Mi lesz Magyarországgal? Így látják most a hazai gazdasági szereplők

A GKI konjunktúraindexének áprilisi, a járvány okozta pánik miatt bekövetkezett zuhanásának az elmúlt négy hónapban még csak a felét sikerült ledolgozniuk a hazai gazdasági szereplőknek. Sőt, augusztusban a fogyasztói várakozások még kissé romlottak is, az üzletiek pedig nem változtak.

Az üzleti szférán belül az ipari és kereskedelmi várakozások minimálisan javultak, az építőipariak és szolgáltatásiak romlottak, de jellemzően egyaránt a hibahatáron belül. Az egyes ágazatok bizalmi indexének szintje nagyon közel esik egymáshoz. Az ipari bizalmi index augusztusban stagnált. Júliushoz képest az elmúlt időszaki termelés és a rendelésállományok megítélése – az exportrendeléseké is – érezhetően romlott, ugyanakkor a termelési kilátásoké javult, a készleteké stagnált.

Az építőipari várakozások júliushoz hasonlóan augusztusban sem változtak. Ezúttal a magasépítők kilátásai kissé romlottak, de a korábban pesszimistább mélyépítőkéi némileg javultak. Az előző háromhavi termeléssel és a rendelésállományokkal kapcsolatos elégedettség nem változott az előző hónaphoz képest.

A kereskedelmi bizalmi index április óta folyamatosan emelkedik, de júliusban és augusztusban már csak minimálisan nőtt. Ezzel együtt áprilisi csökkenésének már 60 százalékát le tudta dolgozni. Augusztusban az eladási pozíció megítélése jelentősen javult, a rendelésállományé viszont romlott. A szolgáltatói bizalmi index áprilisi mélypont óta tartó javulása augusztusban megtört. Ezt főleg a forgalmi várakozások romlása okozta, az általános üzletmenet megítélése kicsit még javult is az előző hónaphoz képest.

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága augusztusban júniusi szintjére csökkent. Javulás csak az építőiparban történt, s összességében ismét kissé több a létszám csökkentését, mint növelését tervező cég. A legrosszabb a helyzet az iparban, a legjobb a kereskedelmi és szolgáltató ágazatban. A lakosság munkanélküliségtől való félelme három hónapos javulás után augusztusban, igaz csak hibahatáron belül, de szintén romlott.

Az áremelési törekvés a kereskedelemben és a szolgáltatásoknál kissé erősödött, az iparban és építőiparban lényegében nem változott. Csökkent a fogyasztók inflációs várakozása.  A magyar gazdaság jövőjének megítélése augusztusban az üzleti szférában nagyon jelentősen (a júliusi jelentős javulásnál is markánsabban) romlott, legkevésbé az egyébként már eleve pesszimista iparban. Ugyanakkor a lakosság véleménye augusztusban jelentősen javult, négy hónap alatt áprilisi esésének 70 százalékát dolgozta le.

A GKI fogyasztói bizalmi indexe áprilisi zuhanása után három hónapon át lassuló ütemben, de emelkedett, majd augusztusban kissé csökkent. A lakosság saját pénzügyi helyzetéről alkotott véleménye júliusra az áprilisi esés kétharmadát dolgozta le, majd augusztusban a júliusi emelkedéssel közel azonos mértékben romlott.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo