Megbüntették a Foodorát – frissítve

Megtévesztették a fogyasztókat, ezért több mint 35 millió forintos bírságot szabott ki az ételrendelési portál üzemeltetőjére a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – jelentette be pénteki közleményében a hatóság.

A cég egy 2023 őszi akciójában kétezer forint kedvezményt és ingyenes szállítást ígért, azt ugyanakkor nem közölte, hogy ez csak a hatezer forint feletti rendelésekre vonatkozott. A vállalkozás késleltette a GVH eljárását, ezért a versenyfelügyeleti bírságon felül 20 millió forint eljárási bírságot is kiszabott rá a GVH Versenytanácsa, amit a cég már be is fizetett.

A versenyhatóság az ételkiszállító vállalkozások kereskedelmi tevékenységét is kiemelten figyeli. A GVH megvizsgálta azt is, hogy a cég 2024. június 14-20. között nem megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat a rendszerhasználati díj felszámításáról. Mindezek alapján a GVH Versenytanácsa – figyelembe véve a vizsgált reklámkampány költségét – összesen 35,2 millió forint bírságot szabott ki a cégre.

Mindez arra hívja fel az eljárás alá vont vállalkozások figyelmét, hogy az adatszolgáltatási kötelezettségüknek pontosan és határidőben kell eleget tenniük. 

A konkrét ügy kapcsán a GVH arra hívja fel a figyelmet, hogyha egy vállalkozás árkedvezményt ígér és annak érvényesítése valamilyen feltételhez van kötve, akkor azt a kedvezmény hirdetésével egyidejűleg, egyértelműen kommunikálnia kell a fogyasztók felé – írta az MTI.

Nem értenek egyet a hatósággal 

A GVH bírság után a Foodora közleményt adott ki, eszerint elkötelezettek a hatályos jogszabályok betartása mellett, ezért a GVH határozatában foglaltaknak eleget tesznek, viszont tartalmával nem értenek egyet.
 
"Reklámkampányaink célja az átlátható és teljes körű tájékoztatás. A hatóság megállapította, hogy egyes hirdetésekben az ajánlat részleteit nem megfelelő betűmérettel tüntettük fel, azt azonban cáfoljuk, hogy szándékosan elhallgattuk az ajánlat részleteit. Hirdetési felületeinken, továbbá a webes felületünkön és az applikációnkban is a rendelési folyamat megkezdésétől minden információ elérhető.
Fontos kiemelni, hogy a foodora Magyarország, a vizsgálat 2023-as kezdetét követően módosította reklámanyagait, és számos, a vizsgálat során felvetett szempontot időközben beépített gyakorlatába" – közölték.

Véleményvezér

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 
Megéri majd átmenni vásárolni: olyan bolt nyílik Szlovákiában, amilyen Magyarországon nincs

Megéri majd átmenni vásárolni: olyan bolt nyílik Szlovákiában, amilyen Magyarországon nincs 

Komoly vetélytársat kapnak a diszkontláncok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo