2004-ben jelent meg a Science szakfolyóiratban az első vizsgálati eredmény, amely a tudományos közélet tudatába bedobta a felismerést: a mikroplasztik felhalmozódott a tengeri élővilágban. A University of Plymouth kutatását Richard Thompson vezette, aki Anglia-szerte 20 tengeri partszakaszon vett mintákat a tengeri üledékből.
Mosásoknál szennyez
Thompson és kutatócsoportja összevetette ezeket az előző évtizedek adataival, s úgy találta, néhány évtizede folyamatosan nő a ruhákból eredő mikrorostok koncentrációja a természetben, s ennek kezdete egybeesik a poliészter és más szintetikus rostok gyártásának megugrásával, ami az 1970-es években kezdődött. Mint azt cikkünk előző részében megírtuk, mára szinte minden ruhánk tele van plasztikkal.
Thompson egyik tanítványa, Mark Anthony Browne nem szállt le a témáról, s továbbra is vesz mintákat a természetből. A szakember kiegészítette kutakodását azzal, hogy megnézte, egy poliészter alapú ruhából egy mosás után mennyi mikrorost kerül a vízbe, ami távozik a mosógépből.
Browne azt állította, egy polárdzseki 1900 ilyen műanyag mikrorostot enged ki magából, ám későbbi, mások által végzett tesztek ennél jóval nagyobb számokat emlegettek. A Santa Barbarában működő University of California legutóbbi kísérleténél 250 000 rostot számoltak össze.
Browne 2011-ben publikált vizsgálati eredményei szerint a szennyvizet folyókba eresztő pontoknál 250 százalékkal megugrik a víz mikrorost-tartalma a többi, véletlenszerűen kiválasztott helyekhez képest. (Leginkább polimereket talált a vízmintákban.)
Levegőben és köveken is
2016-ban egy kutatócsoport a Hudson-folyó mentén haladva vett mintákat. Arra a meglepő eredményre jutottak, hogy nem találtak különbséget a hegyi vizek és a New York állam mezőgazdasági művelés alatt lévő területeinek vizeinél, valamint a New Yorkban és New Jerseyben vett mintákban.
A Hudson-folyó mentén az egyik kedvelt hegymászó útvonalon magas mikrorost-koncentrációt találtak, amit azzal magyaráztak, hogy a túraöltözetek hozzádörzsölődnek a kövekhez.
Poliésztervilág
A globális kereslet a poliészterre gyorsabban nőtt az elmúlt húsz évben, mint a gyapjú, a gyapot, a pamut és más ruhaanyagok iránti igény – állítja a Textile World szaklap. És a trend nem áll meg: 2030-ra a szintetikus kelmék a globális ruhaanyaggyártás 75 százalékát fogja kitenni, vagyis évente 107 millió tonnát állítanak elő belőle. A poliészter hódítását részben a gyorsditvatnak vagy diszkontdivatnak nevezett alszektor pörgette fel. A fast fashion márkái (pl. H&M, Zara és társai) olcsón gyártatnak, és előszeretettel használnak gazdaságos (magyarul: olcsó) anyagokat.
A túraöltözetek gyártói még erősebben hagyatkoznak mesterséges anyagokra, mert ezek biztosítják a ruhák strapabírását és hőáteresztő vagy éppen hőszigetelő tulajdonságát.
De nemcsak a ruháink tartalmaznak szintetikus alapanyagokat, hanem a szőnyegeink és a bútorkárpit, sőt a halászhajók hálói is – na, ott válassza szét a halat a mikrorostoktól bárki!
Fotó: Flickr/MPCA-Photos
Még károsabb az újrahasznosított műanyagból készült ruha. Sok márka csinál marketingfogást abból, hogy termékeibe újrafeldolgozott PET-palackok műanyagát is beépítette. Csakhogy az első – még nem kellőképp nagy számú – tesztek szerint ezek még inkább hajlamosak mikrorostokat kiengedni magukból, mert az újrafeldolgozott polimerek rostjai kevésbé erősek. Ha már mindenképp szintetikus anyagot kell használni, akkor az legyen szűz poliészter.
Az elmúlt években számos vizsgálat során találtak mikrorostokat a halak emésztőrendszerében, akárcsak a folyók vizében és a levegőben. Márcisuban látott napvilágot egy vizsgálati eredmény, mely szerint a palackozott ásványvíz is tartalmaz ruhákból eredő mikrorostokat. Egy másik idén publikált vizsgálatban 159 vízcsap vizéből vettek mintát világszerte, s mindegyikben találtak mikrorostokat. De egy tucatnyi sörben és a tengeri sóban is. (A górcső alá vett sörök az amerikai Nagy-Tavak vizének felhasználásával készültek. De ne feledjük, hogy a cukrozott üdítőitalok is vízből készülnek.)
A mikrorostnak évszázadok kellenek, hogy lebomoljon a természetben. De a természetes rostok (pl. gyapotból készült pamut) is károsak tudnak lenni, ha ártalmas vegyi anyagokkal kezelik őket – márpedig ez történik a nagyipari módszerekkel gyártó világcégeknél. A rajonnál, vagyis a műselyemnél is ez a helyzet.
Egy vizsgálatban folyók felszíni vízfelületeiből vettek mintákat, s a bennük kinyert mikrorészecskék 91 százaléka mikrorost volt. De ami igazán meglepő, hogy e mikrorostoknak 31 százaléka természetes alapanyagú volt. És „természetesen” általában megtalálhatók bennük kemikáliák, minimum a festék, de akár más vegyi anyag is.
Laboratóriumi kísérletekben kimutatták, hogy azokra az organizmusokra, melyek elfogyasztják a mikrorostokat, káros hatással van ez a „diéta”. Akkor mit mondjunk a mi – főzéshez is használt – ivóvizünk egészségünkre gyakorolt hatásáról?
(GreenBiz)