Pont nem egy olyan ország vezeti be a sorkatonai szolgálatot, amelyre a Fidesz fókuszált

Minden készen áll arra, hogy Horvátország 2025. január elsejétől bevezesse a sorkatonai szolgálatot, már csak politikai jóváhagyásra van szükség - jelentette be Ivan Anusic védelmi miniszter a horvát közszolgálati televíziónak nyilatkozva.

A tárcavezető részt vett a Horvát Tábornoki Gyűlés ülésén, azt követően pedig a sajtónak úgy nyilatkozott: a kötelező sorkatonai szolgálatot két-három hónapra tervezik, de konkrét részleteket nem említett.

Hangsúlyozta, hogy nemrég 900 euróra (valamivel több mint 350 ezer forint) emelték az önkéntes katonai szolgálatot teljesítők juttatásait, ami várhatóan a kötelező sorkatonai szolgálatot teljesítők számára is ugyanannyi marad.

A kötelező sorkatonai szolgálatot két-három hónapra tervezik
A kötelező sorkatonai szolgálatot két-három hónapra tervezik
Fotó: Pixabay

A cél az, hogy minél több fiatal maradjon a védelmi rendszerben, a becslések szerint pedig évente 15 ezren vennének részt a képzésben - mondta.

Horvátországban 2008-ban törölték el a kötelező katonai szolgálatot, részben arra való tekintettel is, hogy akkori felmérések szerint a fiatalok csaknem 90 százaléka lelkiismereti okokra hivatkozva elutasította a fegyverviselést. Most az ő számukra is készülnek tervekkel - mutatott rá a tárcavezető.

Aki nem hajlandó fegyvert fogni, gereblyét és kapát vesz majd a kezébe, vagy zsákokat hord a gátakra árvíz elleni védelemre - mondta a miniszter, megjegyezve, hogy "fegyvert nem kell viselniük, de feladataikat és kötelezettségüket az állam felé teljesíteniük kell".

Azok számára azonban, akik a civil szolgálatot választják, a szolgálati idő tovább fog tartani, és kevesebb lesz az engedmény is - jelezte.

Tomo Medved veteránügyi miniszter szerint a biztonsági kihívások most olyanok, hogy egyre több ország gondolkodik a világon, ezen belül Európában is a kötelező katonai szolgálat rendszerének visszaállításáról.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo