- Mi van? Ki az a Bözsi? Hogyan jut eszedbe a KISZ? - kérdezett vissza a múlt hét elején a még este is tomboló hőséget sörözéssel enyhíteni igyekvő szokásos kocsmai asztaltársaság egyik tagja az ivásközi levegőszünetet tartó barátja megjegyzését hallva.
- Az a bögyös-faros volt a Bözsi. Mindenki meg akarta húzni. Azért mondom, mert most meg mindenki a Fradinak akar beakasztani az NB II-ben.
- Szerdáig kell várnod, akkor már megjön a lehűlés, kimehetsz a napra, de most azonnal menj árnyékba, felforrt az agyad!
- Csak megsajnáltam az FTC-t. Meg azokat az egy zuhanyrózsás, "hazai"-"vendég" kézzel kezelt eredményjelző táblás, világítás nem lévén, esti meccsre alkalmatlan pályás kis csapatokat is, amelyeknek a falujában a B közepet és a tatárjárást össze fogják téveszteni.
- B közép? Az újpestiek sem voltak piskóták Miskolcon. Csak az nem megy a fejembe, hogy a diósgyőriek is, a megyeri útiak is, ha győznek, ha kikapnak, ha betliznek, leginkább zsidózzák és cigányozzák a másikat. Na de ha egymás ellen játszanak, akkor mi van?
- Akkor balhé van, meg szétvert miskolci autóbusz. Mint most is. Gőzkiengedés. Az egész újpesti bandát bevitték a rendőrségre, majd meg kikísérték a társaságot elől-hátul rendőrfelügyelettel a Tiszai pályaudvarra. Tanulság: meccs után nyugodtan szét lehet verni egy-két autóbuszt. Büntetlenül.
- A Kertész is inkább a DVTK-meccset fényképezte volna, nem hülye szülők áztatott seggű gyerekeit a Balatonon. Ha lefényképez egy diósgyőri vagy újpesti drukkert, akkor hétszentség, hogy nem jelenti fel őt senki névtelenül, hanem egyszerűen úgy pofán vágják a fotóst, hogy az ijedtében lenyeli a milliós masináját.
- Zsánerkép a hétfői újságba, jó duma. Elmegy pénteken a Balatonra, szombaton kisétál a partra, kattint kettőt, aztán a Népszava pénzén feketére sütteti magát Zamárdiban, a szabad strandon. Nem a gyereke seggét féltette a nyilvánosságtól a feljelentőbajnok, hanem az irigység dolgozott benne. Én fizetek azért egy halom pénzt, hogy itt nyaralhassak, ennek a fotósnak pedig még tejelnek is, hogy kidobja mellém a fürdőgatyás testét a napra. Naná, hogy feljelentem: hűsöljön csak a hűvösön.
Kertész Gábor hűsölt is a hűvösön. Hiszen a bátor, férfias, álneves és álcímes feljelentő - a rendőrök máig sem találják - nem ám odament a fotóriporterhez, hogy haver, a saját gyereked farát fényképezd, ne az enyémét. Ennek a tökös, egyenes, bátor feljelentőnek a mobiltelefonját sem lehet meg és visszakeresni, pedig sikerrel kiparancsoltatta a három kapásból bilincselő rendőrt a zamárdi strandra. Még talán játékos segítőjévé is válhatott a pedofilvádak atyamestere az egyenruhás csapatnak, a bújócskázás hideg, hideg, langyos, langyos, meleg, forró stílusában - bizonyára látótávolságból telefonon - segítette oda az ötezer tök egyforma fürdőgatyás napozó közül ahhoz az egyhez, aki korábban zsánerképeket készített, de akkor éppen már szunyókált a füvön fekve, a többi strandoló között.
A múlt hét közepére már "passzív ellenállásnak" és jogszerűnek minősített rendőri intézkedés - a félálomból felriasztott Kertész fotós nem igazolta magát a közeg első sóhajtására - haszonnal is járt éppenséggel. A Népszava zsánerkép gyárosa ugyanis csak a pedofileknek fenntartott egynapos börtönében kuksolt, s nem az adósok dutyijában, ahová lapja főszerkesztője juttatta volna, ha szolgálati alvása közben az akkor nyilván rendőrmentes zamárdi parton a több millió forintot érő fényképezőgépét, igazolványokkal töltött fotós táskáját, ingét, gatyáját, autója kulcsát, majd meg az autóját megfújják mellőle.
A fürdőgatyásan, megbilincselve hőguta-mentesített Kertész Gáboron a jövőben ne spóroljon a Népszava főszerkesztője! Ha legközelebb feljelentős szülők gyerekeinek fényképezésére küldi ki munkatársát, akkor adjon - fizessen - mellé két tanút is. Hogy legalább darabra egyezzen az állítás és tagadás, ugyanannyi civil szava hangozzék el, ahány rendőr tanúskodik egymásnak csapatmunkában. Bár még így sem lesz könnyű dolguk Kertészéknek, hiszen a három rendőr már a fényképezőgép színét látva is meg tudta állapítani, hogy a kamerában lévő fényképek pedofil felvételek. Jobb tehát, ha a Népszava a teljes lapszemélyzetet lezavarja a Balatonra tanúnak, biztonsági őrnek addig, ameddig Kertész mester el nem készíti a zsánerképeket. Bár persze lehet, hogy az ilyen biztosítású fotózás drága, költséges művelet, s messze nem hozna annyi olvasót a jobbnál-jobb Kertész fotók dacára sem, mint amennyit hozott a múlt heti soknapos botrány, hála a pedofilteres rendőrségnek. Elvégre nem volt olyan tévés hírműsor, rádiós vitaműsor és elektronikus, valamint nyomtatott újság - talán a Zsarú magazint leszámítva -, amelyik ne emlékezett volna meg a Népszava kálváriájáról. Még majd kiderül, hogy a főszerkesztő és két-három civil(fürdő)ruhás rendőr helyezett el egy-két csupasz kölyköt Zamárdiban, a szabad strandon, hogy aztán feljelentős-pedofiles országos ügy kerekedjék ki a dologból, jókora reklámot csapva a napilapnak.
#page#
Kertész fotóriporter úrnak - ha már egyszer hőssé nőtte ki magát - nyilván új és nagy feladat dukál a közeljövőben, főszerkesztője talán turullesre fogja küldeni őt. A néhány hónappal ezelőtt titokban, az éj leple alatt felépített XII. kerületi jelképmadarat le kell bontani, vélhetően a madárirtás is titokban, szürkület után kezdődik, jobb lesipuskás fotóriporterek felügyelete mellett. A múlt héten nem csak az derült ki, hogy az engedély nélküli vasmadár másodfokon is eltávolításra ítéltetett, hanem az is, hogy Budapest fideszes főpolgármester-jelöltje oda nyilatkozott: keres, kerestetne egy új helyszínt a II. világháború előtti idők uralkodó ideológiáját is szimbolizáló turulnak. Így legalább tudhatja minden olyan áldozat, akit anno elvittek, de túlélte, semmi nem múlik el, csak áthelyezik. Máshol lehet emlékezni a vészkorszak egykori előidézőire, máshol lehet bakancsot öltve, Árpád-sávos zászlót lengetve masírozni, elpusztítottak utódainak elpusztítására bíztatni. Jó antré, meggyőző belépő ez a főpolgármester-jelölttől: ha rajta áll, úgy nem lesz, hogy közben lesz turulmadár Budapesten.
Egy későbbi korosztályt is sikerrel kalauzolt vissza a későbbi múltba egy múlt heti történés, Fidel Castro a kórházi ágyáról üzent másodjára is népének. Akkor már a kezelésről, a műtétről adott hírt, sürgősen megjegyezve: gyomorfekélye gyógyításának módja, mikéntje, eddigi eredménye, tekintettel az USA magatartására, államtitok. Tudtunk mi is ilyesmit itt, Budapesten még úgy húsz évvel ezelőtt is: nem törvény mondta ki, hanem valaki, vagy valakik, hogy mi az, ami a népre, a nyilvánosságra tartozik és mi az, ami nem. Titkokat íróasztalnál gyártottak, a világ történéseiről, a dolgozó nép, az utca embere hangulatáról jelentések születtek bizalmasan, számozott nyomtatványban a hatalmi elitnek.
Titkokat gyártani, őrizni akkor is tudunk, amikor már nem is akarunk. A minap például bejelentették, a következő 7-9 évben a megújuló közszolgáltatás és közigazgatás eredményeképpen a központi rendszer mindenhol elérhető lesz, használata általánossá válik, az állampolgárok és a vállalkozások bürokratikus terhei csökkennek. Ez a jövőkép azonban igen nagy titok is, mintha teljesen elfedni lenne hivatott az elmúlt évtizedet, hiszen valami hasonlóval - egyező tartalmú jóslatokkal - szembesültünk nyolc és négy évvel ezelőtt is. Pár hete mégis abba botlottunk bele, hogy az elektronikus adóbevallást benyújtani akaró polgár nem tudta elektronikusan bevallani adóköteles jövedelmeit. Az erre a célra létrehozott rendszer ugyanis páros lábbal kirúgta őt. És belebotlottunk abba, hogy az e-okmányiroda szolgáltatásának lényegét a kerületi hivatalban az ügyfél unszolására egymásnak magyarázták az iroda dolgozói: akkor találkoztak először az elvben évek óta működő rendszerrel.
Hol itt a titkok? Hát ott, hogy a már idézett minapi teátrális bejelentés a megújuló közszolgáltatásról és közigazgatásról "mindössze" elfedi az elmúlt évtizedet. Valóban titok lett, hogy mit is csináltak azok, akik eddig ígérték az e-közigazgatást? Most azonban semmi szín alatt nem maradunk illúziók nélkül, nem csupán a honi, hanem az uniós adófizetők közös pénzén csomagoltak nekünk egy nagyon szép e-jövőképet, melyet, ha óvatosan haza viszünk, épségben betehetünk az e-vitrinbe. Hét-kilenc éven át biztosan segítségünkre lesz az otthon felvigyázott e-emlék, eszünkbe juttatja, hogy az elektronikusan kitöltött adóbevallást hogyan kell kinyomtatni, kézzel borítékba rakni, és lábbal elsétálni vele a postára. Mert ha ezt tudjuk és nem is felejtjük el, akkor az adóhatóság büntetését a bevallás e-eltűnése miatt még az utolsó pillanatba is elkerülhetjük.
