A nagy kérdés most az, helyre tudjuk-e állítani a gazdaságot úgy, hogy közben a lábnyomunk tovább csökkenjen. Az emberiség először 1970-ben lépte túl a Föld erőforrás-felhasználásának fenntartható szintjét. Akkor még december 29-ére esett az a nap, amikorra elhasználtuk a bolygónk egy évre elegendő erőforrásait – innentől az év hátralévő részében annak kimeríthető tartalékaira hagyatkoztunk. Vagyis akkor még az emberiség fogyasztása csak éppen túllépte azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve a fogyasztásunkkal járó kibocsátást elnyelni. Az elmúlt 50 évben azonban a Túlfogyasztás világnapja folyamatosan egyre korábbra esett – a tavalyi évben már július 29-én volt, vagyis 5 hónappal előrébb, mint 1970-ben.
Habár előfordult már, hogy a Túlfogyasztás világnapja későbbre tolódott az előző évhez képest, ez mind valamilyen gazdasági recesszióra vezethető vissza – például az olajválságok idején a 70-es években vagy a 2008-as gazdasági világválság során. Idén a koronavírus-járvány miatti korlátozásokkal járó gazdasági visszaesés az oka, hogy a dátum későbbre tolódott. A három hetes „ugrás” példa nélküli: azt jelenti, hogy az emberiség ökológiai lábnyoma közel 10 százalékkal csökkent a tavalyi értékhez képest.
A szén alapú fogyasztás csökkenése adta a legnagyobb lökést
A számításokat végző Global Footprint Network adatai szerint a csökkenéshez leginkább a fosszilis energiahordozók visszafogottabb fogyasztása járult hozzá (amely a globális ökológiai lábnyom 60 százalékát adja). Modellezéseik szerint a Túlfogyasztás világnapjáig az energiafogyasztás 9,5 százalékkal esett vissza a tavalyi évhez képest. Mivel ez elsősorban a fosszilis alapú erőműveket érintette, az ökológiai lábnyom karbonkibocsátásának visszaesése ennél is jelentősebb, 14,5% volt.
Globálisan a teljes ökolábnyomunk 10 százalékát a faanyaghoz köthető termékek – rönkfa-, papíralapanyag-, faáru- és tűzifa – iránti kereslet teszi ki. Idén ez az érték is jelentősen, 8,4 százalékkal csökkent. Ennek oka egyrészt a korlátozások okozta hirtelen keresletcsökkenés, másrészt pedig általánosságban az építőipar gazdasági teljesítményének visszaesése.
Bár azt még nem tudni pontosan, hogy az élelmiszer-fogyasztáshoz köthető lábnyomunk változott-e, az előzetes számítások szerint ez az érték valószínűsíthetően ugyanakkora maradt. Az iskolák és munkahelyi menzák bezárásával csökkenhetett az élelmiszer-pazarlás egy része, hiszen a legtöbben otthon étkeztek – persze ehhez hozzátartozik, hogy rengetegen halmoztak fel hatalmas élelmiszer-készleteket is, amiket aztán nem tudtak felhasználni és végül a kukába kerültek. Ellátási oldalról azonban nagyobb pazarlás volt megfigyelhető, ami alátámasztja, mennyire törékenyek a jelenlegi élelmiszer-ellátó rendszerek. A korlátozások következtében például sok helyen nem tudták betakarítani a terményeket, a szállítás és elosztás pedig nehézkessé vált.
Csökkenteni kell a fosszilis energiahordozók használatát
A fenti adatok és előrejelzések alapján látható, hogy az élelmiszer-pazarlás és a fogyasztás általános mérséklése mellett a leghatékonyabb módon úgy tudjuk csökkenteni az ökológiai lábnyomunkat – és ezáltal későbbre tolni a Túlfogyasztás világnapját –, ha kevesebb fosszilis energiahordozót használunk fel. „A legnagyobb felelőssége most azoknak a döntéshozóknak van, akik meghatározzák a gazdasági élénkítőcsomagok pontos tartalmát. Tanulnunk kell a korábbi hibákból. A 2008-as válságra adott állami segélyek a fosszilis energiahordozók még nagyobb mértékű felhasználásához vezettek. Az EU-s javaslatban az egyik fő prioritás az épületek szigetelése, amely a lehető legjobb válasz a klímaválságra – hiszen az a legtisztább energia, amit fel sem használunk. Ez különösen igaz Magyarországra, ahol a lakásállomány döntő része nem rendelkezik szigeteléssel” – mondta Harmat Ádám, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás és Energia programjának vezetője.
