Jeremie-program cikkek


Mi lett a Jeremie-pénzekkel?

Mi lett a Jeremie-pénzekkel? 

2010 májusában – hosszas előkészítés, jogi, adminisztrációs huzavona után – kezdte el befektetni a nyolc, pályázaton kiválasztott hazai alapkezelő az EU által rájuk bízott, összesen 45 milliárd forintnak megfelelő kockázati tőkét mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (mkkv). Az e célra létrehozott pénzalapok tízéves lejáratra jöttek létre, azt követően menedzselőik másfél évet kaptak arra, hogy értékesítsék a portfóliójukban maradt befektetéseket, és lezárják az alapokat. A folyamat a végéhez közeledik, így – részben az érintett alapkezelők bevonásával – utánajártunk, hol tartunk ma.
A startupok a befektetők kedvencei?

A startupok a befektetők kedvencei? 

2018 első negyedévében a kockázatitőke-iparág újra az erősödés jeleit mutatta, az év második felében pedig az új állami és magánalapok indulása hozhat további fellendülést 2017-hez képest. Két, viszonylag friss trend is megjelent a befektetési piacon: erősödik az alapok regionális aktivitása, és több nagyvállalat is létrehozta a saját kockázati tőkealapját.
Bejött a kockáztatás, szárnyaltak a befektetések

Bejött a kockáztatás, szárnyaltak a befektetések 

2018. első negyedévében a kockázati tőke iparág újra az erősödés jeleit mutatta: az elmúlt időszakokhoz hasonlóan, ezt a negyedévét is a korai fázisú cégeket kereső befektetők dominálták. 
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

A nyugdíjasok nyerhetnek a foglalkoztatás szigorításán

A nyugdíjasok nyerhetnek a foglalkoztatás szigorításán 

Jelentősen megemelkedtek az idény- és alkalmi munkavállalás közterhei, júliustól pedig további szigorítások nehezítik az EFO keretében történő foglalkoztatást.

Jogi kisokos

Mivel büntethető egy cég?

Mivel büntethető egy cég? 

Gyakori vélekedés, hogy a büntetőjogi felelősség és kockázat kizárólag a magánszemélyeket terheli.

Cégblog

Lefulladt a Tesla

Lefulladt a Tesla 

Áprilisban jórészt tovább csökkentek a Tesla elektromos autók eladásai Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo