Törökök foglalják el Horvátország egyetlen műtrágyagyárát

A zágrábi kormány jóváhagyta az INA horvát olajipari vállalat és a horvát földgáz-értékesítő vállalat, a PPD többségi részesedésének eladását Horvátország egyetlen műtrágyagyárában, a kutinai Petrokemijában - írta a Polsovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap.

Az INA és a PPD közel két év tárgyalás után tavaly novemberben írt alá szerződést a török YILDIRIM-csoporttal a horvát Terra Mineralna Gnojiva nevű cég eladásáról, amely 54,52 százalékos részesedéssel rendelkezik Petrokemijában. A folyamat azonban a kormány jóváhagyása nélkül nem tudott lezárulni. A csütörtöki döntéssel Zágráb zöld jelzést adott a tranzakcióhoz.

Két évig vitatkoztak, hogy merre (Fotó: depositphotos)
Két évig vitatkoztak, hogy merre (Fotó: depositphotos)

A Terra Mineralna Gnojiva vállalatot az INA és a PPD közösen alapította 2018-ban. Ezt követően fele-fele arányban 600 millió kunával (29,6 milliárd forint) tőkésítették fel a műtrágyagyárat, elkerülve ezzel annak csődbe jutását. A vállalat stratégiai fontosságú volt, a bruttó hazai össztermék (GDP) 0,9 százalékát adta akkor, és több állami vállalat jövője is függött tőle.

A Terra Mineralna Gnojiva vállalaton kívül 17,9 százalékos részesedéssel rendelkezik a Petrokemijában a horvát állami vagyonkezelő vállalat, a CERP, továbbá 12,73 százalékkal az egyetlen horvát tulajdonban lévő bank, a Horvát Postabank, 6,09 százalékkal az Adria-kőolajvezetéket kezelő Janaf horvát vállalat, 5,45 százalékkal a horvát Privredna Banka, és 0,08 százalékkal a kisrészvényesek.

A török befektető érdeklődik a Petrokemija állami tulajdonrészének átvétele iránt is, de erről egyelőre nem tárgyal a kormány - írta a lap. Hozzátették, hogy prioritás volt a török befektetővel való megegyezés, az elavult üzemek korszerűsítésében vállalat beruházási kötelezettségek biztosítása, és a gáz magas ára miatt egy éve leállított termelés beindítása.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo