Razziázott a NAV - be nem jelentett munkásokat találtak a földeken

Nyáron a NAV kiemelten ellenőrzi a mezőgazdasági idénymunkások foglalkoztatását.

Az elmúlt időszakban több helyszíni ellenőrzést is tartottak Békés megyében a NAV munkatársai, és szinte mindenhol feketemunkásokat találtak - olvasható az adóhatóság oldalán.

Egyik esetben egy olyan őstermelő telephelyén jártak a pénzügyőrök, akinél munkavégzés közben három be nem jelentett alkalmazottat találtak. Az ellenőrzés nem volt véletlen, mert a férfi egyik két tonnás görögdinnye szállítmányát korábban megállították Szolnoknál a NAV munkatársai.

A sofőrnél nem volt számla, menetlevél, és a fuvarról EKÁER-bejelentés, ezért a telephelyen folytatódott a vizsgálat. Az ott lévő járművek menetleveleiből már a helyszínen megállapították a pénzügyőrök, hogy több személyt is feketén foglalkoztat az őstermelő, mert a rendelkezésére álló adatok szerint július óta nem volt bejelentett alkalmazottja. Egy másik esetben 13 főt találtak a pénzügyőrök gazolás közben egy termőföldön, akik bejelentését szintén elmulasztotta az őket alkalmazó őstermelő.

A be nem jelentett foglalkoztatottak miatt akár egymillió forint mulasztási bírságra is számíthat mindkét őstermelő. Emellett az EKÁER-bejelentési kötelezettség elmulasztása, valamint a fekete foglalkoztatás miatt további ellenőrzésre számíthatnak - jegyzi meg az adóhatóság közleménye.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo