Több milliós bírságok olyan cégeknek, amelyek nem jelentették egyesülésüket

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hatósági jóváhagyás nélküli cégegyesítések miatt összesen 23,9 millió forint bírságot szabott ki – közölte a GVH.

A büntetést fizető vállalatok nem jelentették be időben a tranzakcióikat, így a hatóság nem tudta vizsgálni az összefonódás versenyhatásait és a fogyasztókat érintő következményeket – indokolták az intézkedést.

Jelezni kell cégegyesülés előtt (Fotó: GVH)
Jelezni kell cégegyesülés előtt (Fotó: GVH)

A HO-ME 2000 Kft. a Belfry Holding GmbH-val közösen a REPÉT Környezetvédelmi és Építő Kft., jelenlegi nevén az INETON Építő és Gyártó Kft. felett szerezte meg szabálytalanul az irányítást, a két cégnek 21,6 millió forintot kell fizetnie.

A Central European Opportunity Magántőkealap a Global Refuse Holding Zrt.-val egyesült jogsértő módon, ezért 2,3 millió forintot kell fizetnie.

A bírság összege attól függ, mennyi idő múlva kapta meg a GVH az utólagos bejelentést. A cégegyesítéseket végül nem kifogásolták, és maguk az érintettek is elismerték, hogy megsértették a hatósági tudomásulvétel előtti végrehajtási tilalmat. A hatóság azt is enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy mindegyik társaságnak ez volt első versenyjogi törvényszegése, és lemondtak a jogorvoslatról a GVH döntésével szemben – olvasható a közleményben. (MTI)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo