Arról viccelődgetett Orbán Viktor és Donald Trump, hogy mikor lép ki Magyarország az Európai Unióból

Orbán Viktor a pilisvörösvári lakossági fórumon arról mesélgetett, hogy mit beszélgetett az amerikai elnökkel Magyarország uniós tagságáról. Már az is kérdés, hogy miért lehetett ez téma a két politikus között, hiszen Magyarország csatlakozásáról 2003-ban népszavazás döntött és ahogy a Brexit esetében is történt, a kilépésről is csak népszavazás dönthet nem pedig egy kormányfő vagy egy amerikai elnök.

Meg kell várni azt a pontot, amikor úgy tűnik, hogy most már a belül levésnek kevesebb a hozama, mintha kívül lennénk, de ez nagyon messze van szerintem.

Szerintünk meg nincs ilyen pont. A több mint ezer éves államalapítás óta egyértelmű, hogy Magyarország a keleti és a nyugati orientáció közül választhat, a döntés pedig már rég megszületett. Miközben a Fidesz a kilépés gondolatával édeleg, azért nyaralni csak Nyugatra mennek, a gazdagabbak csak ott veszik villáikat, és csak nyugati bankokba dugják el pénzeiket. Valamiért nem Moszkvában szelfiznek és nem ott képzelik el jövőjüket. Értjük, hogy Orbán Viktor autoriter törekvéseit gátolják a nyugati jogállami normák, de ahogy mondani szokták, ez egyéni szocprobléma. Magyarország számára nem létezik „B” terv Európán kívül és itt a pont.

Ne feledjük, a 2003. április 12-én Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása ügyében megtartott országos népszavazás 45,62 részvételi százalékával eredményes volt, és az érvényesen szavazó választópolgárok 83,76 százaléka támogatta a belépést. A csatlakozásra végül 2004. május 1-jén került sor Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia társaságában. Közülük egyetlen állam vezetőinek fejében sem fordul meg, hogy visszaforgassa az időkerekét és egy kilépés gondolatával kacérkodjon, sőt országuk legjobb döntésének tartják az uniós csatlakozást. Ilyen egyszerű a képlet.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo