Pofára esett a magyar gazdaság

 A várakozásokhoz és a konszenzushoz képest is jelentős negatív meglepetést hozott a második negyedéves GDP-adat.

A KSH előzetes adatai szerint a második negyedévben a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal bővült a magyar gazdaság az előző év azonos időszakához viszonyítva, elmaradva 2,7 százalékos várakozásunktól és a 2,4 százalék körüli piaci konszenzustól. A szezonálisan és naptárhatással igazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3 százalékos volt a növekedés, míg az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal csökkent.

Forrás: KSH
Forrás: KSH

"Negyedéves szinten 0,5 százalékos emelkedésre számítottunk, ami megegyezett a piaci konszenzussal, így az elemzői kart jelentős negatív meglepetés érhette. A mostani adatközlés előtt egyébként a szokásosnál nagyobb volt a bizonytalanság, mivel a szezonálisan igazított és a kiigazítatlan negyedéves adatsorok között jelentősen szétnyílt az olló az első negyedévi részletes adatok közlését követően" - közölte Árokszállási Zoltán, az MBH Elemzési Centrum igazgatója a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi adatközlése után. 

Kilátások

A várakozásoktól elmaradó második negyedéves GDP adatközlés után az idei évben egyre valószínűtlenebbnek tűnik a 2,5 százalékot meghaladó éves növekedés elérése, a GDP bővülése várhatóan valahol 2 százalék környékén alakulhat. A 2025-ös évet azonban továbbra is ennél lényegesen magasabb, 4 százalék körüli növekedés jellemezheti.

 Az európai konjunktúraindikátorok alapján a harmadik negyedév elején is borús a kép, az ipar stabilizálódására, élénkülésére várni kell. A kiskereskedelmi forgalomra vonatkozóan részletes adatok még nem ismertek. A forgalom áprilisban az előző hónaphoz képest visszaesett és májusban is csak stagnált, ugyanakkor a mai GDP adatot követően az vélelmezhető, hogy a júniusi kiskereskedelmi forgalomban is elmaradhatott az érdemi élénkülés. 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo