Menekülnének a horvát munkavállalók

Minden tizedik horvát munkavállaló (161 ezer fő) külföldön keresne munkát a következő egy évben, minden ötödik aktívan új állást keres az országon belül, hogy megváltoztassa jelenlegi munkakörnyezetét, minden harmadik pedig a következő években tervezi ugyanezt - írta a Vecernji List című napilap kedden, egy közvélemény-kutatásra hivatkozva.

A zágrábi bölcsészettudományi kar pszichológia tanszéke gyorskutatást végzett tavaly 500 munkavállaló megkérdezésével, és arra szeretett volna választ kapni, Horvátországot is elérte-e a munkahelyek tömeges elhagyásának hulláma, amellyel a koronavírus-járvány után szembesül a világ.

"A válasz pedig pozitív, talán nem olyan mértékben, mint azt a kis mintán végzett kutatás sugallja, de mindenképpen elég jelentős ahhoz, hogy már egyetlen munkáltató se tudjon nyugodtan aludni" - írta a lap.

Egyre nagyobb teret kap a "csendes felmondás" vagy "csendes kilépés" jelensége is a világban, amelynek lényege, hogy az emberek nem mondanak fel munkahelyükön, ehelyett csak minimális erőfeszítést fektetnek a munkájukba. Nem túlóráznak, nem kezdeményeznek, és nem segítenek másoknak.

Zvonimir Galic, a bölcsésztudományi kar professzora elmondta: konkrét kutatást erről a jelenségről nem végeztek, de a munkahelyről, sőt országváltásról való gondolkodás nem elszigetelt jelenség, Horvátországban is tömeges méreteket ölt.

A munkahelyváltásról leginkább a fiatalok gondolkodnak, valamint azok, akiknek a fizetésük kevesebb mint 1300 euró (mintegy félmillió forint). Ennek pedig legfőbb oka, hogy nincsenek megelégedve munkahelyük minőségével - hangsúlyozta.

A nagy munkanélküliség idején a vállalatok nem foglalkoztak azzal, hogyan motiválják a dolgozókat, most viszont vannak olyan ágazatok, ahol szó szerint "verekednek értük" - magyarázta.

A pandémia fordulópontot hozott sok folyamatban, az otthoni munkavégzéstől kezdve odáig, hogy az emberek elkezdtek egyensúlyt keresni a magánélet és a munka között. Mindez mögött pedig a munkaerőpiaci helyzet áll.

(MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo