Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Kovács János a bajóti Fidesz nemzetiségi képviselője lefejezéssel fenyegette meg Magyar Pétert. Érdekes módon a fenyegetését saját maga vette videóra és tette közkinccsé, így gyakorlatilag önmagát jelentette fel.

A Büntető Törvénykönyv szerint a fenyegetés olyan súlyos hátrány kilátásba helyezése (például élet, testi épség, vagyon ellen), amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. A fenyegetés büntetése általában szabadságvesztés, ami alapesetben 3 évig, minősített esetben akár 5 évig terjedhet. Most nagy kérdés, hogy a hatóságok miként járnak el az elszabadult kormánypárti honfiú ügyében és az is, hogy a fenyegetés érvényes-e azokra is, akik esetleg Magyar Péterre és a pártjára akarnak Bajóton szavazni. Ha igen, akkor ott nem érdemes választásokat tartani április 12-én.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo