Van, ahol nem ütött be a válság

A magyarok rövid távú lakás-felújítási és korszerűsítési tervei 2020 augusztusában az egy negyedévvel korábbihoz képest érezhetően erőteljesebbé váltak – derül ki egy friss felmérésből. Mindez éves alapon is pozitív elmozdulást jelent. Ezek szerint a koronavírus okozta járvány negatív hatása a lakásfelújítások terén egyáltalán nem érezhető. A következő egy évben a lakossági szándékok szerint a magyar lakásállomány csaknem 13%-án végezhetnek fejújítási, korszerűsítési munkákat.

(Fotó: Pixabay.com)

A lakosság lakásfelújításokra és korszerűsítésekre vonatkozó 2020 harmadik negyedévi rövid távú (azaz a következő egy évre vonatkozó) várakozásai negyedéves és éves alapon is javultak. Azaz jelenleg az idei második, illetve a tavalyi harmadik negyedévhez képest is valamivel többen fontolgatják lakásuk felújítását - olvasható ki a GKI és a Masterplast 2020. augusztusi felmérésének eredményeiből.

A koronavírus okozta járvány és annak következményei a lakás-felújítási piacra tehát egyáltalán nem hatott negatívan, sőt. A következő egy évben a magyar háztartások csaknem 13%-a tervez nagyobb összeget költeni lakására (biztos vagy valószínűleg). Ha e tervek megvalósulnak, akkor egy éven belül közel 500 ezer körüli lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat.

A következő egy évre tervezett felújítási és korszerűsítési akciók, 2020. III. negyedév (említési gyakoriság, százalék)

Biztosan Valószínűleg
Közép-Magyarország 3,3 10,3
Közép-Dunántúl 5,0 9,4
Nyugat-Dunántúl 3,0 12,5
Dél-Dunántúl 2,9 8,6
Észak-Magyarország 2,8 8,7
Észak-Alföld 3,3 8,8
Dél-Alföld 5,0 9,2
Összesen 3,0 9,7
A legerőteljesebb felújítási szándék a családi házak lakói körében van jelen, ezen háztartások mintegy 16%-a (azaz lényegében minden hatodik ház) lehet érintett. Ezzel szemben a legkisebb korszerűsítési kedv a panellakásokban élők körében tapasztalható – alig 8%-uk hajlandó erre. A tégla építésű társasházakban lakók tervei valahol e kettő között helyezkednek el.

A következő egy évre tervezett felújítási és korszerűsítési akciók, 2020. III. negyedév (említési gyakoriság, százalék)

Biztosan Valószínűleg
Családi házak 4,1 12,1
Panellakások 1,0 6,8
Téglaépítésű társasházi lakások 2,5 9,2
Összesen 3,0 9,7
Budapesten a megkérdezett háztartások 11, a megyeszékhelyeken és az egyéb városokban 13-13, illetve a községekben 16%-a készül felújításra. Ez utóbbi esetben vélhetően a falusi csok év elejétől hatályos szabályai jelentenek némi ösztönző erőt. Hazánk régiói közül a közép-magyarországiban, a közép- és nyugat-dunántúliban valamint a dél-alföldiben várható az országos átlagot meghaladó felújítási-korszerűsítési tevékenység.

A legjelentősebb aktivitás azoknál a háztartásoknál valószínű, ahol a háztartásfő 30-49 év közötti. Az ennél fiatalabbak és idősebbek körében jóval ritkábbak a felújítási tervek.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo