Elszabadultak a politikusok

Új dimenzióba került a világ. Az eddigi helyi összecsapásokon túl immár három nagy ország áll valóságos háborúban. Kettő közülük atomnagyhatalom. Az egyik Európát is megfenyegette atomcsapásokkal. Mi történt, mi változott, ami olyan mértékben felturbózta a hadviselést, hogy bár a fegyvergyárak csúcsüzemben termelnek, mégis egyes frontokon lőszerhiány van.

Putyin valószínűleg azt gondolta, hogy egy villámháborúval elfoglalja Kijevet, ahogy a Krímmel 2014-ben, egy puskalövés nélkül tette és amit némi duzzogás után tudomásul vettek az európai kormányok. A terv azonban nagy meglepetésre látványos kudarcot vallott. Az ukránok ellenállása minden elképzelést felülmúlt, még az amerikaiakét is, akik egyedüliként kirámolták kijevi nagykövetségüket és elmenekültek. Ha igaza lenne az amerikai összeesküvés-elméletek híveinek, akkor sokat kellene gondolkodniuk azon, hogy egy olyan országba fektettek volna milliárdokat a tengerentúli settenkedők, aminek a védekezési képességeiért egy garast sem adtak? Ez így nem áll össze. A nyugati stratégia azért változott meg, mert a legyőzhetetlennek hitt orosz hadsereg harmatgyengének bizonyult Ukrajnában, míg a honvédők elszántsága elismerésre méltónak. És mit nyert Putyin? Az orosz veszteségek aránya 2023. novemberében már az I. világháború veszteségeihez hasonlíthatók. Az ukrajnai háborúban elesett és megsebesült katonák számát félmillióra becsülik a szakértők. Emellett hatalmas szellemi és gazdasági vagyonok tűntek el Oroszországból, egyrészt a szankciók következtében, másrészt a becslések szerint közel egymillió ember távozása miatt. Elsősorban a vagyonos elit menekült el, aminek követkeménye a csökkenő életszínvonal, és hanyatló gazdaság.

A Hamász október 7-i támadásai óta Izrael a Gázai övezet egészségügyi minisztériuma szerint legalább 14 800 palesztint – többségében nőket és gyerekeket – ölt meg. Az Oryx adatai szerint december 1-ig körülbelül 1332 izraeli vesztette életét október 7-e óta. Köztük 395 katona. Ezenkívül a Hamász elbukta szinte teljes infrastruktúráját és lassan területének is búcsút inthet. Népe éhezik és retteg. Mi értelme volt hát az október 7-i támadásnak? Bin Laden levadászása, az Iszlám Állam szétverése után vajon miért hitték a Hamász vezetői, hogy tettük megtorlatlan marad?

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo