Svájcot is be tudnánk dobozolni

A legnagyobb ökológiai lábnyomot hagyó iparágakban is egyre inkább előtérbe kerülnek a fenntarthatósági szempontok, így egyre többen térnek át a környezetbarát csomagolóanyagok alkalmazására. A környezetvédő szervezetek bírálatainak kereszttüzében álló élelmiszeripari vállalatok immár termékeik 40 százalékát csomagolják környezetkímélő hullámkartonba, nagymértékben csökkentve ezzel az ágazat környezetterhelését. A felmérések azt mutatják, hogy a nagy csomagolás-felhasználó vállalatok közel kétharmadának fontos, hogy a csomagolószer környezetbarát legyen.

Kép: TetraPak

Alapvető változások zajlanak a csomagolás-felhasználás területén, s világszerte előtérbe kerülnek a környezetbarát technológiák és megoldások. Ennek legnyilvánvalóbb jele a hullámkarton csomagolóanyagok térhódítása. A világ hullámkartongyártó vállalatai ma már együttvéve évente 43,4 milliárd négyzetméternyi hullámkarton csomagolást termelnek, amely nagyobb felületet lenne képes lefedni, mint Svájc teljes területe – áll a Rondo Hullámkartongyártó Kft. közleményében

A kedvező folyamatot erősíti, hogy a legnagyobb ökológiai lábnyomot hagyó iparágakban is terjed a zöld csomagolások felhasználása. Így ma már az élelmiszerek csomagolásának körülbelül 40 százaléka készül hullámkartonból, egyszerre csökkentve a csomagolóanyagok okozta környezetterhelést, valamint az élelmiszerek pazarlását.

Búcsút mondhatunk a hagyományos csomagolásnak
Néhány év alatt teljesen átalakulnak az áruházak polcsorai a hagyományos csomagolások visszaszorulásának és az ún. polcrakész megoldások térhódításának köszönhetően, amelyekkel jelentős költségmegtakarítás érhető el.
A pazarlást is csökkentheti

Európai uniós szinten évente közel 90 millió tonna élelmiszer kerül a kukákba. Így a megtermelt élelmiszerek közel egyharmada válik hulladékká, anélkül, hogy felhasználták volna. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy a - környezetvédő szervezetek által sokat bírált - élelmiszeripari vállalatok olyan csomagolószereket használjanak, amelyek egyszerre képesek megvédeni a terméket a szállítás és értékesítés során a különböző fizikai sérülésektől, frissen tartani azt, valamint a fogyasztói igényeknek és a környezetvédelmi szempontoknak is megfelelni.

„A szakértői számítások azt mutatják, hogy amennyiben gondos csomagolással sikerül megóvnunk egy terméket, összességében tizedannyi erőforrás felhasználására van szükségünk, mintha a tönkrement cikket újra előállíttatjuk, legyártatjuk. Ezért is fontos, a nagy felhasználók milyen csomagolóanyag mellett teszik le a voksukat, illetve a csomagolóanyag-gyártók milyen értékajánlatot kínálnak számukra megoldásaikkal”- mondta Miklós Zsolt, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezetője a június 5–i Környezetvédelem világnapja apropóján. A vállalatvezető hozzátette: más csomagolóanyagokkal összevetve a hullámkarton napjaink legkedvezőbb megoldása arra, hogy a csomagolás-felhasználás okozta környezetterhelést csökkentsük. „Tudatos hozzáállás mellett az üzlet és a környezetvédelem ma már képes kéz a kézben járni” – hangsúlyozta Miklós Zsolt.

Hadat üzent a műanyag zacskóknak Brüsszel
Az Unió tagországaiban csökkenteni kell a leggyakrabban használt és leginkább környezetszennyező műanyag zacskók használatát az Európai Parlamentben tavaly megszavazott szabályok szerint.
Nem csak környezetbarát, de meg is éri

A hullámkarton csomagolóanyagok 85 százalékban hasznosított másodnyersanyagból készülnek. Emellett a papírdobozok leselejtezésüket követően – a szelektív hulladékgyűjtés alkalmazása esetén - 100 százalékban újrahasznosíthatóak. A papír csomagolószerek alacsony tömegének köszönhetően alapvetően kisebb a szállítás okozta környezetterhelés is, s ennek révén csökkenthetőek a logisztikai költségek. Egy műanyag kiszerelésben forgalomba hozott 10 kilogrammos gyümölcsös rekesz esetén a teljes tömegből 1,9 kilogrammot tesz ki a műanyag láda, amely a szállított tömeg 19 százalékának felel meg. Ezzel szemben egy hasonló funkcióval rendelkező papírrekesz tömege alig 0,6 kilogramm. Ebben az esetben tehát a szállítmány tömegének sokkal nagyobb részét, 94 százalékát teheti ki maga a termék.

A fenntarthatósági szempontok előtérbe kerülését mutatják a felhasználói oldal vállalatai között végzett felmérések is.  „A fenntartható üzletépítés modelljét igazolta vissza az a korábbi Gfk felmérés, amely arra mutatott rá, hogy a csomagoló vállalatok 64 százalékának fontos, hogy az általuk felhasznált csomagolószer környezetbarát legyen. Emellett a megkérdezettek közel 80 százaléka egyetértett azzal az állítással, miszerint környezetvédelmi szempontból a hullámkarton csomagolóanyagok kedvező megoldást kínálnak” – tette hozzá Miklós Zsolt.

Nem ingyen zacskó kell a boldogsághoz
Tavaly év végén nyitott meg az ország első csomagolásmentes boltja, amit a nyitástól hatalmas érdeklődés övez, nemcsak a vásárlók, hanem a befektetők részéről is. Az alapító, Monostori-Kalovits Márk szerint ugyan a betérők először csodálkoznak ezen az alternatív vásárlási módon, de az, hogy csomagolás nélkül nemcsak a környezetért tesznek, hanem a pénztárcájukra is jó hatással van, mindenkit meggyőz a létjogosultságáról.

Véleményvezér

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.
Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos

Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos 

Kísértetvasútállomás Csisztapusztán.
Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket

Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket 

Immár sehol nincsenek biztonságban az orosz katonák és hadi eszközök.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo