Nem engedték ki a börtönből a pedofil botrány főszereplőjét

Nem bocsátotta feltételes szabadságra a volt gyermekotthoni igazgatót a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája - közölte a törvényszék sajtóosztálya. Sajtóinformációk szerint a döntés a bicskei gyermekotthon volt igazgatójára vonatkozik.

A törvényszék - az igazgató nevének és a gyermekotthon helyének említése nélkül - azt írta: a büntetés-végrehajtási bíró a csütörtökön tartott meghallgatás, valamint a rendelkezésére álló iratok alapján döntött arról, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsátható-e.

Mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy az elítélt a törvényi előfeltételeknek nem felel meg, a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében továbbra sem bocsátható feltételes szabadságra - tette hozzá a bíróság.

A végzést az ügyészség és az elítélt is tudomásul vette, így az jogerős - áll a közleményben.

Valószínűleg a botrány miatt esélye nem volt a szabadulásra (Fotó: Pixabay)
Valószínűleg a botrány miatt esélye nem volt a szabadulásra (Fotó: Pixabay)

A bicskei gyermekotthon volt igazgatóját a Győri Ítélőtábla 2019. szeptember 10-én jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélte, azzal, hogy a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A vádirat szerint a férfi, aki 26 éven keresztül volt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola igazgatója, éveken keresztül végzett szexuális cselekményeket felügyelete alatt álló kiskorúakkal. Ezen felül több 18 év alatti sértettel szemben is súlyosan szeméremsértő magatartást tanúsított, egyikükkel rendszeresen szexuális cselekményt végzett. (MTI)

Véleményvezér

Újra lőnek az ukrán tüzérek

Újra lőnek az ukrán tüzérek 

Nagy hatótávolságú rakétákat is kapnak az ukránok.
Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo