Tegnap lélegzethez jutott, ma gyengélkedik a forint

Korrigálni tudott tegnap a forint a megelőzőnapok jelentős gyengülése után, ami technikai szemmel nem is meglepő. Az emelkedő trend azonban továbbra is fennmaradhat, ennek ellenére a reggel újra inkább gyengülést látunk a forintban.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Gyengüléssel nyitott a tegnap a forint árfolyama, az EURHUF 307 fölé emelkedett. Délután azonban a kormány, illetve a jegybank felől érkező verbális intervenció valamelyest megnyugtatta a kedélyeket. Először Martonyi János külügyminiszter jelezte, hogy nem örülnek a gyengébb forintnak, majd Balog Ádám, a jegybank frissen kinevezett alelnöke nyilatkozta, hogy nem látja okát annak, hogy gyorsítson a monetáris tanács a megkezdett 25 bázispontos kamatcsökkentési ütemen. A megelőző napokban ugyanis sok olyan vélemény született, hogy a jegybank a kedvező inflációs adat nyomán felgyorsíthatja a kamatvágási ciklust. A verbális intervenció a 305 körüli szinten való stabilizációt segítette elő tegnap, azonban ma ismét gyengüléssel nyitott a forint. Amíg nem lát a piac tisztán a tervezett gazdagságélénkítő monetáris politika és az újabb devizahiteles mentőcsomagok ügyében nem nagyon várható, hogy tartósan is megfordul a forint gyengülő trendje.

Forrás: Erste Befektetési Zrt.

A nemzetközi devizapiacon a kedvező amerikai kiskereskedelmi adatok és a vártnál alacsonyabb költségvetési hiány hatására a dollár erősödött az euróval szemben. Az EUR/USD árfolyam 1,3034-ről 1,2961-re csökkent, az árfolyam továbbra is az 1,3-as szint környékén billeg. Mérsékelt emelkedéssel zártak tegnap a vezető tengerentúli mutatók, köszönhetően a vártnál jobb kiskereskedelmi forgalmi adatnak. A Dow Jones index egyhuzamban kilencedik napja zárt pluszban, ilyet utoljára 1996-ban láthattunk (Dow 0,03%, Nasdaq 0,08%, S&P500 0,16%).

Vegyes hangulatban telt a kereskedés a nyugat-európai börzéken, zárásig nem alakult ki egyértelmű irány (FTSE100 -0,44%, DAX 0,06%, CAC40 -0,1%). Olaszország emelkedő hozamok mellett adott el 7 milliárd euró értékben kötvényt, ami kevesebb lett a tervezett 7,25 milliárdnál. Írország 2010 óta most adott el először 10 éves papírokat. A kereslet nagy volt, 15 milliárd eurónyi ajánlat érkezett, és 5 milliárd euró értékben értékesítettek kötvényeket. Ázsiában a Nikkei 1,15%-ot, a Shanghai index pedig 0,13%-ot emelkedett ma reggel. A Hang Seng index azonban 0,51%-ot veszített értékéből, ugyanis az ingatlancégek árfolyama jelentősen csökkent. Az árupiacon a tegnap publikált készletadatok szerint kőolaj terén a vártnál jobban nőttek a készletek, a finomított termékeknél viszont kisebb mértékben.

A olaj árfolyama nem igazán reagált a készletadatokra, tegnap oldalazást láthattunk, a 20 napos mozgóátlagnál megakadt a pozitív korrekció. A reggeli órákban lefelé indult a kurzus, 92,5 dollárról 92,3 dollárig csökkent az árfolyam. Az International Energy Agency (IEA) szerint idén napi 820 ezer hordóval nőhet a kőolaj kereslet, ami 20 ezer hordóval kisebb a korábbi előrejelzéshez képest. Az arany piacán a keddi emelkedés után tegnap csökkenést láthattunk, az árfolyam lepattant a 20 napos mozgóátlagról, és 1.592,7 dollárról 1.587,7 dollárig süllyedt. Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

 

Jogi nyilatkozat
„A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alak ulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo