Figyelmeztetést adott ki az operatív törzs a járvány miatt

Továbbra is nagyon fontos a fegyelmezettség, az éberség, az általános higiénés szabályok betartása. Erre figyelmeztet az is, hogy hatodik hete nő az aktív fertőzöttek száma - olvasható a koronavirus.gov.hu-n.

Az aktív fertőzöttek száma május elején tetőzött, akkor meghaladta a 2 ezer főt, majd  július közepére 500 fő alá csökkent, majd azóta ismét fokozatosan emelkedik, ma eléri a 940 főt.

A járvány nem ért véget, ezért nagyon fontos továbbra is a fegyelmezettség, a beutazási korlátozások és az általános higiénés szabályok betartása. Továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet, a maszkot viseljük az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön. Az együtt szórakozó fiatalokat kérjük, hogy ne igyanak közös üvegből, és ők is tartsák az általános óvintézkedéseket. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, baráti, családi és egyéb találkozókra, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát. Ha mindezeket betartjuk, akkor el tudjuk kerülni a fertőzés továbbterjedését és a további korlátozó intézkedések bevezetését.

Fontos továbbra is odafigyelni a koronavírus tüneteire, amelyek közül a legismertebbek a láz, a fáradtság és a száraz köhögés. Egyes betegeknél jelentkezhet izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, légszomj. Emellett az új koronavírus fertőzés egyik jellegzetes tünete az íz- és a szaglásérzékelés zavara, vagy elvesztése, amely sokszor az egyetlen tünet. Ha valaki a felsorolt tüneteket észleli magán, akkor kérjük, hogy maradjon otthon, ne menjen közösségbe. Háziorvosát ne személyesen keresse fel, hanem telefonon hívja fel. Ha a háziorvos telefonos kikérdezése alapján felmerül a koronavírus fertőzés gyanúja, de a tünetek alapján a beteg nem igényel kórházi kezelést, akkor otthoni karanténba kerül. Ha a tünetek súlyosak (pl. nehézlégzés, tüdőgyulladás), akkor a háziorvos intézkedik a beteg kórházi elhelyezéséről.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo