Orbán Viktor elégedett magával

A miniszterelnök ezúttal egy pilisvörösvári lakossági fórumon éreztette a hallgatósággal, hogy vannak ők, akik teljesítményt nyújtanak és vannak az ellenzékiek, akik a balsors a Himnuszban, akik csak kommentpolitizálnak. A kormányfő arról nem beszélt, hogy eközben két jelentős gazdasági szereplő is komoly kritikát fogalmazott meg a kabinet teljesítményéről.

Orbán Viktor láthatóan nem szereti a bírálatokat, holott ezúttal a legnagyobb magyar cég vezetője fogalmazott meg kormánykritikát és a legnagyobb kereskedelmi szövetség elnöksége. Ezek kimaradtak a pilisvörösvári lakossági fórumon elhangzott miniszterelnöki beszédből, helyette jött a szokásos brüsszelezés és az ellenzék szidalmazása.

Ez a közösség – a másik, nem a miénk, hanem a másik –, akik szintén a mi nemzetünk részei – anélkül, hogy bántanám őket, azt szoktuk mondani, hogy ők is benne vannak a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban.

A kormányfői előadásban egy új fogalom is megjelent a kommentpolitika, mint az ellenzék legerősebb fegyvere.

Ahol duma van, teljesítmény nincs, idő sincs, hanem csak ügyek, botrányok, kommentek, a jó ég tudja, micsoda.

E mondat egy érdekes üzenete, hogy úgymond teljesítmény csak a kormányoldalon van. Igen ám, csak ezt a teljesítményt nemcsak az ellenzék kritizálja, hanem olyan fontos gazdasági szereplők, akik egyáltalán nem törekszenek a kormánnyal konfrontációra, ellenkezőleg igyekeznek jó viszonyt kialakítani a végrehajtó hatalommal. Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a társaság éves rendes közgyűlésén hangsúlyozta, hogy csak az elmúlt három évben 3 és fél milliárd dollár extra adót fizettek be különböző kormányoknak.

Hagyjuk már a kormányzati sarcokat
Hagyjuk már a kormányzati sarcokat
Fotó: MTI
Értsd, a Molnak Magyarországon kívül Horvátországban és Szlovákiában is vannak cégei. Hozzátette, hogy amióta ő a Mol-csoport vezetője, azóta kétszer-háromszor már bele kellett nyúlnia a vállalatnak a saját zsebébe, hogy segítsen államoknak, de most már kezd egy kicsit sok lenni a sarcolás. A Molnak jelenleg Magyarországon nyomott árakon kell dolgoznia, miután a kormány ultimátumot adott az üzemanyag-kereskedőknek, hogy csökkentsék „önkéntesen” a régiós átlag szintjére üzemanyagáraikat, ellenben állami beavatkozás következik. Az elnök-vezérigazgató a magyar kormánynak ezzel kapcsolatban külön is üzent.

Véleményvezér

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?
Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump

Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump 

A republikánus mennyországnak bealkonyult.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo