Van élet a kamatstop után - honnan szerezhetnek forrást a cégek?

A gyorsuló infláció miatt tavaly november óta drasztikusan emelkednek a kamatok. Utánajártunk, hogy ebben a helyzetben milyen ajánlatokkal várják a cégeket a bankok, milyen kedvezményes és milyen piaci kamatozású forrásokat kínálnak, milyen célra és kinek. S megnéztük azt is, mit tehet az a kis- és középvállalkozás (kkv), amely a kamatemelkedések miatt nehéz helyzetbe került, illetve kerülhet.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Folyt. köv.

A CIB-nél arra mutattak rá, hogy a piaci várakozások szerint a kamatemelkedési ciklus folytatódik, ebből kifolyólag a hitelkamat-szintek további emelkedése várható. Emiatt folyamatosan figyelik a piaci lehetőségeket, és azoknak megfelelően bővítik a termékkörüket. Jelenleg az agrárszektorban igénybe vehető, kedvező kamatozású hiteltermékeken dolgoznak.

Az OTP Banknál arra hívták fel a figyelmünket, hogy bár a jegybank tavaly júniusban megkezdett kamatemelési ciklusa megfordította a banki marzsok csökkenésének elmúlt éveket jellemző trendjét is, ha a GDP és a bérek növekedése továbbra sem lassul – miközben a kamatemelések messze nem túlzóak –, akkor ez a folyamat nem veszélyezteti a vállalkozások adósságtörlesztő képességét. Nagyon nehéz belátni az inflációs nyomás mértékét és hosszát, illetve a gazdasági növekedésre gyakorolt negatív kihatásait, de az OTP Bank szakértői azt gondolják, hogy a kockázati költségek alacsony szintjének megtartása és a hitelkereslet további növekedése reális cél lehet az idei évben is.

Variációk a súlyosbodó kamatterhek kezelésére

Némileg árnyaltabban fogalmaztak a Takarékbanknál. Szerintük a kamatok emelkedése – jelenleg az alapkamat szintje többszöröse, mint a járvány előtti időszakban volt – és a moratóriumból kilépő ügyfelek újrainduló fizetési kötelezettsége miatt a vártnál nagyobb adósságszolgálat nehezedik egyes ügyfelekre. E hitelintézet ügyfelei szükség esetén többféle fizetéskönnyítő megoldást igényelhetnek, amelyek átmenetileg vagy hosszabb távon is segítséget nyújthatnak a nehéz helyzetben. Ehhez nem feltétlenül szükséges kiegészítő fedezet bevonása, és a konstrukciók magasabb költségek nélkül, gyorsított folyamatban is igényelhetőek.

A kedvezményes kamatozású megoldások is alkalmasak arra, hogy a kamatemelkedések hatására nehéz helyzetbe került vállalkozásokon segítsenek. Az UniCredit, az OTP és a K&H is azt javasolja az ügyfeleinek, hogy ha beüt a baj, mindenképpen keressék meg a banki kapcsolattartójukat. Ha ugyanis a termékfeltételek megengedik, a piaci hitelüket ki tudják váltani a kedvező fix kamatozású támogatott konstrukciók valamelyikére. A kamatemelkedés hatásait a CIB is a kedvezményes hiteltermékei kínálatával ellensúlyozza, hogy megtalálja minden ügyfele igényére a megfelelő megoldást. Ezekkel a kedvezményes termékekkel – jogosultság esetén – kiválthatók a korábban felvett hitelek, illetve amennyiben a meglévő hiteltermék engedi, a futamidő hosszabbítása is segítséget jelenthet.

A Raiffeisennél az elmúlt években, különösen a hosszabb futamidejű beruházási hitelek esetén, magas arányban fix kamatozás mellett folyósították az új hiteleket, főképpen a kisebb vállalatok körében. A bankban azt is elmondták: ezeknél nem kell számolni a futamidő alatt emelkedő kamatokkal, így a saját portfólióján belül egyelőre nem tapasztalja azt, hogy a kamatemelkedés miatt nehéz helyzetbe kerültek volna vállalkozások. Ők továbbra is a rögzített kamatozás megfontolását javasolják – különösen a hosszabb futamidők esetén –, annak ellenére, hogy a fix kamatozású hitelek költsége megemelkedett.

Ehhez csatlakozott az Erste Bank is, amely immár sokadszorra hívja fel a figyelmet a fix kamatozású hitelekre, azokra, amelyek kamatai a hitel teljes futamideje alatt változatlanok maradnak. Ez nagy előny, különösen most, amikor a kamatok ilyen mértékben emelkednek.

Széchenyi Kártya Program GO!
  • A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO! szabad felhasználású hitel, a vállalat napi működéséhez kapcsolódó valamennyi kiadás finanszírozására vagy akár meglévő hitel kiváltására is fordítható.
  • A Széchenyi Likviditási Hitel GO! szabad felhasználású forgóeszközhitel, mely forgóeszköz beszerzésére, a vállalkozás működéséhez kapcsolódó kiadások fedezésére vagy akár meglévő hitel kiváltására is alkalmas.
  • A Széchenyi Beruházási Hitel GO! beruházási célok megvalósítására, illetve ahhoz kapcsolódó forgóeszköz beszerzésére lehet jó.
  • A Széchenyi Lízing GO! felhasználható agrárcélú és nem agrárcélú lízingügyletek, így például új vagy használt kis- és nagyhaszon-gépjármű, gép és berendezés finanszírozásához.
 

 

Véleményvezér

Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.
Milliós kórházvezetői fizetések, Hadházy Ákos felháborodott

Milliós kórházvezetői fizetések, Hadházy Ákos felháborodott 

Bérharc az egészségügyben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo