Elszabadultak a politikusok

Új dimenzióba került a világ. Az eddigi helyi összecsapásokon túl immár három nagy ország áll valóságos háborúban. Kettő közülük atomnagyhatalom. Az egyik Európát is megfenyegette atomcsapásokkal. Mi történt, mi változott, ami olyan mértékben felturbózta a hadviselést, hogy bár a fegyvergyárak csúcsüzemben termelnek, mégis egyes frontokon lőszerhiány van.

A politikusok egy része láthatólag elszabadult, úgy érzik bármit megtehetnek mindenféle felelősség nélkül. Nürnberg szelleme homályba veszett. Akár komplett elmebeteg is lehet uralkodó. Idi Amin idején Ugandát emberiesség elleni bűncselekmények, politikai elnyomás, etnikai tisztogatás, tömeges, bírósági ítélet nélküli kivégzések jellemezték. A legyilkoltak számát különböző becslések 100-500 ezer közöttire teszik. Idi Amin személyesen is szeretett öldökölni. Egyeseket arra kényszerített, hogy hatalmas kalapácsokkal egymást verjék agyon a szeme előtt, egyesekre ő maga ugrott rá, és roppantotta össze mellkasukat hatalmas súlyával. A holttestek kiadásáért váltságdíjat kért. Bukása után Szaúd-Arábiában halt meg 75 évesen békességben. Bűneiért soha senki nem vonta felelősségre.

A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin ellen háborús bűnök, ukrán gyermekek Oroszországba deportálása miatt. Az orosz elnököt láthatólag egyáltalán nem zavarja az ítélet. Csúnyábban fogalmazva magasról tesz rá. És ez csak probléma egyik oldala. Miközben a joghatóságok alig tudnak mit tenni a bűnöző politikusokkal, az emberek, a szavazók is elfogadják, hogy a politikusok azt csinálnak, amit akarnak. A több román pártot is megjárt, magyarellenes megnyilvánulásairól is ismert Catalin Chereches 2011 óta Nagybánya polgármestere. Most Németországban tartóztatták le a német hatóságok, mert miután korrupció miatt öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélték megszökött. A 2016-os romániai önkormányzati választásokon a vádemelés ellenére a nagybányaiak 70 százaléka rá szavazott.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo