Egy közlekedési baleset alkalmával „A”, aki a járművet vezette karambolozott „C”-vel. „A” mellett ült a járműben „B”, aki a jármű tulajdonosa volt. „A” a helyszínen elismerte a felelősségét, azonban a kárbejelentőn ez nem lett feltüntetve, és a kárbejelentőt a jármű tulajdonosa töltötte ki. „C” jóhiszeműen a biztosítóhoz fordult, ahol nyilatkoztatták „B”-t, hogy elismeri-e a felelősségét, aki ezt nem tette meg. Ekkor kezdődtek az egyeztetések, amelyek azzal zárultak, hogy a felelősség továbbra sem lett elismerve.
Ekkor „C” ügyvédhez fordult, aki magánokirat-hamisítás miatt büntető feljelentést tett, és itt jön a csavar. A rendőrség megindította a büntetőeljárást magánokirat-hamisítás miatt a károsult és vétlen „C” ellen, mondván a büntető törvénykönyv szerint nem az hamisítja az okiratot, aki azt ténylegesen hamisítja, hanem az, aki azt felhasználja, és „C”, aki „B” gépjármű-felelősségbiztosítása terhére akarta a kárügyét rendezni, felhasználta a biztosítónál a hamisított okiratot.
Ekkor egy néhány hónapig úgy tűnt, hogy a károsultat ítélik el bűnösként, sőt még a kára sem térül meg. „C” ügyvédje el volt keseredve, hiszen nemhogy megoldotta volna az ügyet, rontott ügyfele helyzetén, annak ellenére, hogy a legjobb lelkiismerete szerint és szándékkal járt el.
Közben szabálysértési feljelentést tett „A” ellen, akit a rendőrség megbírságolt, és megállapította a vétkességét.
Ez a határozat már elegendő volt a biztosítónak, és rendezte „C” kárügyét. Időközben a nyomozóhatóság is felismerte a helyzet visszásságát, és végül ejtették a vádat „C” ellen. Azonban az ügy túlmutat „C” kálváriáján, és az eljáró ügyvéd háborgó lelkiismeretén. Lássuk, hogy szól a büntető törvénykönyv:
„276. § Aki jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy megszűnésének bizonyítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratot használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Vagyis nem az a hamisító, aki az okiratot meghamisítja, hanem aki felhasználja. 2013. július 1. óta új büntető törvénykönyvünk van, mely a következőképpen rendelkezik:
„345. § Aki jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy megszűnésének bizonyítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratot felhasznál, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Vagyis a szöveg nem változott. Viszont valami változott, az pedig a bűncselekmény elnevezése. A bűncselekmény új neve: Hamis magánokirat felhasználása. Vagyis a jogalkotó észlelte a cím és a tartalom közötti korábbi ellentétet.
Tehát az lehetne a konklúzió, hogy magánokiratot lehet büntetlenül hamisítani, de felhasználni nem. Más kérdés, hogy a nyomozóhatóság az okirat készítőjének a szerepét, hogyan fogja értékelni a büntetőeljárás során, ugyanis bűnsegédként még büntethetővé válhat ő is.
Sajnos sem az új törvény, sem a régi törvény nem mond arról semmit, hogy aki jóhiszemű, mint esetünkben „C” volt, azzal szemben mi várható. Bár, mint ahogy a jogesetből is látható, nem büntették „C”-t.
Mégis felvetődik annak a kérdése, hogy mi volt a jogalkotó szándéka ezzel a törvényi rendelkezéssel, mi történik azzal, aki nem tud arról, hogy hamis okiratot használ fel, hiszen nem szoktunk írásszakértőt kérni minden egyes irathoz, ami a kezünkbe kerül.
A javaslatom az az ilyen esetekre, hogy mindig kellő körültekintéssel kell eljárni, amikor az ügy számunkra jogilag bonyolultnak tűnik. Bátran forduljunk ügyvédhez, kérjük ki egy ilyen helyzetekben jártas szakértő véleményét, hogy ő mit javasol, és csak a vele lefolytatott konzultációt követően döntsünk.
Tudom, hogy ennek az újságnak az olvasói ritkán találkoznak büntetőjoghoz köthető cikkekkel. Én most mégis egy ilyen témát választottam, ugyanis a büntetőjog és a gazdaság, vállalkozások összekapcsolódhatnak. Ezért lehet ez a cikk tanulságos még azoknak is, akik valószínűleg ilyen helyzetbe soha nem fognak kerülni.
Dr. Illés Zsolt ügyvéd
