Tőkealap a hazai ipari cégek felzárkóztatására

A szeptemberben elindított Irinyi II. Kockázati Tőkealap az első olyan tőkeprogram Magyarországon, amely célként tűzte ki a magyar kis- és középvállalkozások Ipar 4.0-ás fejlesztéseinek finanszírozását - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár. Hozzátette: az új tőkealap hiánypótló megoldás a hazai ipari cégek felzárkóztatására.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A közép-magyarországi ipari cégek együttesen 8 milliárd forint értékben igényelhetnek tőkeforrást a tőkealaptól olyan beruházásokhoz, amelyek elősegítik a termelésük digitalizálását, kiberfizikai rendszerek felállítását és üzemeltetését, illetve a gyártási folyamataik hatékonyságának növelését. A tőkealap célja, hogy olyan hazai beszállító kkv-kat állítson növekedési pályára, amelyek képesek lesznek kielégíteni a negyedik ipari forradalom keltette új és megváltozott igényeket - ismertette az államtitkár.

fotó: fotolia

Az Ipar 4.0-ás fejlesztéseket végrehajtó cégek már rövid távon is csökkenteni tudják a termelési és logisztikai folyamatokhoz szükséges időt, képesek javítani eszközeik kihasználtságát, növelni tudják termékeik minőségét, és könnyebben képesek reagálni a digitális világban mozgó megrendelők keresleti elvárásaira - fűzte hozzá.

Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: a hazai beszállító cégeknek amellett, hogy a felzárkózáshoz és a digitális megoldások implementálásához meg kell szerezniük a szükséges tudást és tapasztalatot, sokuk számára a tőkeforrásokhoz való hozzájutás is kihívást jelent. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a tőkebefektetések révén a vállalkozások olyan stratégiai és operatív változásokat képesek elindítani, amelyek hosszú távon is meg tudják határozni növekedési képességüket, illetve beszállítói pozíciójukat, idézte az NGM közleménye az elnök-vezérigazgatót.

Új tőkeprogram az iparban
Nyolcmilliárd forint keretösszeggel szeptemberben elindult a közép-magyarországi ipari vállalkozások fejlesztését és bővítését támogató Irinyi II. Kockázati Tőkealap. A befektetéseket az a Széchenyi Tőkealap-kezelő hajtja végre, amely már 2011 óta aktív a piacon, és tőkebefektetéseivel az évtized első felében közel 100 hazai vállalkozást támogatott.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo