Kkv fejlesztés cikkek


Most 20 milliárd uniós forintra startolhatnak rá a kkv-k

Most 20 milliárd uniós forintra startolhatnak rá a kkv-k 

Indul az épületenergetikai fejlesztéseket támogató GINOP-pályázat. A kisvállalkozások minimum 3, maximum 100 millió forint vissza nem térítendő fejlesztési forrást nyerhetnek el.
3 milliárdból fejlődhetnek nagyvállalati beszállítókká a kkv-k

3 milliárdból fejlődhetnek nagyvállalati beszállítókká a kkv-k 

Idén is folytatódik a beszállító fejlesztési program, a legalább 5 kis- és közepes vállalkozáshoz kapcsolódó külföldi illetve magyar nagyvállalatok szeptember 10. és október 10. között nyújthatják be pályázataikat.
Ezen bukják el a startupok az Alibaba vezére szerint

Ezen bukják el a startupok az Alibaba vezére szerint 

A startupok csak viszik a pénzt, ritkán kezdenek el a korai szakaszban termelni is. Ezért akár egyetlen hiba is tönkreteheti a céget. Az Alibaba milliárdos vezére elmondja, rendszerint mi ez a hiba.
Tőkealap a hazai ipari cégek felzárkóztatására

Tőkealap a hazai ipari cégek felzárkóztatására 

A szeptemberben elindított Irinyi II. Kockázati Tőkealap az első olyan tőkeprogram Magyarországon, amely célként tűzte ki a magyar kis- és középvállalkozások Ipar 4.0-ás fejlesztéseinek finanszírozását - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár. Hozzátette: az új tőkealap hiánypótló megoldás a hazai ipari cégek felzárkóztatására.
40 milliárd forintos megállapodás ezer magyar kkv támogatására

40 milliárd forintos megállapodás ezer magyar kkv támogatására 

Az Európai Beruházási Alap (EBA) és az Erste Bank megállapodást írt alá, melynek keretében az Erste Bank 40 milliárd forintot helyezhet ki magyar kis- és középvállalkozásoknak az EU kis- és középvállalkozások versenyképességét segítő programjához (COSME) fűződő konstrukcióban.
Örvendetes változás: már 1 lezárt üzleti évvel is lehet pályázni!

Örvendetes változás: már 1 lezárt üzleti évvel is lehet pályázni! 

Hatékonyabbá tenné vállalkozása működését? Áttérne elektronikus számlázásra, esetleg új honlapot szeretne, vagy webshopot indítana? Mindjárt indul az önnek való pályázat!
4,2 milliárd forint vissza nem térítendő forrás kétszáz fejlesztésre

4,2 milliárd forint vissza nem térítendő forrás kétszáz fejlesztésre 

Mintegy 4,2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert el 207 fejlesztés a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) három pályázati felhívásán - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára szerdán az MTI-t.
40+10+4 milliárd forint kkv-k digitalizációjára

40+10+4 milliárd forint kkv-k digitalizációjára 

Március 8-tól lehet pályázni a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációját segítő három GINOP-pályázatra. A támogatások összértéke 54 milliárd forint, 35-40 százalékban vissza nem térítendő forrásokként, 40-55 százalékban pedig kedvezményes kölcsönként nyerhetők el.
Századvég elemző: maguknak kéne változtatni a kkv-knak a sikerért

Századvég elemző: maguknak kéne változtatni a kkv-knak a sikerért 

A kkv-k fejlesztésének legnagyobb nehézsége, hogy még mindig kevés uniós forrásra pályáznak a kisebb cégek - nyilatkozta az M1-en György László, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza. Mások szerint viszont épp az a baj, hogy csak pályázatokból képesek fejleszteni a kkv-k.
Szerdán indul, több pénzzel két népszerű kkv pályázat

Szerdán indul, több pénzzel két népszerű kkv pályázat 

Jövő szerdától újra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások egyebek mellett eszközvásárlásra, új technológiai rendszerek kialakítására, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására, a megpályázható összegek pedig magasabb lesznek - hívta fel a figyelmet Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Ezt tervezi a kormány jövőre a vállalkozásokkal 

Ipar 4.0-ás mintaüzemek, állami kockázati tőkeprogram, könnyített jogszabályok - mindezt ígéri a kormány a kis- és középvállalkozások átfogó fejlesztésére indított program keretében jövőre.

Kell a kisvállakozásoknak a folyószámlahitel 

A Garantiqa tapasztalatai szerint az utóbbi hónapokban nőtt a mikro- és kisvállalkozások körében a társaság készfizető kezességével biztosított folyószámlahitelek iránti kereslet, arra számítanak, hogy a folyamat a jövőben tovább erősödik.

Az NHP húzza a lízinget is 

Folytatódott a bővülés a lízingpiacon 2015 első negyedévében. A teljes növekedés 24 százalékát adták az NHP-hez köthető szerződések. Várhatóan a jövőben is a vállalkozások hajtják majd a lízingpiacot.

Egyre több cégnek van B terve 

Megfontolt, kisebb lépésekkel, de újra előre tekintenek és üzleti fejlesztésekben, beruházásokban gondolkodnak a kisvállalkozások egy friss felmérés szerint. A többség csak hónapokra tervez előre, de egyre többen kezelik jól a kockázatokat és készülnek B tervvel.

Beruházna Közép-Magyarországon? Jó lesz sietni! 

Új regionális térkép alapján igényelhetnek fejlesztési támogatásokat a magyar vállalatok július elsejétől. Az Európai Bizottság által a 2014-2020 közötti időszakra jóváhagyott tervek alapján csökken, illetve megszűnik a fejlesztési adókedvezmény, illetve állami támogatás igénybevételének lehetősége bizonyos régiókban. Egyúttal a fejlesztési adókedvezmény szabályainak további módosítására is fel kell készülni egy képviselői önálló indítvány miatt – hívja fel a figyelmet az RSM DTM szakértője.

Építkeznének a kkv-k 

Biztató a magyar kis- és középvállalati (kkv) szektor beruházási kedve: a vállalkozások 57 százaléka tervez valamilyen jellegű fejlesztést a következő öt évben, és közülük 37 százalék akár új építésbe is belefogna a következő egy év során.

Népszerűsítésre szorul a vállalkozói lét 

A kkv-k kiemelten fontos részét képezik egy fejlődő gazdaságnak, de az európaiak mindössze 37%-a szeretne vállalkozni a jövőben. Az attitűdváltás alapvető kihívás, amiért az EU is sokat tesz.

Fejtörést okoz az új piacok és a jó munkaerő fellelése 

A kis-és középvállalatok világszerte növekvő bevételeket, hatékonyabb működést, új termékek és szolgáltatások kifejlesztését szeretnék elérni a következő egy évben- áll az az Economist Intelligence Unit friss felmérésében.

Az export az egyetlen reményünk 

A magyar belső piac immáron hat éve zsugorodik, ezért azok a cégek, amelyek fejlődni kívánnak, jelenleg csak az exportintenzitásuk növelésében gondolkodhatnak. A külpiacokra betörni azonban nem könnyű és nem is olcsó mulatság, főként nem akkor, ha a magyar kormány által is mindinkább előtérbe helyezett távol-keleti piacokon próbál meg érvényesülni egy magyar vállalkozás.

Munkahelyteremtés Hódmezővásárhelyen 

Uniós támogatással megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően jelentősen növeli termelési kapacitását a hódmezővásárhelyi Eurotex Kft. A textilipari vállalkozás a jövő év közepére befejeződő fejlesztés során egy részben saját szakemberei által adaptált technológiát honosít meg az országban, amellyel 25 százalékkal csökkenti a kötésidőt.

Tanácsra van szüksége? 

Úniós forrásból finanszírozott projektként indította el kifejezetten mikrovállalkozásoknak szóló tanácsadó programját a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. A térítésmentesen igénybe vehető jogi-, pénzügyi- és foglalkoztatási tanácsadó hálózat az ország mind a hét régiójában támogatja a mikro-, kis- és középvállalkozásokat.

Elindult a tanyafejlesztési pályázat 

Megnyílt a Tanyafejlesztési Program új pályázati időszaka, augusztus végéig 240 alföldi településről lehet beadni a pályázatokat. Idén 1,5 milliárd forint jut a tanyás térségek fejlesztésére.

Megjelentek a képzési támogatások részletes szabályai 

A Magyar Közlönyben pénteken megjelentek a Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA) képzési alaprészéből a kormány egyedi döntésével nyújtható támogatások részletes szabályai.

Magyar cégek, exportra fel! 

Nagy lehetőség nyílik a nemzetközi piacok felé kacsintgató magyar cégek előtt, ugyanis az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a „Mikro-, Kis-, és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása" című (GOP-2012-3.3.3 kódszámú) pályázati kiírás. A konstrukció tanácsadói tevékenységek pályázati finanszírozásával segíti hozzá a vállalkozásokat nemzetközi versenyképességük megteremtéséhez vagy növeléséhez, beleértve a lehetséges piacok felmérésének támogatását.

A siker titka:kihívásként kezelni a válságot 

Innováció - ez a fogalom messze kiemelkedett azon jellemzők közül, amelyekkel az idei European Business Awards magyar nemzeti döntősei írták körül üzleti tevékenységüket. Az RSM tanácsadó cég által támogatott megmérettetésen a középdöntőbe jutott húsz magyar vállalkozás példája jól mutatja: ha a cégvezetés képes lehetőségként és kihívásként tekinteni a válságra, a nehéz gazdasági körülmények a cég megerősödését is elősegíthetik.

Kiszámítható, tervezhető rendszerre várnak a vállalkozások 

Nőtt a kutatás-fejlesztési ráfodítások összege az egy évvel korábbi szinthez képest a Deloitte felmérése szerint. A többség viszont csökkentést tervez a következő időszakban. A háttérben elsősorban a bizonytalan szabályozási környezet áll.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya

Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya 

Akár online vennénk koncertjegyet karácsonyi meglepetésként, akár egy hagyományos boltban szereznénk be az ajándékokat, a Mastercard Gold betéti kártya mindkét esetben kéznél van.
Start-számla: a legjobb döntés a gyermeked jövőjéért

Start-számla: a legjobb döntés a gyermeked jövőjéért 

A családok többsége ma már a kincstári Start-számlán Babakötvény formájában takarékoskodik gyermekének.
Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek”

Fundamenta-vezér: „Akik a Személyi Bankár szervezetbe lépnek, ők egyértelműen sikeresek lesznek” 

Morafcsik Lászlóval, a Fundamenta–Lakáskassza Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

Pénzszerzés

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról  

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület úgy látja, a kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására.

Adózás

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 

Az év végéig még van lehetősége gyűjtögetni az öngondoskodóknak, hogy az idei megtakarításaik után a jövő évben adójóváírásban részesüljenek.

Klímablog

Ráharaptak a cégek az elektromos autókra

Ráharaptak a cégek az elektromos autókra  

4200 cég igényelt forrást összesen 5005 tisztán elektromos hajtású személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez.

Gazdaság

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére

Nem maradt már sok idő az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 

Az év végéig még van lehetősége gyűjtögetni az öngondoskodóknak, hogy az idei megtakarításaik után a jövő évben adójóváírásban részesüljenek.

Társadalom

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról

Méltánytalan döntés született a tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról  

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület úgy látja, a kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására.

Infokom

Nem kell félni a mesterséges intelligenciától?

Nem kell félni a mesterséges intelligenciától? 

A Unisys friss kutatása szerint mind az alkalmazottak, mind a munkáltatók pozitívnak ítélik meg a mesterséges intelligencia munkahelyi hatását.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo