Jól gondoljuk meg a pereskedést, változnak az illetékek

Az Országgyűlés által elfogadott „adósaláta” tartalmaz egy újabb meglepetést: hamarosan jelentősen megváltozik a polgári peres eljárások megindításakor fizetendő illeték számítása. A kisértékű perek megindítása olcsóbbá válik, a nagyértékűeké azonban akár jelentősen is megdrágulhat. Mindez a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértői szerint növelheti a választottbírósági eljárások vagy akár a mediáció vonzerejét.

A jelenlegi szabályok szerint a felperes perindításkor a pertárgyérték 6 százalékának megfelelő illetéket köteles fizetni, de eddig létezett egy 1,5 millió forintos felső limit. Ennél tehát akkor sem kerülhetett többe egy per megindítása, ha a jogvita milliárdokról szólt.

A most elfogadott törvény a 6 százalékos mérték helyett egy nyolc szintből álló, sávos rendszert vezet be, és eltörli az illeték összegének felső határát. A módosítás után tehát az illeték összege lényegében korlátlanul növekedhet (igaz, egyre csökkenő mértékben) a pertárgyérték összegével együtt.

Olcsóbb is, drágább is

Az új számítási módszer szerint a kisebb értékű perek olcsóbbá válnak: egy 10 millió forint összegű pert jelenleg 600.000 forint illeték árán lehet megindítani, a módosítást követően csak 489.500 forintot kellene befizetni.

Nagyobb összegek esetében azonban jelentősen megdrágul majd a pereskedés. „Példaként: 100 millió forintos pertárgyérték esetén jelenleg az illetékmaximumot, azaz 1,5 millió forintot kell megfizetni. A módosítást követően azonban az illeték már 4.039.500 forintra ugrik – és ez még csak a bíróság eljárásáért fizetendő összeg. Erre rájönnek a bizonyítás és az eljárás egyéb költségei (pl. fordítás), az ügyvédi munkadíjak, valamint az esetleges jogorvoslatok költségei. Fontos, hogy a módosítás nem feltétlenül csak a felpereseket érinti, hiszen végső soron továbbra is a pervesztes fél állja a költségeket, így az eljárási illetéket is” – ismerteti Szilas Péter, a Jalsovszky szenior ügyvéde.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo