Horvátország cikkek


Ki ne örülne nettó 231 ezer forintos minimálbérnek? Itt annyi lesz

Ki ne örülne nettó 231 ezer forintos minimálbérnek? Itt annyi lesz 

Egyelőre nem Magyarországon, a hovátoknál döntöttek a béremelésről.
Gáz nélkül maradnak a horvát vállalatok?

Gáz nélkül maradnak a horvát vállalatok? 

Az INA módosítani kényszerült a korábban megkötött szerződéseket a horvát cégekkel.
Komoly szakembereket veszített a Mol

Komoly szakembereket veszített a Mol 

Lemondott az INA igazgatóbizottságának két magyar tagja.
Az idén megrohantuk Horvátországot

Az idén megrohantuk Horvátországot 

Csaknem harmadával nőtt a Horvátországba látogató magyarok száma.
Megjött a Mol már várt pofonja

Megjött a Mol már várt pofonja 

Horvát kormány: az INA-nak minden Horvátországban kitermelt gázt a HEP-nek kell eladnia.
Rezsiemelés helyett rezsicsökkentés, adócunami helyett támogatáscunami a horvátoknál

Rezsiemelés helyett rezsicsökkentés, adócunami helyett támogatáscunami a horvátoknál 

Intézkedési csomagot dolgozott ki a horvát kormány a megélhetési költségek enyhítésére.
Repülhet a Mol horvátországi vezetése

Repülhet a Mol horvátországi vezetése 

A horvát kormány bekeményített az INA korrupciós ügye miatt.
Szegény Mol-t az ág húzza, ha a horvát bűnüldözőkkel találkoznak

Szegény Mol-t az ág húzza, ha a horvát bűnüldözőkkel találkoznak 

Felajánlotta lemondását az INA igazgatótanácsának elnöke.
A horvátok jobb rezsicsökkentést találtak ki nálunk, semmi energia nem drágul a lakosoknak

A horvátok jobb rezsicsökkentést találtak ki nálunk, semmi energia nem drágul a lakosoknak 

A horvát kormány korlátozni fogja egyes élelmiszerek árát.
Nő Magyarország alternatív földgáz szállításának kapacitása

Nő Magyarország alternatív földgáz szállításának kapacitása 

A krki LNG-terminál (cseppfolyósítottföldgáz-terminál) kapacitásának megduplázásáról és a gázvezeték-hálózat bővítéséről döntött a horvát kormány csütörtöki ülésén - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).

Történelmi pillanat a magyar gázellátásban, cseppfolyósított szállítmány érkezett 

Megérkezett az első cseppfolyósított földgáz (LNG) szállítmány a horvát import terminálból Magyarországra, így új szállítási móddal és útvonallal bővült a hazai gázellátási lánc, amely jelenleg elsősorban közlekedési célokat szolgál; rövidesen megnyílhat az út az ipari felhasználás előtt is - közölte az ARELGAS Kft.

Magyarországon és Horvátországban is csökken a benzin ára 

Szomszédunknál holnaptól, nálunk pedig szerdától lesz alacsonyabb az üzemanyag ára.

Ki érti ezt? Holnaptól itthon emelkedik a benzin ára, míg Horvátországban és Szlovéniában csökken 

A magyar cégautó tulajdonosok immár Horvátországban és Szlovéniában olcsóbban tankolhatnak, mint itthon. Így fordul a trend, eddig inkább hozzánk volt érdemes járni üzemanyagért.

Több szomszédunk fekete listára került az oroszoknál 

Görögország, Dánia, Szlovénia, Horvátország és Szlovákia is felkerült az orosz kormány által "barátságtalannak" minősített külföldi államok listájára.

Előre ugrott a horvát gazdaság 

Egyszerre két fokozattal a befektetési ajánlású sávba emelte Horvátország hosszú futamidejű, devizában és hazai valutában fennálló államadósságának osztályzatát a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő azzal indokolta a lépést, hogy az Európai Unió gazdasági és pénzügyi szakminisztereinek tanácsa (ECOFIN) a héten elfogadta a horvát eurócsatlakozáshoz szükséges jogszabályokat, és ezzel véglegessé vált, hogy Horvátország jövő januárban belép az euróövezetbe.

Horvátország beelőzte Olaszországot a magyaroknál 

Az utasbiztosítások közel kétharmada tengerparti nyaralásra szólt júniusban. A magyarok legnépszerűbb úti célja Horvátország, Olaszország a második helyre szorult vissza, a harmadik Görögország - derül ki a Bank360.hu adataiból.

Nincs teltház a Balatonnál, talán Horvátországban nyaralnak a törzsvendégek 

Az első fél évben 5,7 millió turista látogatott Horvátországba és 24,7 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 120 százalékkal, a vendégéjszakák száma 107 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte vasárnap a Jutarnji List című napilap a horvát Turisztikai Szövetség (TZ) adataira hivatkozva.

Horvátországban az autópályákon drágább lesz a benzin 

A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő sajtótájékoztatóján.

Már szinte semmi nem menthet meg minket attól, hogy jövőre euróval fizessünk Horvátországban 

Az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport luxembourgi ülésén ajánlást fogadott el arról, hogy Horvátország huszadik országként csatlakozzon az euróövezethez január elsején - közölte az uniós tanács.

Jó évet vártak a horvát szállodások, most viszont állami segítséget kérnek 

Idén bevételnövekedésre számítanak a horvát szállodások, de lényegesen magasabbak lesznek a költségeik is, ami lassítja a beruházásokat, ezért állami beavatkozást várnak - hívták fel a figyelmet a Horvát Idegenforgalmi Közösség (HUT sajtótájékoztatóján.

Szlovénia jövedéki adó csökkentéssel mérsékli az üzemanyag árát 

Szlovénia nem számít üzemanyagellátási problémákra az osztrák OMV schwechati finomítójának meghibásodása miatt - közölte a szlovén közszolgálati televízió. A kormány arra kérte az OMV szlovéniai töltőállomásait, hogy biztosítsanak alternatív ellátási útvonalakat.

Az idén szabaduljunk meg a horvát kunától 

Horvátország elérte az euróövezeti csatlakozás célegyenesét - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök Berlinben.

Berágtak ránk a horvátok a kettős benzinár miatt 

A konzervatív pártcsaládhoz tartozó horvát miniszterelnök személyesen is közölte Orbán Viktorral, hogy jogellenesnek tartja a magyar gyakorlatot.

Ha komótosan is, de megkezdődött a gondolkodás az orosz energia alternatíváján 

A magyar és a horvát kormány kész a hosszú távú energiabiztonsági együttműködésre, Horvátország így készen áll az Adria kőolajvezeték kapacitásának bővítésére, hogy vészhelyzet esetén is biztosított legyen Magyarország ellátása - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Zágrábban.

Horvátországi nyaralásra az idén már többet költenek a magyarok, mint a pandémia előtt 

A magyarok kétharmada tervez nyaralást Horvátországban idén a Szallas.hu szállásfoglaló oldal legfrissebb online kutatása szerint, amelyből az is kiderült, hogy tízből nyolc utazást tervezőt nem befolyásol az orosz-ukrán háború az üdülés tervezésekor.

Meddig terjedjen az olajembargó, ez a legfontosabb kérdés ma Európában 

Horvátország felmentést kér a készülő európai uniós olajembargó alól a rijekai finomító részére, hogy továbbra is exportálhasson Oroszországból olyan kőolajszármazékokat, amelyek a dízel gyártásához szükségesek - írta pénteken a Vecernji List című horvát napilap brüsszeli tudósítója, nem hivatalos forrásokra hivatkozva.

A MOL horvát olajcége döbbenetesen szép számokat produkált 

Az INA horvát olajipari vállalat bevétele az idei első három hónapban elérte a 6,24 milliárd kunát (311 milliárd forint), ami 49,6 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban; a kiadásai 34,3 százalékkal 5,52 milliárd kunára (275 milliárd forint) nőttek.

A horvátok ki tudják technikailag váltani az orosz gázt, csak ki fizesse a kockázatokat 

Horvátország egyetlen gáztárolójának töltöttsége nem fogja elérni a nyolcvan százalékot novemberre, mert a gázkereskedők szerint ez óriási veszteséggel járna számukra, amit nem tudnak vállalni - írta a Jutarnji List című horvát napilap.

Áfacsökkentés a láthatáron 

A világot sújtó drasztikus infláció miatt több ország is él az áfacsökkentés lehetőségével, különösen itt Kelet-Európában az ukrajnai háború közelében. Egyedül Magyarország nem, ahol a legmagasabb az áfa a világon. Vajon miért?

Előnybe hozott egyes vállalkozókat, most lemondani kényszerült a korrupt miniszter Horvátországban 

A horvát kormányfő fel is mentette tisztségéből Darko Horvatot.

Ijesztő helyzet - korrupcióért vettek őrizetbe egy minisztert a szomszédban 

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) házkutatást tartott Darko Horvat építésügyi, területtervezési és állami vagyonkezelési miniszter házában, majd később befolyással való visszaélés gyanújával őrizetbe vette a tárcavezetőt - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).

Nyereséges lett a Mol horvátországi cége 

Az INA horvát olajipari vállalat nettó nyeresége a 2021-es pénzügyi évben elérte a 1,31 milliárd kunát (61,9 milliárd forint). 2020-ban 1,14 milliárd kuna (53,8 milliárd forint) veszteséget könyvelt el a cég.

Lengyelország után Horvátország is áfacsökkentéssel száll szembe az inflációval 

Az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésével és támogatásokkal állítja meg Zágráb az áremelkedési hullámot Horvátországban, különös tekintettel az energiahordozók drágulására - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő, amikor bemutatta a kabinet átfogó intézkedéscsomagját.

Horvátország is befagyasztotta az üzemanyagok árát 

Nem éri meg átugrani a határon tankolni Horvátországba. Szomszédunknál drágább szinten maximalizálta a kormány a benzin és a dízel árát, mint amannyiért Magyarországon vásárolhatjuk meg ezeket az energiahordozókat.

Horvátországban csak az oltottaknak rövidítik le a karanténkötelezettséget 

Horvátországban a koronavírus ellen beoltottak számára tíz napról hét napra rövidítik a karanténkötelezettséget, amely öt nap után feloldható lesz negatív antigén gyorsteszttel - jelentette be Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója, a válságstáb ülését követően.

Mától új világ kezdődött a horvát autópályákon 

Hétfőtől a legtöbb helyen fizetőssé válik az elektromosautó-töltés az autópályákon.

Szeptembertől nagy változás jön a horvátoknál 

Jövő januártól bevezetik az eurót, ezért szeptembertől már euróban is fel kell tüntetni az árakat.

Megdöbbentő adatok érkeztek Horvátországból 

Horvátországnak 3 888 529 lakosa van a legfrissebb népszámlálási adatok szerint. Ez azt jelenti, hogy a legutóbbi, 2011-es népszámlálás óta csaknem félmillió polgárát veszítette el a nemzet – közölte a Horvát Központi Statisztikai Hivatal.

Aggódnak a horvátországi turizmus miatt 

2021-ben nagyon jó évet zárt a horvát idegenforgalom. Az erős keresletnek köszönhetően magasabb árakat tudtak érvényesíteni a szolgáltatók, mint remélték.

Zárt térben kötelező a maszk, 25 fő a rendezvényeken - hétfőtől szigorítás jön a horvátoknál 

Több szigorítás is életbe lép a jövő héttől.

Ritka jó hírt kapott Magyarország egyik szomszédja 

Felminősítették a horvátok, és az euróövezeti csatlakozás lehetőségét is felvetették.

Újabb szomszédos ország hosszabbítja meg a járványügyi intézkedéseket 

Horvátországban további két héttel meghosszabbították az intézkedéseket azzal a könnyítéssel, hogy megnyithatnak a vásárok és kiállítóhelyek zárt térben, de ott kötelező lesz a védettségi igazolás - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter a válságstáb vezetője.

Aggasztó jelek: sok az új fertőzött Horvátországban 

Tizennyolc százalékkal nőtt Horvátországban az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az előző héthez képest, és míg tavaly ugyanebben az időszakban átlagban 66 új esetet regisztráltak naponta, ez a szám most 104 - mondta Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZZJ) igazgatója a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján.

Kétszer annyi magyar utazik Horvátországba, mint tavaly 

Az elmúlt évhez képest csaknem kétszeresére nőtt idén június végéig a Horvátországba utazó magyarok száma - mondta el keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója.

Újabb könnyítések: Horvátország mindent megtesz azért, hogy a turistákat becsábítsa 

Horvátország további engedményeket tesz a nyári turisztikai szezon megmentésére.

Jó hírt kaptak a nyaralni készülők Horvátországból 

Péntektől további enyhítések lépnek életbe Horvátországban.

Még nem lehet fellélegezni: nem javul a helyzet Horvátországban 

Nem mérséklődik jelentősen Horvátországban és Szlovéniában az új koronavírussal fertőzöttek napi száma - derült ki a válságstábok csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Mi lesz a nyaralókkal? Nő a koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban 

Közel a kétszeresével nőtt kedden az előző naphoz képest Horvátországban a napi új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstáb szerdai sajtótájékoztatóján.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Új szolgáltatásokat vezet be az OTP: minden vállalati ügyfél érintett

Új szolgáltatásokat vezet be az OTP: minden vállalati ügyfél érintett 

Jön a Single Market a vállalatok számára is.
Mostantól a SZÉP Kártya használata olyan egyszerű, mint egy érintés

Mostantól a SZÉP Kártya használata olyan egyszerű, mint egy érintés 

Nincs több keresgélés a pénztárcában.
Hol húzódik a határ? Az AI és az ember szerepe a befektetési döntésekben

Hol húzódik a határ? Az AI és az ember szerepe a befektetési döntésekben 

Interjú a KBC Asset fióktelepének vezetőjével.

Pénzszerzés

Soha nem látott február vár a nyugdíjasokra

Soha nem látott február vár a nyugdíjasokra  

Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete.

Adózás

Jön a dupla családi adókedvezmény

Jön a dupla családi adókedvezmény 

A 2025 év eleji összeghez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg.

Klímablog

Hamarosan idul a karácsonyi palackinvázió

Hamarosan idul a karácsonyi palackinvázió 

A MOHU idén is megnövelt kapacitással készül a karácsonyi és az év végi időszakra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo