Már leshetjük az új uniós pályázatok kiírását

Mára készülnek el a szaktárcák a múlt héten beharangozott uniós pályázatok kíirásaival és háttéranyagaival, így a mai naptól kezdve bármikor megjelenhetnek az új uniós ciklus első pályázatai. Fontos tudnivaló, hogy új pályázat rendszerben indul a pénzosztás, így nem árt figyelnie a forrásokra vágyó vállalkozásoknak.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kép:PP archív

A kormány döntése alapján a pályázatok már az uniós jóváhagyás előtt megjelennek a központi költségvetés kockázatára; elsősorban olyan kiírásokról van szó, amelyeket 99 százalékos valószínűséggel jóváhagy majd az Európai Bizottság. Mint azt korábban megírtuk,Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a szaktárcáknak október hatodikára (azaz mára) kell elkészülnie a kiírásokkal és a háttéranyagokkal, így már elvileg a mai napon megjelenhetnek az első kiírások. (A pályázatokat úgy várják már a kkv-k, mint a gyerek a karácsonyt.)

A kkv-kat érintő kiírások  – mint azt a Piac&Profit megtudta, – várhatóan csak a konvergencia régiókból lesznek elérhetőek!

A Nemzetgazdasági Minisztérium által tervezett beruházási és foglalkoztatási pályázatokról részletesebben itt olvashat!

Az új pályázati kiírások az eddigieknél komplexebbek lesznek, és kiemelt támogatást tesznek lehetővé az előre kijelölt ágazatokban. Az ország újraiparosítását szem előtt tartva ide tartoznak majd az autóipari beszállítók, az IT-szektor és az egészségügyi ágazat. A jelenleg kiírásra váró pályázatokban a feldolgozóipari cégek indulhatnak. A Széchenyi 2020 pályázatokra csak elektronikusan lehet pályázni, s az állami adatbázisban rendelkezésre álló adatokat az intézményrendszer kéri majd le. A tervek szerint működnek bizonyos pénzösszeg alatt „automatikus pályázatok”, ahol csak normatív feltételekhez kötnék a pályázati pénz elnyerését.

Fontos tudnivaló, hogy a most kiírandó pályázatokra, a kiírástól eltelt harminc nappal lehet megkezdeni a pályázatok benyújtását! Ezért mindenkinek ugrásra készen kell várnia a benyújtási idő megnyílását, már előkészített pályázattal!

(A tervezett konstrukcióról korábban itt beszélt lapunknak Csepreghy Nándor.)

Ami a kis- és középvállalkozásoknak érdekes lehet:

Beruházási támogatás kapacitásbővítésre és kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésre: 8,5 milliárd forintos keretösszeggel, 10-100 millió forint pályázható értékkel, 50 százalékos támogatási intenzitással indul, mintegy 200 pályázó kaphat vissza nem térítendő támogatást új gyártókapacitás, illetve kapcsolódó infrastrukturális beruházásra. Csak a feldolgozóiparban működő, legalább egy éve 10 főt foglalkoztató kkv-k pályázhatnak majd, amelyeknek és árbevételük legalább fele az pályázatra benyújtott beruházással érintett szegmensből érkezik.

A támogatást kapcsolódó infrastrukturális beruházásokra, üzemcsarnok építésre, bővítésre stb. is igénybe lehet venni, ám itt a pályázat elkészítésénél ügyelni kell arra, hogy  megjelenik a fenntarthatóság szempontja: az új épület tetőszerkezetét napelem elhelyezésére alkalmassá kell tenni, az épület energiaigényét legalább 50 százalékban megújuló energiából kell fedezni. (Nem az ipari folyamatok energiaigényét.)

Külpiaci terjeszkedés támogatása: 1,5 milliárdos keretösszeggel indul azoknak a vállalkozásoknak, amelyek magas feldolgozottságú, végfogyasztásra szánt termékeket állítanak elő. Várhatóan 3-8 millió forintos pályázati támogatások lesznek elérhetőek, 70 százalékos intenzitással. A cégeknek komoly feltételeknek kell megfelelnie: piackutatást kell végezni, idegen nyelvű honlapot kell készíteni, stb. Kiállítási tevékenységre, többször használatos marketingeszközök készítésére vehető  igénybe a támogatás.

Minősítik a pályázatírókat is
A Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége (PÁTOSZ) kidolgozta és már működteti a szakma önszabályozásaként a “Megbízható tanácsadó” tanúsító rendszert, amelytől a nem kellő hozzáértéssel rendelkező pályázatírók kiszűrését remélik.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo