Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Tízből kilenc vezérigazgató aggódik – mit lépnek a bizonytalanságra?

Tízből kilenc vezérigazgató aggódik – mit lépnek a bizonytalanságra?  

A felsővezetők kétharmada működési költségcsökkentéssel és hibrid munkamodellek bevezetésével reagál a gazdasági bizonytalanság kihívásaira.
Segítséget kapnak a fiatal gazdák

Segítséget kapnak a fiatal gazdák  

Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Térképen a több százezer forintos magyar bérkülönbségek

Térképen a több százezer forintos magyar bérkülönbségek  

Magyarországon jelentős területi különbségek mutatkoznak a keresetekben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2025 első negyedéves adatai alapján készült elemzésünk bemutatja, hol a legalacsonyabb és hol a legmagasabb a bruttó átlagkereset. A mellékelt térképek vizuálisan is szemléltetik a bérszakadékot, mely a gazdasági struktúrát és a regionális fejlődést is tükrözi. A Bankmonitor cikke.
Mekkorát fordult júniustól az életünk?

Mekkorát fordult júniustól az életünk? 

Melyek a főbb változások?
Ilyen még nem volt az adóbevallásnál

Ilyen még nem volt az adóbevallásnál  

Rekordot döntött az eSZJA.
Ezeken a településeken még az idén lesznek ATM-ek

Ezeken a településeken még az idén lesznek ATM-ek 

Idén az 1000 főnél több lakossal rendelkező településekre kell bankautomatát telepíteni.
Fogy a pénz a vállalati e-autó programban

Fogy a pénz a vállalati e-autó programban 

A keretösszeg felét kifizették.
Fontos dolgok fognak kiderülni Magyarországról a következő napokban

Fontos dolgok fognak kiderülni Magyarországról a következő napokban  

A jövő héten több fontos makroadat is jön.
Módszerek, amelyekkel ellophatják az adatainkat az interneten

Módszerek, amelyekkel ellophatják az adatainkat az interneten 

Mit tehetünk azért, hogy ez ne történhessen meg?

Új magyar ítélet boríthatja az M&A tranzakciók szabályait 

Ügyletkötés után visszalépni?

Ez lehet a megoldás a gyártószektor nagy gondjára? 

Az elmúlt évek drámai változásokat hoztak a magyar gazdaság szinte minden területén.

Meglepően sok magyar venne idén lakást 

Az ingatlanvásárlásra készülők 10 százaléka tervezi, hogy a korábbi nyugdíjcélú megtakarításait lakásvásárlásra használja fel.

Egészen különleges ajándékokat kapott az angol király 

Közzétették a listát.

Valami készül a benzinkutakon? 

Kisebb változás jöhet.

Erre figyeljenek a cégek a legújabb szankciós szabályok alapján 

Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió nemrég elfogadta a 17. számú szankciós csomagot.

Amíg ön aludt, nem dicsérték meg Magyarországot 

Nem volt felminősítés, csak megerősítés.

Új erőművet adtak át Magyarországon 

Már a második hasonlót.

Túlértékeltté váltak a magyar lakások 

Túlfűtött magyar lakáspiac.

A home office-ban dolgozók 85 százaléka szívesen visszamenne egy jól felszerelt irodába 

Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába.

Újra kolbászból van a kerítés az USA-ban 

Nőttek a személyi jövedelmek az Egyesült Államokban áprilisban.

Ekkorát még soha nem gazsulált Szijjártó Péter a főnökének 

Szijjártó Péter: nekünk, magyaroknak Orbán Viktor a jövő.

Példátlan jogi huzavona kezdődött Trump vámjai miatt 

Újabb fordulat az amerikai vámoknál.

Működésbe lépett a világ első lézeres légvédelmi rendszere 

Izrael lézeres védelmi rendszert is bevetett a hatszáz napja tartó háborúban.

Csökken az éttermek, büfék, cukrászdák száma és egyre olcsóbban megvehetők 

Most érdemes büfét venni, olcsón megszámítják.

A garázsárak követik az autóárak növekedését 

Többet ér a garázs, mint egy autó vagy lakás?

Csúszdán a külkereskedelmi haszon 

2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben.

Emelkedtek az ipar termelői árai a forint árfolyamának esése miatt 

Az ipari termelői árak 2025. áprilisban az egy évvel korábbihoz képest átlagosan 7,9 százalékkal emelkedtek.

A Brexit agyatlansága az amerikai vámcunami hatására látszik csak igazán 

Brexit – Bank of England-kormányzó: mindent meg kell tenni a Brexit negatív kereskedelmi hatásainak minimalizálásáért.

Kannabiszt találtak a Haribóban  

Országos visszahívást rendeltek el Hollandiában.

Elkeserítő, mennyi gyereket veszélyeztet a szegénység  

Bulgáriában és Spanyolországban a legrosszabb a helyzet.

Céges e-autó pályázat: rohamosan fogy a pénz  

Dübörög a program.

Átlag 15 éves autóval járnak a magyarok, de ennél van egy nagyobb baj is  

A közép-kelet-európai régióban a járműpark átlagos életkora elérte vagy meghaladta a 12 évet.

Elon Musk bejelentette, ott hagyja az amerikai kormányt, mindenki örül 

Kudarcos volt Elon Musk kormányzati tevékenysége.

Megriadnak az ingatlanvásárlók a kormány legújabb húzása miatt  

Már érezhető az önazonossági törvényjavaslat hatása.

Két tűz között a hazai cégek 

A munkavállalók növekvő elégedetlensége mellett a bizonytalanságokkal terhelt gazdasági környezetben a cégek kétfelől is nyomás alá kerülnek.

Fájnak a magyar gazdaságnak Trump tervei 

2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta.

Gigaléket kapott Trump vámpolitikája 

Váratlan fordulat az amerikai vámok ügyében.

Késett a vonat, a busz? Így kaphatja vissza a jegyár felét  

Június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára vonatkozik.

Eltűnt ezer ember Budapestről  

Ennyivel csökkent a főváros lakosságszáma egyetlen év alatt.

Megbukott a kormány erőszakossága a háziorvosok kényszerítése ügyében 

Kúria: nem kényszeríthetik a háziorvosokat egyoldalúan meghatározott ügyeleti szerződések aláírására.

Most már Trumpnak is világos, hogy a béke kizárólag Putyintól függ 

Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz a harcok lezárásáról.

Felemás képet fest a termékkülkereskedelem  

Egy hónap alatt az export kiigazított volumene 3,4 százalékkal, az importé 1,1 százalékkal bővült.

Rohamosan fogy a magyar: drámaian bezuhant a születésszám  

Áprilisban 5323 gyermek született, és 9565 fő halt meg.

Még rosszabb lett a helyzet: tovább romlott a magyar háztartások pénzügyi stabilitása 

Hazánkban továbbra is magasabb az infláció, mint a többi európai országban.

A kormány úgy döntött, hogy meg sem kérdezte az érintetteket 

OKSZ: Az árrésstop nem szolgálja sem a gazdaság, sem a vásárlók érdekeit.

Besült a kiadási céllal vásárolt ingatlanok piaca 

Duna House: az első negyedévben mintegy 10 százalékkal nőtt a befektetési céllal vásárolt lakások eladásának száma.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo