek következtében pedig az ESG-kritériumok további felértékelődésére is számítani lehet.
Nagyon megviselte az aszály a földeket

Nagyon megviselte az aszály a földeket 

Negatív aratási rekordok várhatók őszi árpából Békés megyében.
Elf Barokat forgalmazó cégek körmé nézett a hatóság

Elf Barokat forgalmazó cégek körmé nézett a hatóság 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított két, Elf Bar elektromos cigarettákat forgalmazó szlovák céggel szemben, mivel feltehetően tisztességtelenül hirdetik a terméket a magyar fogyasztóknak.

Razzia indul a hőség miatt 

A munkaadók kötelesek gondoskodni különösen a szabadban fizikai munkát végzők egészségének megóvásáról a tartós nagy melegben. A hideg ivóvíz, árnyékot adó sátorlap, ponyva mellett rosszullét esetére mobiltelefonnak is kéznél kell lennie a munkaterületeken – hívja fel a figyelmet a Technológiai és Ipari Minisztérium. A tárca országos munkavédelmi célvizsgálatot rendelt el a rendkívüli hőség miatt szükséges intézkedések ellenőrzése, betartatása érdekében.

Soha nem voltak még ilyen rossz hangulatban a németek 

Rekordalacsony fogyasztói hangulatindexet mért júliusra a GfK gazdaságkutató intézet Németországban; a mutató a júniusi mínusz 26,2 pontról mínusz 27,4 pontra csökkent, bár kissé kedvezőbbnek bizonyult a mínusz 27,7 pontos piaci előrejelzésnél.

Van egy tippünk, melyik személyi hitelt válassza 

Immár közel 40 ezer ügyfél kötött fogyasztóbarát személyi hitelszerződést (MSZH), az új értékesítések volumenének negyede ehhez a konstrukcióhoz kötődik. Az MSZH hiteldíja átlagosan 1,3 százalékponttal olcsóbb az egyéb piaci termékeknél, s az ügyfelek hosszabb futamidőre, nagyobb kölcsönösszeggel veszik igénybe. A jegybanki vizsgálatok szerint a fogyasztóbarát személyi hitelek döntő részét szabályosan, a pályázati kiírásnak megfelelően kínálják a bankok.

Kísért a brexit Nagy-Britanniában, horror árat fizethet az Egyesült Királyság a kilépés miatt 

Újabb függetlenségi népszavazást kezdeményez a skót miniszterelnök.

Május óta önálló ingatlanná minősíthető egy parkolóhely 

Jelentős változás lépett életbe a teremgarázsokban található parkolóhelyek nyilvántartása, illetve azok sokszor nehézkes és bonyolult adásvételénél. Lehetőség nyílt egy-egy parkolóhely önálló ingatlanná minősítésére „álláshely” néven, amelyre esetleges értékesítési szándék esetén – a társasházi alapító okirat eltérő rendelkezése hiányában – már nem vonatkozik a garázstulajdonosok elővásárlási joga. Ezzel párhuzamosan az osztatlan közös tulajdonban álló teremgarázsokban található, önálló ingatlanná nem minősített parkolóhelyek adásvételének folyamata is könnyebbé és gyorsabbá válhat azzal, hogy a jogalkotó a tulajdonostársakat megillető elővásárlási jog vonatkozásában jogszabályi szintre emelte az eddig csak a gyakorlatban alkalmazott hirdetményi értesítés lehetőségét. Tóth Angéla és Kasza-Tóth Krisztina, a DLA Piper Hungary ingatlanjogi csoportjának szakértői mutatják be a korábbi szabályozás problémáit és a közelmúltban életbelépő módosítás részleteit.

Számtalan problémával a küzdenek a munkavállalók - miért fontos, hogy a cég segítsen? 

A depresszió, a szorongás komoly lelki megpróbáltatásokat jelent a munkavállalóknak, ami ellen tenni kell a cégeknek is, különben a szervezet hatékonysága szenvedhet csorbát.  A K&H HR igazgatója szerint a megoldás a HR osztályon kezdődik, de túlmutat rajta.

Putyin legjobb barátjának gazdasága nagy bajban van 

Fehéroroszország GDP-je májusban 8,8 százalékkal esett tavaly májussal összevetve, a gazdaság zsugorodása gyorsult áprilishoz képest, amikor 6,5 százalékos visszaesést mértek - áll az Eurázsiai Fejlesztési Bank (EDB) jelentésében.

Egyre kevesebb dohányt termel Magyarország 

Általános iparági tendenciáról van szó.

Újra Tisztelt Ász! tenisztorna 

Amíg a profi teniszezők a wimbledoni Grand Slam torna másnapi mérkőzéseire készültek, a közéleti személyek a 46. alkalommal megrendezett Tisztelt Ász! tenisztornán versenyeztek.

Szijjártó Péter már látja, mi vár ránk 

Ahogy az európai gazdaság egésze, úgy az európai autóipar is komoly kihívások előtt áll a következő időszakban.

Orosz-ukrán háború: pénz az ablakban 

A hivatalos álláspont szerint Oroszország teljesítette esedékes kötvénytörlesztési kötelezettségeit, az átutalások a szankciók miatt nem érkeznek meg a kedvezményezettekhez.

Mészáros Lőrinc jól teljesít 

Több mint 65 milliárd forintos nyereséggel zárta a 2021-es évet a Magyar Bankholding Zrt. – áll a társaság pénzügyi beszámolójában. A bankcsoport konszolidált mérlegfőösszege a 15 százalékos gyarapodást követően év végére megközelítette a 9 630 milliárd forintot.

Búcsút mondhatnak a profitnak a környezetszennyező vállalatok 

Húszszorosára is nőhet a piaci igény a globális felmelegedés csökkentését célzó szén-dioxid-kvóták iránt 2035-re. Az óriási kereslet hatására ezek egységára akár meg is hatszorozódhat – mutat rá az EY legfrissebb tanulmánya. A cégeknek mielőbb ki kell dolgozniuk a légszennyezésük visszaszorítását célzó stratégiájukat.

Megállíthatatlanul drágul a magyar termőföld 

A legnagyobb mértékben (28 százalékkal) Nógrád megyében emelkedtek az árak.

Nulla százalékért hitel? Van ilyen 

Újra igényelhetnek nulla százalékos hitelt pénzügyi stabilitásuk megőrzésére a Közép-Magyarországi régión kívüli kkv-k a Magyar Fejlesztési Banknál - tájékoztatott az MFB.

Vigyázni kell a Bankmentor Kft-vel 

Az MNB 70 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Bankmentor Kft.-vel szemben és azonnali hatállyal megtiltotta az engedély nélküli pénzügyi közvetítői tevékenység folytatását számára. A társaság huzamosabb időn át, több ezer lakossági ügyféllel szerződve végzett jegybanki engedély nélkül pénzügyi alkuszi és jelzáloghitel közvetítői tevékenységet.

Olcsóbb lesz a dízel a hazai kutakon 

A benzin ára marad.

Megrántotta vállát az aranyára az orosz import betiltásának hírére 

A G7-országok határozatlan ideig nem importálnak orosz aranyat. A nemesfém árfolyama némileg talán meglepő módon alig reagált a hírre.

Mi számít a magyaroknak, ha neten vásárolnak? 

Az online vásárlók döntő többsége internetes keresők segítségével tájékozódik, a válaszadók fele a közösségi médiában és hírlevelekből is szerez információt, harmaduk a barátoktól, ismerősöktől kér segítséget, míg az influenszerek ajánlásai csak a megkérdezettek 2 százalékát befolyásolják - közölte a Bónusz Brigád az MTI-vel, a társaság és a GKID közös felméréséből az is kiderül, hogy sok potenciális vevő azonnal abbahagyja, ha bonyolultnak tűnik egy online vásárlás.

Kik azok a „szörnyű” brüsszeli bürokraták? 

Gyurcsány, migránsok, Soros, Juncker fideszes szitokszavak után jelenleg a brüsszeli bürokraták lettek a kormánypártiak kedvenc utálni valói. Most ők jelenítik meg a legfontosabb ellenséget a fideszes szavazók számára. Minden rossz miattuk történik. De kik azok a brüsszeli bürokraták, és vajon mi a baj velük?

A járvány kirobbanásakor voltak a mostaninál pesszimistábbak a magyarok 

A GKI konjunktúraindexe május után júniusban is 5 ponttal, 15 havi mélypontjára csökkent. A GKI Gazdaságkutató által végzett felmérés szerint júniusban az üzleti várakozások ismét bő 3, a fogyasztóiak viszont újra mintegy 10 pont-tal estek az előző hónaphoz képest.

Mitől lesz egy ügyfél elégedett? 

Egyre népszerűbb az önkiszolgálás, miközben nagyobb hangsúlyt kell fektetni az ügyfélkezelésre. Az északi országokban a legmagasabb az ügyfél- és munkavállalói elégedettség, a közép-európai országok is jól állnak ügyfél-elégedettséggel, viszont lényegesen alacsonyabb az alkalmazottak elégedettsége. A nyugat-európai országokban pedig érettnek tűnnek a kapcsolattartási csatornák, eszközök és munkamódszerek, ugyanakkor az ügyfelek és a munkavállalók elégedettsége viszonylag alacsony - áll a Deloitte Customer Service Excellence Report 2022 ügyfélszolgálati kiválósági jelentésének második, bővített kiadásában.  

Két év szünet után újraindul egy budapesti repülőjárat 

Szijjártó Péter jelentette be.

Elégedetlenek a magyar munkavállalók - elvitte az infláció a béremelést 

A cégeknek érdemes elgondolkodniuk, hogy milyen fejlesztésekre van szükség a meglévő munkatársak megtartására - derült ki egy friss kutatásból.

Újabb szankcióval büntetik az oroszokat 

Nagy-Britannia a hét vezető ipari hatalom (G7) több más tagjával együtt megtiltja az orosz arany importját.

Hogyan érvényesülnek az ESG-kritériumok az ingatlanpiacon? 

A fenntarthatósági törekvések egyre meghatározóbbak az ingatlanszegmensben, az ESG-kritériumok alkalmazása kiemelt szerepet kapott, amely az eszközök árazásában és a piaci szereplők elvárásaiban is megmutatkozik. A teljes életciklusra vonatkozó tervezés és a holisztikus szemlélet kulcsfontosságú a hatékony fenntarthatósági stratégiák kialakításában.

Tovább kapnak könnyítést az ukrán fuvarozók 

Júliustól sem kell fuvarozási engedély az ukrán teherautókra.

Mi vár ránk az utolsó júniusi héten? 

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig friss adatokat közöl az ipari termelői árakról, valamint külkereskedelmi statisztikákat is közzétesz.

Árgus szemekkel kezdik el figyelni a légitársaságokat 

A légitársaságok kereskedelmi gyakorlataival kapcsolatban felmerülő fogyasztói panaszokról, piaci anomáliákról és a szükséges teendőkről konzultáltak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei - közölte a GVH.

Már a régióban sincs elég munkaerő: mi lesz a Balatonnál? 

A járványhelyzet után újra a munkaerőhiány az egyik legkritikusabb tényező a hazai gazdaságban. Vannak szektorok, ahol még a járvány előtti időszakhoz képest is súlyosabb a helyzet. Ilyen a vendéglátás és a turizmus, ahol a szakemberek szerint még a balatoni szezont is veszélyezteti a munkaerőhiány.

Komoly gondban vannak a cégvezetők 

Magyarországon jelenleg a munkaképes korú emberek közel 75 százaléka rendelkezik munkahellyel, a munkaerő 70 százalékát a kis- és közepes vállalkozások foglalkoztatják. Míg hosszú évekig, évtizedekig azt hallottuk, hogy a gazdasági szektor egyik legjelentősebb problémája a munkanélküliség, ma a munkaerőhiány okozza a legtöbb fejtörést a vezetők számára.

Idén még nem kap szárnyra a légiközlekedés 

Detlef Kaiser, a Lufthansa német légitársaság igazgatósági tagja szerint a járatok helyzete csak jövőre térhet vissza a normális kerékvágásba.

Durva árkülönbségek a Balatonnál - ezek a legolcsóbb és legdrágább ingatlanok 

Jelentős eltérések vannak a balatoni nyaralótérségben eladásra kínálat nyaralók és lakóingatlanok között.

Mire jó a házassági vagy élettársi vagyonjogi szerződés? 

Egyre többen kötnek házassági vagy élettársi vagyonjogi szerződést, hogy tisztázzák vagyonjogi viszonyaikat.

Pofont kapott az amerikai gazdaság 

A Nemzetközi Valutaalap rontotta az amerikai gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését részben amiatt, hogy visszaesik a kereslet a jegybank szerepét betöltő Fed várhatóan agresszív kamatemelése miatt, ugyanakkor azzal számol, hogy az Egyesült Államok "szűken ugyan", de elkerüli a recessziót.

Sok autósnak már csak pár napja maradt, mégsem törődnek a határidővel 

A Carnotie autókezelő platform adatai szerint a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet alatt lejáró gépjármű forgalmi engedélyek meghoszabbítását az autótulajdonosok 12,5 százaléka halogatja.

Rengetegen jöttek Ukrajnából Magyarországra 

Az ukrán-magyar határszakaszon 6990 ember lépett be pénteken Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül 6570-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.

Bankkártya vagy mobiltelefonos fizetés - melyiket válasszam? 

A telefonban nem tárolódnak bankkártyaadatok, így elvesztése esetén sem lehet megszerezni belőle bankinformációkat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

10-ből 1 magyar egyáltalán nem tervez vakációt, még belföldön sem

10-ből 1 magyar egyáltalán nem tervez vakációt, még belföldön sem 

Az európaiak nem hajlandók lemondani a nyaralásról: 56 százalékuk hajlandó az autóvásárlást vagy a lakásfelújítást is elhalasztani emiatt.

Pénzszerzés

Mit hoz a lakáspiacra a kormány új dobása?

Mit hoz a lakáspiacra a kormány új dobása?  

A héten megjelentek az első lakás vásárlását célzó új államilag támogatott konstrukció részletei.

Klímablog

Új rekordot értek el a vállalatvezetők

Új rekordot értek el a vállalatvezetők  

A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a vállalatvezetők hozzáállása látványosan javult.

Gazdaság

Az albérletpiacra is lecsaphat a kormány új bejelentése

Az albérletpiacra is lecsaphat a kormány új bejelentése  

A kedvezményes lakáshitel-lehetőséget nyújtó Otthon Start program bevezetésével a lakásvásárlás egyre vonzóbb alternatívává válhat a bérléssel szemben.

Infokom

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?  

Mára a hétköznapi emberek is egyre gyakrabban fordulnak különböző nyelvi modellekhez.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo