Elszabadultak a politikusok

Új dimenzióba került a világ. Az eddigi helyi összecsapásokon túl immár három nagy ország áll valóságos háborúban. Kettő közülük atomnagyhatalom. Az egyik Európát is megfenyegette atomcsapásokkal. Mi történt, mi változott, ami olyan mértékben felturbózta a hadviselést, hogy bár a fegyvergyárak csúcsüzemben termelnek, mégis egyes frontokon lőszerhiány van.

A jogi deklarációk szerint demokratikus országokban is ma már az agyafúrtabb politikusok úgy játszanak a paragrafusok útvesztőiben, ahogy csak akarnak. Lásd Putyin, Erdogan, Orbán. Megszerzik az irányítást a parlament, az igazságszolgáltatás, a gazdaság jelentős része, a média fölött és onnan szabadon dörzsölhetik kezeiket. A társadalom teljesen kiszolgáltatottá válik, mind szellemileg, mind gazdaságilag az uraknak. Nincs menekvés. Ennek az áldozata több mint félmillió ember csak a Föld műveltebb részében az elmúlt másfél évben. Vajon hol a határ?

Az emberiség legnagyobb kihívása a klímavédelem és a fenntartható gazdaság mellett, az elszabadult politikusok megfékezése. Sajnos attól tarthatunk, hogy ez utóbbi lesz a legnehezebb feladat, szinte lehetetlen.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo