Két évvel ezelőtt már szóltunk a Bázel II kapcsán felmerülő kérdésekről (Piac és Profit 2002. július-augusztusi szám). Az akkor említett dilemmák közül néhány még ma is fennáll, miközben közeleg a bevezetés dátuma. Akár 2006. december 31., akár 2007. január elseje lesz az életbelépés időpontja, a felkészülést már mind a bankoknak, mind az ügyfeleknek meg kell kezdeniük. Azt, hogy pontosan kit, hogyan érint a szigorú szabályozás, nehéz előre megjósolni, az viszont nem kétséges, hogy hatással lesz a pénzügyi szféra minden szereplőjére, így a kis- és középvállalati körre is. Ez a vállalkozói réteg viszont rendkívül költségérzékeny, így számukra egyáltalán nem mindegy, hogy számítaniuk kell-e esetleges hitelkorlátozásra, esetleg jelentősen megdrágul a hitelhez jutásuk költsége, vagy "csak" az adminisztrációs kötelezettségük nő meg.
Az érem másik oldalán pedig a bankok állnak. Őket kötelezi a törvény, és ellenőrzi a szabályozótestület, ugyanakkor a kis- és középvállalati (kkv) kör a legtöbbjük számára stratégiai ágazat. Tehát mindkét fél érdeke, hogy a nem olyan régen fellendült finanszírozási hullám ne törjön meg.
Határozottabb kockázatkezelési gyakorlat
A Bázel II nem más, mint a bankok kockázatmérésének és kockázatuk fedezésére szolgáló kötelező tőkeallokációnak az új standardja. Kérdés azonban, hogy a G10, a világ vezető gazdasági hatalmainak központi bankjai által felállított Bázeli Bizottság egységes szabályrendszere nyomán költségesebbé váló működést ki fogja megfizetni. Hiszen mind a Bázel II által előírt tőkekövetelmény, mind a kockázatmérésre bevezetett új modellek követelte többletinformáció pénzbe kerül.
Amikor utoljára a Piac és Profit a kérdéssel foglalkozott, még a rendszer vitatott pontjairól írtunk. Akkor Bába Ágnes, a Kereskedelmi és Hitelbank pénzügyi ügyvezető igazgatója azt mondta, a Bázeli Egyezmény a szubjektív elemeket igyekszik objektívvé tenni. Csakhogy a bankok élesedő versenyének hatására éppen a testre szabás vált hangsúlyossá, és ez a megállapítás különösen igaz a kkv-k finanszírozására. Miután a Bázel I-szabályozás finomítása céljából a hiteloldal tőkeigényére vonatkozó szabályozást módosította a Bázeli Bizottság, azonnal felszínre került a kis- és középvállalatok finanszírozhatóságának problematikája. E szféra természetszerűleg nagyobb kockázatot jelent, és ha ennek a kockázatnak a teljes ára megjelenik a hitelek tőkeigényében, akkor máris finanszírozhatatlanná válik - vélekedett 2002 nyarán Kondor Imre, a Raiffeisen Bank piaci kockázatok elemzése főosztályának akkori igazgatója. Minthogy azonban ez a szektor az európai - és nemkülönben a hazai - gazdaság kiemelt szereplője, ebben a kérdésben azóta is számosan megnyilatkoztak. Jaime Caruana, a Bank of Spain kormányzója, a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság elnöke 2003 júliusában Brüsszelben például arról beszélt, hogy "ha a bankszektor erősítése révén kívánjuk előmozdítani a növekedést, akkor a Bázeli Bizottságnak úgy kell eljárnia, hogy mind a bankok, mind ügyfeleik jól járjanak. Föl kell ismernünk, hogy a hitelekhez való megfelelő hozzáférés az, ami számít, és nem csak azért, mert ez segíti elő a kisvállalkozások növekedését, hanem sokkal inkább azért, mert a kisvállalkozások segítik a gazdaság növekedését". Ez a szép szlogen vajon hogy tud érvényesülni a gyakorlatban?
Van, akinek jó, másoknak rossz
Legutóbb november végén az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) a témakörben rendezett konferenciáján Ingvar Andreasson, az Európai Megtakarítási Bank (European Savings Bank Group) munkatársa találóan úgy fogalmazott: a Bázel II negatív hatása a magasabb hitelköltség és több információszükséglet, míg pozitív hozama az alacsonyabb hitelköltség és nagyobb átláthatóság. Vagyis, egyes költségek néhány kkv számára nőnek, míg mások számára akár csökkenhetnek is.
Az biztos, hogy a vállalkozókat és elsősorban a kisebbeket érinti a Bázel II. A pénzintézeteknek ugyanis új módon kell kiszámítaniuk a szükséges tőketartalékukat: a hitel- és piaci kockázatokon felül a működésből eredő kockázatot is számszerűsíteniük kell. Az 1988 óta létező Bázel I-hez képest változás várható a hitelkockázat mérésében és kezelésében is. Ennek nyomán a hitelintézetek érzékenyebbekké válnak az ügyfélkockázatokra, és jóval több információra lesz szükségük a minősítéshez. Így a hiteligénylésnél az ügyfél, azaz a vállalkozás működési kockázata és hitelképessége is megjelenhet az árazásban, hiszen annak a várható kockázat mértékét kell tükröznie.
Míg azonban az 1988-ban életbe lépett Bázel I kizárólag a tőkére fokuszált, és egységesen kezelte a kkv-t, a három pillérre épülő - tőkekövetelmények, erősebb felügyeleti erő és bővülő nyilvánosságra hozatali követelmények - Bázel II életbelépésével több megközelítési mód válik lehetővé.
A bankok három alapvető - standard, alap- és fejlett belső minősítésen alapuló - mérési módszer közül választhatnak, és hogy melyik mellett döntenek, azt az ügyfél pénztárcája is megérezheti. A Bázeli Bizottság úgy gondolja, hogy a nagy nemzetközi bankok a legkifinomultabb, nagyon részletes és magas kockázatérzékenységű, fejlett belső minősítésen alapuló metódust vezetik majd be, és - bár még nincs egyértelmű megállapodás a Bázel II árazási vonzatairól - Ingvar Andreasson szerint Európában a legtöbbjük várhatóan csökkenti a hitelkockázatra allokált tőkét.
De bármely módszert válassza is a bank, a kis- és középvállalat hitelének árát az is befolyásolja, hogy lakossági (retail) vagy vállalati (corporate) ügyfélként kezeli-e a pénzintézet. A Bázel II a retail ügyfelek esetében ugyanis egységesen hetvenöt százalékos kockázati szorzót ír elő, míg a corporate ágon ez minősítéstől függően húsz és százötven százalék között mozoghat. Vagyis egy jó ügyfél mögé a banknak is kevesebb tőkefedezetet kell állítania, és így olcsóbban tudja hitelezni. A kategória meghatározása bankonként eltérő, de a nagyobb bankoknál biztos, hogy többeket fognak a kevesebb információt követelő lakossági kritériumok szerint minősíteni.
Tehát a Bázel II hatását a kis- és középvállalatok összességében a kockázatérzékeny hitelhozzáférésben és -árazásban érzékelik majd. Vagyis a rosszabb minősítésű vállalat magasabb kockázata drágább hitelt indukál, míg a jobbnak értékelté olcsóbb szolgáltatást tesz lehetővé. Ez steril matematikai képlet, csakhogy a bankok versenye ezt némiképp befolyásolhatja, és különösen Magyarországon.
Hazai sajátosságok
Mióta bankár létezik, azóta az ügyfelét figyelembe véve árazza a termékét, és dönt a hitelről. Különösen a rendkívül érzékeny kkv-k hitelezésekor igyekeznek a bankok ennek az ügyfélkörnek a sajátosságaira, ágazati specifikumaira, igényeire tekintettel lenni. A legtöbb hazai piaci szereplő a gyors ügyintézés érdekében csekély adminisztrációval járó és rendkívül egyszerű elbírálási folyamatot alakított ki a standard termékek, például a kis összegű ügyletek esetében. Egy tízmillió forintos hitel odaítélésekor ugyanis hárommilliót a bírálatra fordítani nem éri meg a banknak.
A Bázel II viszont olyan információkat is követel, amelyek begyűjtése a kisebb cégek számára költséges. Magyarországon ráadásul a megbízhatóságuk is kérdéses lehet, hiszen a hivatalos adatok gyakran nem tükrözik a tényleges működést. Megszigorodik a nemteljesítés fogalma is: a harminc nap elteltével nem fizetőt azonnal rossz adósként kell definiálnia majd a banknak, holott mindenki tisztában van a hazai kkv-k - sokszor a nagyvállalatokon múló - cash flow problémáival - sorolta az IPOSZ novemberi konferenciáján dr. Szőke Magdolna, a Takarékbank elnöki tanácsadója a Magyar Bankszövetség aggodalmait. Szintén kérdéses a hitelfedezetként elfogadható biztosítékok nemzetközi harmonizációja és értékelése. Az aggodalmak jogosságát mutatja, hogy - mint Hámori Gábor, az OTP Bank Rt. hitelezési és kockázatelemzési főosztályának vezetője elmondta - például az OTP Bank Rt. adózás előtti nyereségének egyötöde a mikrovállalati szférából származik, és a trend azt mutatja, hogy a jövőben tovább erősödik a kkv-k súlya a bankok ügyfélstratégiájában. Vagyis, hogy a bankok a Bázel II kapcsán megnövekedett költségeiket áthárítják-e az ügyfélre, többnyire stratégiai döntés eredménye lesz. Az azonban bizonyos, hogy a kisvállalatok hitelezhetősége akkor indult be, amikor a bankok felismerték: standard termékek és automatizált folyamatok szükségesek ebben a körben.
Mindez természetesen egy folyamat, és legkorábban 2006-tól válhat valósággá. Addig viszont a nettó kamatmargin - a makrogazdaságban érvényesülő kamatkonvergencia miatt - bizonyára csökkenni fog, így ha a bankok a tőkekockázat árát a legkockázatosabb mikrovállalkozásoknak nyújtott termékek árában érvényesítik is, egyes szakértők véleménye szerint a két folyamat végül lenullázza egymást . Tehát, sem többet, sem kevesebbet nem fog fizetni a hitelért a kisvállalat sem. Ha ez így igaz.
(Cikkünk a Piac & Profit decemberi számában jelent meg a számítási segédletekkel együtt.)
