Az I. kerület ellenpontja a főváros kerületnyi szigete, Csepel. A XXI. kerület éppen a relatív zártságával tűnik ki. Itt van népességarányosan a legkevesebb bevándorló (1,4 százalék), viszont a csepeliek elköltözni is – Rákosmentével (XVII. kerület) holtversenyben – a legkevésbé akarnak, illetve – ha a kerület fővároson belül legolcsóbbak közé tartozó árait tekintjük – tudnak (1,3 százalék).
Ha az aktivitáson túl a kerületközi vándorlások irányát is figyelembe vesszük, akkor látjuk, hogy vannak a városnak jól kitaposott költözési útjai, meg olyanok is, amelyeken szinte senki sem jár. Jelzik ezt a tavalyi rekorderek is: míg a XIV.-ből a XVI.-ba 487-en költöztek, addig az V.-ből a XXIII.-ba csak egyetlen polgár tette át a lakóhelyét.
A költözési statisztika képet ad az egyes kerületek közötti kapcsolat mélységéről is, ami esetenként különösen szoros is lehet. Ilyen Újbuda és peremvárosi szomszédja, Budafok-Tétény viszonya. Míg tavaly az utóbbiból elköltözők 41 százaléka a XI. kerületben telepedett le, addig a XXII. kerületbe érkezők 50 százaléka a XI. kerületből költözött oda.
Hasonló kapcsolatot látni a szemközti Duna-parton is: a soroksáriak közül is legtöbben (28 százalék) Pesterzsébetig jutnak, amikor a város belsejébe költöznek. E kapcsolat is szinte kiegyensúlyozottnak mondható, mert a XXIII. kerületbe beköltözők legtöbbje (27 százalék) viszont a XX.-ból érkezik. A két kerület a kilencvenes évekig egybe tartozott, és a viszonyuk is megerősíti azt a tapasztalatot, hogy az emberek lehetőleg olyan területekre költöznek, amelyeket már ismernek.
