Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei

Öt évente kell újratanulnunk a szakmát
A minden eddiginél gyorsabb technológiai változások miatt ma már 5 évente új képességekre van szüksége a munkavállalóknak. Ez csak úgy megvalósítható, ha a cégek aktívan részt vesznek a munkatársak folyamatos képzésében az Adecco Csoport felmérése szerint.

Optimisták az autóipari beszállítók, de piacvesztéssel kell számolniuk
A PwC magyarországi autóipari beszállító felmérése árbevétel és foglalkoztatotti létszám tekintetében egyaránt bővülést prognosztizál 2018-ra. A növekedésnek az egyre nagyobb kihívást jelentő munkaerőhiány szabhat csak gátat – a vállalatok harmadánál már előfordult, hogy munkaerőhiány miatt nem tudtak a megrendelők rendelkezésére állni.

Megpadlózott a forint
Tegnap, 328,22 forintos euró árfolyammal történelmi mélypontra süllyedt a forint. Különben a zlotyi is – amivel sokszor együtt mozog a magyar fizetőeszköz - gyengült de kisebb mértékben. Így behoztuk a román lejt, amely az euró bevezetése óta (2000 január) 28,4 százalékot gyengült.

Így cselezi ki a vámokat a Harley
Trump amerikai elnök pár héttel megválasztása után a Harley-Davidson főnökével fényképezkedett a Fehér Ház kertjében és támogatást ígért a patinás amerikai motorkerékpármárkának. A Harley most viszont Trump vámháborúja miatt már külföldről szállít Európának és leépíti az amerikai termelést.

Ha ezt a 9 pontot betartja, vonzani fogja a befektetőket
Egy stabilan működő vállalkozás alapfeltétele, hogy az alapítók már a korai fázisokban is körültekintően, a piaci viszonyokat alaposan feltérképezve járjanak el. Számtalan tiszavirág életű céget láthattunk már, amelyek noha rendelkeztek egy jó ötlettel, a precíz kivitelezés hiányában mégsem tudták üzleti keretek közé emelni azt. Ennek a problémának a kiküszöböléséhez nyújt segítséget a startupok számára az Investment Readiness Level (IRL) modell, amely 9 mérföldkövet határoz meg.

Adóváltozások: kibújik a szög a zsákból
Bár a legtöbben a cafeteria megnyirbálásáról hallottak a nyári adótörvények kapcsán, az új adócsomagban számos olyan módosítás tervezete található, amely az adózói bázis szélesítése és az adóbehajtás egyszerűsítése felé mutat. Olcsóbbá ugyanakkor inkább csak az állam számára válik az adózás – hívta fel a figyelmet az új adótörvényeket elemezve Radnai Károly, az OrienTax Adótanácsadó Zrt. partnere.

A Porsche keze is benne van Putyin új luxusautójában
Vlagyimir Putyin orosz államfő májusi beiktatásán új szolgálati kocsiján, a hazai gyártású Aurus Senaton érkezett. Majd hét tonnás a Rolls Royce-ot idéző kocsi, 600 lóerővel és Porsche-technikával.

Hálószoba vagy iroda legyen az önvezető autó?
Az autósok elsősorban alvással és szórakozással töltenék az időt az önvezető autókban, ám ha hivatalos útra mennének, akkor inkább dolgoznának az autóvezetés helyett. Erre jutott 5 országban végzett felmérésével a stuttgarti központú Horváth & Partners csoport.

Megkongatták a vészharangot a magyar fuvarozók
Az Európai Parlament Mobilitási Csomagjában megfogalmazott kiküldetési irányelvek ellehetetlenítheti a kelet-európai, s azon belül a magyar fuvarozók helyzetét. A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary ezért levélben fordult az Európai Parlamenti képviselőkhöz, a nemzetközi szervezetekhez és az állami döntéshozókhoz, hogy a tárgyalási folyamatok során képviseljék az alágazat érdekeit.

Faktoring: a piac pörög, de a kkv-k lemaradtak
Rekord éve volt a faktoring piacnak tavaly, de ellentétben az EU-ban tapasztaltakkal csökkent a mikro- és kisvállalatok részesedése a faktorált forgalomból. A faktoring „elterjedtsége” Magyarországon még „csak” a GDP öt százalékára tehető, ami az uniós átlag fele.
Itt mindent megtudhat a startupokról
Folyamatosan frissülő tudásbázis épül a startupok tevékenységéről a Startupinfo.hu weboldalon. Az oldal szerkesztett formában, témák szerint rendszerezve gyűjti össze a startupvilág magyar és angol nyelvű információit.
Óriási hitelt kap a Samsung az UniCredittől
300 millió eurós finanszírozási megállapodást kötött az UniCredit az elektromosjármű-akkumulátorok gyártása területén vezető Samsung SDI-vel magyarországi üzemének bővítésére. Az UniCredit Bank Hungary Zrt. általános ügynökként és az UniCredit Bank AG hongkongi fióktelepével közösen eredeti hitelezőként biztosítja a projekt teljes finanszírozását a vállalat számára.
GDPR – gyakori kérdések: Mi minősül személyes adatnak?
Az uniós adatvédelmi rendelettel kapcsolatos leggyakrabban feltett kérdésekre választ adó sorozatunkban a következőkben a vállalkozások számára fontos kérdéseket válaszoljuk meg az Európai Bizottság tájékoztató anyaga segítségével.
Brexit: az összeomlás elmaradt, de a britek a sor végén kullognak
Az ország miniszterelnöke, pénzügyminisztere, valamint az IMF, a nagy bankok két éve óvták a briteket, hogy az EU-ból való kilépésre szavazzanak. Az ellenzők által kilátásba helyezett gazdasági visszaesés ugyan elmaradt, de míg a britek még két éve az Egyesült Államokkal vezették a G7, a fejlett ipari országok listáját, most az utolsó előtti helyen vannak.
Magyar gazdaság: a csúcsról csak lefele vezet az út?
A magyar gazdaság idei növekedése meghaladhatja a 4 százalékot, ám a kedvezőtlen világgazdasági folyamatok, a globális kereskedelmi háború veszélye és az uniós pénzek gyors felélése miatt valószínűleg ez jelenti a hazai konjunktúraciklus csúcsát – és innen már csak lefelé vezet az út.
A fiatalok többsége nyitott a változásokra, de sokan kivárnak
A fiatalok általában sikeresen alkalmazkodnak a változásokhoz: a magyarok kétharmada (65%), és a külföldiek 58 százaléka kifejezetten könnyen veszi azokat. Összességében azonban az látszik, hogy óvatosan nyitnak az innovatív megoldások felé - derül ki egy kutatásból.
Már alig van olyan kis cég, amely nem akar beruházni
Tíz éve nem akartak ennyien fejleszteni a magyar cégek közül, jelenleg ugyanis a kkv-k több mint háromnegyede készül valamilyen beruházásra. A középvállalkozásoknál még ennél is erősebb a szándék, mivel közülük 10-ből 9 cég tervez fejleszteni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.
Csúcsra jár a feketegazdaság az élelmiszerkereskedelemben
A hatékony ellenőrzés érdekében további fejlesztésekre van szükség az élelmiszerbiztonság területén - mondta az Agrárminisztérium élelmiszerbiztonságért felelős államtitkára. Zsigó Róbert, közölte, a következő években mintegy 8 milliárd forintból egységes, központi laborbázist kaphat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Gondolkozott már róla, hol dolgozna a legszívesebben?
Változatlanul az Egyesült Államokban szeretne a legtöbb külföldi dolgozni, míg Németország a második legnépszerűbb. A Brexit ellenére London a legvonzóbb munkahely maradt külföldiek számára, utána New York és Berlin következik. Az élcsoportban van még Barcelona, Amszterdam. Páris és Sydney lejjebb került, Tokió csak tizedik.
Ha te vámolsz, akkor én is – a világgazdaság meg beledöglik
A Trump amerikai elnök által elindított vámháború 6.25 százalékkal vetheti vissza a világgazdaság fejlődését és különösen a kisebb, a külkereskedelemre utalt országoknak hozhat nagy veszteségeket, mutatnak rá vezető közgazdászok.
Evás csavar az online számla rendszerében
Az elmúlt napokban vita alakult ki szoftverfejlesztői és könyvelői berkekben arról, hogy az evás adóalany részére kiállított számlákat kell-e jelenteni az online számla rendszerben. Röviden: nem, de ha az eladó az evás, akkor igen – olvasható a NAVXML.hu – Online Számla Tudásbázis írásában.
Hogyan küldjünk anyuhoz munkavállalót?
Rendszeresen előfordul multinacionális cégeknél, hogy a magyar leányvállalat munkavállalóját fizikailag a külföldi, vagy valamely testvércéghez küldik ki munkát végezni hosszabb-rövidebb időre, ennek a külföldi munkavégézésnek a jogi kezelése azonban az egyes cégcsoportoknál rendkívül eltérő lehet.
A kkv nem egy miniatűr nagyvállalat
A vállalkozások megerősítésének fő célja nem a GDP növelése, hanem egy jobb működésű és szerkezetű gazdaság, illetve – és ez talán még fontosabb is – egy jobban működő társadalom kialakítása. A HÉTFA Kutatóintézet elemzése végigveszi, hogyan erősödhetne meg a Vállalkozó Magyarország.
Harry Popper nagyon nem jött be a svájciaknak
Egy svájci óvszer gyártó remek reklámötletnek tartotta, hogy “Harry Popper” néven hozza forgalomba termékét. Az ötlet azonban igencsak veszteségesnek bizonyult: most 160.000 frankos kártérítést kell fizetniük az amerikai konszernnek, amely a Harry Potter márka tulajdonosa.
Mivel büntetik a robotot, ha balesetet okoz?
Márciusban az Uber egy önjáró autója ütközött az Egyesült Államokban, a balesetnek halálos áldozata volt. Azóta vitatkoznak, ki a felelős: a kocsi gyártója, a tulajdonosa – vagy annak a mesterséges intelligenciának a megalkotója, ami a balesethez vezetett?
Ragaszkodunk a bevált nyaralóhelyekhez
A külföldi nyaralást tervező magyarok több mint kétharmada visszatér oda, ahol jól érezte magát, sőt még a korábbi szálláshoz is ragaszkodik – derült ki a Kutatópont Kft. kutatásából.
A Vízivárosba költözik a Bird & Bird
A Bird & Bird nemzetközi jogi szolgáltató magyarországi irodája új helyre költözik Budára, a Vízivárosba. Az új irodában együtt fog dolgozni a Bird & Bird teljes budapesti csapata, amely nemrég bővült ki a Weil, Gotshal & Manges ügyvédi iroda David Dederick és Siegler Konrád partnerek által vezetett jogászokkal és az őket segítő adminisztrációval. A Peter Knight és David Dederick társvezetők által irányított és egyesített csapat a mai napon költözik a modern Víziváros Office Center harmadik emeletére.
GDPR – gyakori kérdések: mikor NEM vonatkozik a kkv-kra?
Az uniós adatvédelmi rendelettel kapcsolatos leggyakrabban feltett kérdésekre választ adó sorozatunkban a következőkben a vállalkozások számára fontos kérdéseket válaszoljuk meg az Európai Bizottság tájékoztató anyaga segítségével.
Komoly pénzügyi tudáshoz juthatnak a kkv-k
Fontos, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások minél szélesebb köre ismerhesse meg a hitelezéshez kapcsolódó állami garanciavállalás előnyeit. Ezt célozza az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) között létrejött stratégiai partnerség.
Egyedi ötletekkel lehet lenyomni az óriásokat
A nemzetközi kereskedelemben rohamosan nő az online értékesítések aránya. Globális szinten az online vásárlók 70%-a vásárolt külföldi webshopokból 2017-ben, míg ugyanez az arány egy évvel korábban csupán 6% volt. A külföldi piacra lépés tehát óriási lehetőséget jelent a hazai vállalatok számára, de sok lehet a buktató is.
Kétszer meggondolják a nemzetközi láncok, fejlesszenek-e Magyarországon
A kiskereskedelmi forgalom értékben 2,1 százalékkal nő az Európai Unió 28 tagállamában. Míg azonban reálértékben növekedés várható például Franciaországban, Spanyolországban és Magyarországon, addig az alacsony növekedési rátát felmutató országokban a helyzet kevésbé kedvező az enyhén növekvő infláció miatt – állapítja meg a GfK ingyenesen letölthető elemzésében az európai kiskereskedelemről.
Már tesztelheti a NAV online számlázó rendszerét
A NAV saját fejlesztésű számlázó programot tett elérhetővé azoknak, akik csak mostantól térnénék át számlázó program használatára vagy a jelenleg használt programjuk nem fog megfelelni az új szabályozásnak. Aki a NAV Online Számlázóját használja, biztos lehet a megfelelő adatszolgáltatásban.
A hely és a panoráma mindent visz
Idén, az Otthon Centrum által értékesített ingatlanok háromnegyede kelt el 100 millió forintnál magasabb értéken, döntő részben Budapesten, az agglomerációban kettő, vidéken pedig egy. A 2018-ban értékesített nagyértékű ingatlanok jellemzően téglaépítésű társasházi lakások voltak, nagyjából fele arányában újépítésű társasházakban és régi épületekben.
Helyiadó-kisokos: hol, mennyit kell adózni
Az AdóOnline letölthető táblázatából településenként, illetve fővárosi kerületenként megtudhatja, hogy az egyes önkormányzatok 2018-ban és a megelőző öt évben milyen helyi adókat milyen mértékben vetettek ki.
Háromszorosára emelkedhet a késedelmi pótlék
Jövőre háromszorosára emelkedhet a késedelmi pótlék, ami rosszul érintheti a kései fizetésre amúgy is hajlamos magyar cégeket – figyelmeztetett a MAZARS.
Nyolc tipp, hogy ne a kukában végezze a szórólap
Sok cég évi több százezer forintot elkölt szórólapozásra, de semmi eredménye sincs. Akármilyen ütős is benne az ajánlat, vevő szinte egy sem, a legtöbb szórólap ráadásul olvasás nélkül végzi a kukában. Azonban létezik 8 nagyon ügyes trükk, amivel egy szórólap kitűnhet a tömegből, amit garantáltan elolvasnak az emberek, és végre vevőket, jól fizető vevőket is szállít – hívta fel a figyelmet szakértőnk, Kocsis Zoltán.
Ez most nem a katásokról szól, de figyeljenek ők is
Egy katás vállalkozás, átlépve az áfamentesség határát, bármikor érintetté válhat az online számlázásban. Sőt! Vannak olyan ügyletek, amikor hiába áfamentes a vállalkozó, mégis áfafizetési kötelezettsége támad.
A papíralapú számlákat is be kell küldeni a NAV-nak
A kézi számlák sem maradnak ki az adatszolgáltatásból, akkor sem, ha a számlázógép egyébként be van kötve a NAV-hoz – figyelmeztetett Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere.
Erre figyeljen, ha céges autóval megy nyaralni
Sok vállalat megengedi alkalmazottainak, hogy a szabadságuk ideje alatt is használják juttatásként biztosított vállalati autóikat. Ezekre érdemes figyelni.
Már kevesen engedhetnek meg maguknak balatoni nyaralót
Egekbe szöktek az ingatlanárak a magyar tengernél, luxuscikké vált a balatoni nyaraló. A vásárlók ugyanakkor tudatosabbak, és nem vásárolnak hirtelen felindulásból vízparti ingatlant, holott ez jellemző volt korábban.
Már a magyarok járnak át napszámosként Romániába
Százával járnak a Békés megyei határvidékről aradi gyárakba dolgozni. Pedig ott nincs társadalombiztosítás – de a fizetés több mint a közmunka, a munka jobb, mint a napszám, és a pénzbehajtók nem érik utol az embert.
A védővámok miatt leépíti amerikai gyárait a Harley-Davidson
Az európai védővámok miatt részben áthelyezi a gyártást az Egyesült Államokból a Harley-Davidson, az Európába szánt motorokat külföldön fogják gyártani.
Jön a fizetős YouTube
Bár a YouTube lehetővé teszi, hogy a felhasználók pénzt keressenek a videójukon futó reklámokkal, ebből aligha lehet meggazdagodni. Most előfizetős csatornákat indítanak, írja a Bitport.
GDPR gyakori kérdések: rám is vonatkozik?
Az uniós adatvédelmi rendelettel kapcsolatos leggyakrabban feltett kérdésekre választ adó sorozatunkban a következőkben a vállalkozások számára fontos kérdéseket válaszoljuk meg az Európai Bizottság tájékoztató anyaga segítségével.
A bevallottnál jóval magasabb lehet az amerikai kibocsátás
Az amerikai kőolaj-és gázipar évente 13 millió köbtonna metánt bocsát ki, 60 százalékkal többet az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség eddigi becslésénél - derült ki az Coloradói Egyetem vezetésével készült tanulmányból.
Ezek a kerületek a lakásár-robbanás nyertesei
Az elmúlt bő négy évben Budapest belső városrészeiben és jellemzően Nyugat-Magyarország megyeszékhelyein növekedett a legjobban a lakóingatlanok értéke.
Egy hét múlva élesedik az online számlázás
Június 22-ig már több mint kétmillió számla érkezett az online számla tesztfelületére, így évi 50 ezer milliárd forint összegű számlaforgalom válik követhetővé az adóhivatal számára.
Felkészületlenül éri a magyar cégeket a negyedik ipari forradalom
A vállalatoknak meghatározó szerepük lesz abban, hogy a negyedik ipari forradalom hogyan formálja át a társadalmat, ugyanakkor a felsővezetők közül kevesen vannak meggyőződve arról, hogy saját cégük teljesen felkészült arra, hogy éljen az Ipar 4.0 kínálta lehetőségekkel – többek között ez derül ki a Deloitte Insights kutatásából.