Tanácsra van szüksége?

Úniós forrásból finanszírozott projektként indította el kifejezetten mikrovállalkozásoknak szóló tanácsadó programját a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. A térítésmentesen igénybe vehető jogi-, pénzügyi- és foglalkoztatási tanácsadó hálózat az ország mind a hét régiójában támogatja a mikro-, kis- és középvállalkozásokat.

 


Kép:flickr

Lezárultak a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat uniós forrásból működtetett projektjei a foglalkoztatási szolgálat fejlesztése az új integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként" címet viselő TÁMOP 1.3.1. számú kiemelt uniós program egyik alprogramjának célja a mikro-, kis- és középvállalkozások informáltságának növelése volt, illetve az NFSZ honlapjának részeként kialakításra került portálon keresztül történő informálódás támogatása. Az alprojekt keretében megvalósult fejlesztések az NFSZ vállalatok és munkáltatók felé történő kapcsolódását erősítették.

Az induló, a gazdasági és piaci megerősödésre képes mikro-kkv-knak is szükségük van segítségre, olyan szolgáltatási programok szervezésére, amelyeken pl. a vállalkozás indításához szükséges alapvető pénzügyi, gazdasági-, cég-, és munkajogi ismeretekre tehetnek szert, továbbá informálódhatnak a pályázati, szakképzési, foglalkoztatási hírekről. 

Az alprojekten belül a pénzügyi-, gazdasági-, jogi tanácsadó hálózat kezdte meg működését, amely 2010. szeptemberétől már az ország mintegy negyvenöt munkaügyi kirendeltségén működik. A kezdő vállalkozások elsősorban az üzleti tervre vonatkozóan, továbbá a vállalkozás alapításával kapcsolatos alapvető pénzügyi- jogi kérdésekben kértek tanácsot. A már működő vállalkozások leginkább az igénybe vehető adó- és járulékkedvezmények, illetve munkahelymegőrző, munkahely teremtő lehetőségek után érdeklődtek. Kiemelendő, hogy az ügyfelek legnagyobb arányban munkajogi kérdésekkel (munkaszerződés; részmunkaidős foglalkoztatás; rendes és rendkívüli felmondás; munkáltató jogai; munkavállaló jogai, kötelezettségei stb.) keresték fel tanácsadóinkat. Kapcsolódó internetes portál került létrehozásra 2011 áprilisától, frissítése folyamatos.

Az alprojekt időszaka alatt összesen 13 545 volt a tanácsadások száma, de a felületek továbbra is elérhetőek az érdeklődő kkv-k számára. A tanácsadói hálózat keretében a különböző helyszíneken eltérő időpontokban elérhető jogászok listáját illetve elérhetőségét is a honlap tartalmazza.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo