A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: a hitelezők életét megkönnyítő uniós irányelvet, amely jogérvényesítési lehetőségként vezette be a költségátalányt, a hazai jogalkotók – az érintetteknek rengeteg felesleges adminisztrációs terhet jelentő – kötelezettségként adaptálták. A szakemberek szerint az uniós jog elsőbbségének elve alapján elkerülhetetlen a szabályozás átalakítása.
A mérlegzárások idején különösen fontos kérdés, hogy valóban kötelező-e a hitelezőknek felszámítaniuk az új Ptk. 6:155. § (2) bekezdése szerinti, a 40 eurós behajtási költségátalányt. Az uniós irányelv ugyanis csak lehetőséget biztosít a jogosultaknak arra, hogy további eljárási, bizonyítási teher nélkül érvényesíthessék ezt a jogot, viszont a hazai szabályozás a direktíván jelentősen túlnyúlva, kötelezettségként írja elő annak felszámítását – áll a MAZARS és együttműködő jogi irodája a Borsy Ügyvédi Társulás közös összefoglalójában.
A jelentésből kiderül, a behajtási költségátalányról rendelkező a 2011/7/EU Irányelv a késedelmi kamatot csak jogosultságként (preambulum (16) bekezdés) és nem kötelezettségként írja elő a hitelező javára.
(A módosítások és a szigorúbb ellenőrzés hatására jelentősen javult a cégek fizetési fegyelme.)
A költségátalány vonatkozásában pedig visszautal (6. cikk (1) bekezdés) a késedelmi kamatra vonatkozó rendelkezésekre, tehát az annak kötelező felszámítására vonatkozó jogértelmezés nem lehet helytálló, hiszen az – az irányelv fenti rendelkezései szerint – az nem kötelezettség, csak lehetőség a hitelező számára.
Dr. Borsy János hozzátette: az ettől jelentősen eltérő hazai szabályozás hátrányosan érinti a cégek hazai és nemzetközi versenyképességét, hiszen rendkívül nagy adminisztrációs terhet ró rájuk, ráadásul a jelenlegi piaci körülmények között a valóságtól teljesen elrugaszkodott gazdálkodási elvárásokat tartalmaz.
Ráadásul a jelenlegi szabályozás– és az ehhez kapcsolódó jogértelmezések is – más értelmet adnak a jogintézménynek, és ezzel nem megkönnyítik a jogosultak helyzetét, hanem jelentős adminisztrációs teherrel nehezítik működésüket. „Ez nem lehet a jogalkotó szándéka sem, hiszen az átláthatatlan, bonyolult elszámolások fenntartása további hibákhoz vezet” – tette hozzá Borsy János.
A jogi iroda információi szerint az Igazságügyi Minisztérium munkacsoportja, amely az új Ptk. gyakorlati alkalmazása során felmerült kérdéseket elemzi, többek között ennek a rendelkezésnek is vizsgálja a hazai vállalkozásokra gyakorolt negatív hatásait.
Mi a probléma?
A tavaly bevezetett új Ptk. egyik fontos eleme a „kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről” szóló uniós direktívának való megfelelés, ami a fizetési határidőkön, a késedelmi kamat mértékén és felszámításának szabályain túl rendelkezett a behajtási költségátalány hazai bevezetéséről is. 2014 áprilisában jelent meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium átfogó tájékoztatása a behajtási költségátalányról, amely– az NGM véleményét is integrálva – a kapcsolódó számviteli és adójogi eljárásra vonatkozó szabályozói álláspontot közreadta.
„A számviteli szakemberek a mai napig értetlenül állnak az állásfoglalások előtt, hiszen azok – főleg a kötelezett oldaláról – olyan szigorú értelmezést írnak elő, amelynek alkalmazása egyrészt hihetetlen mennyiségű többletmunkát terhel a cégekre, másrészt ellentmondásossága miatt akár a beszámolók valódiságát is megkérdőjelezheti” – mutat rá Bohus Gabriella, a MAZARS auditpartnere.
Hozzátette: a behajtási költségátalányt érintő rendelkezések értelmezése és gyakorlatba ültetése ugyanis számtalan – köztük számos megválaszolatlan kérdést vet fel – az alkalmazás időpontjától, tartalmától, a benyújtás igényétől kezdve a számviteli és adójogi kezelésig, és ezekre a NAV honlapján közzétett – a korábbi minisztériuma anyagokkal egybecsengő – tájékoztató sem ad teljes körű útmutatást.
A törvény betűje
A számviteli elszámolás szempontjából a hivatalos álláspontok szerint a behajtási költségátalány tartozásnak minősül a kötelezett oldalán, ezért azt tartozásként kell kimutatni a könyvekben, de nem csak abban az esetben, ha a jogosult azt – önkéntes teljesítés hiányában – ténylegesen követelte az adóstól, hanem akkor is, ha nem, hiszen a fizetési kötelezettség a Ptk. 6:155. §-a (2) bekezdésének előírása alapján a késedelembeesés tényével beáll. Ez a gyakorlatban minden egyes befogadott számla fizetési határidejének és tényleges fizetési időpontjának tételes összevetését igényli.
A jogosult (hitelező) oldalán a behajtási költségátalányt viszont csak akkor kell az egyéb bevételek között rögzíteni, ha azt a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg rendezték.
Bohus Gabriella szerint bár az év végi zárások már a finisben vannak, arra nézve sincs biztos „recept” a tanácsadók és a könyvvizsgálók tarsolyában, hogy hogyan járjanak el helyesen a behajtási költségátalány számviteli kezelésekor.
„Megválaszolatlan kérdés például, hogyan lehet megindokolni a késedelmi kamattól eltérő számviteli és adójogi gyakorlatot. Ugyancsak problémás a számviteli elvekkel összhangba hozni azt, hogy a behajtási költségátalányt akkor is ki kell mutatni kötelezettségként, ha nagy biztonsággal valószínűsíthető, hogy a jogosult nem tart rá igényt” – sorolja a problémákat a szakértő.
Ön tudja mennyi?
MAZARS összefoglalójából kiderül, hogy a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló vállalat már jóval az év végi zárás előtt felhívta ügyfelei figyelmét a Ptk. vonatkozó szabályaira és a könyvvizsgálatok során is kérte az ügyfeleinket, hogy számolják ki a fizetési késedelem miatt keletkezett behajtási költségátalány összegét függetlenül attól, hogy a jogosult érvényesíteni kívánja-e vagy sem.
Hozzátette: azok a társaságok sem „védettek”, amelyek törekednek a fizetési határidők betartására, hiszen jelentős számlaforgalom mellett a rövid idejű csúszások miatt óhatatlanul nagy – akár tízmilliós összeg is – lehet a behajtási költségállomány összege is. A szakember felidézte, hogy egy 50 000 darabos számlaforgalmat bonyolító ügyfélnek, amely fizetési kötelezettségeinek igyekszik rendben eleget tenni – az informatikai rendszerből származó kimutatás alapján – mintegy 300 millió forintot kitevő késedelem miatti kötelezettsége keletkezett.
„Ez még akkor is értelmezhetetlenül nagy összeg, ha a lekért adatállományból nem szűrték ki azokat az összegeket, ahol hétvégére esett a fizetési határidő, ami természetesen további indokolatlan adminisztrációs terhet jelentett volna a vállalkozás számára” – magyarázta a szakember.
Vannak olyan társaságok is, akik „jó tanuló” módjára kiszámítják és lekönyvelik ráfordításként a behajtási költségátalány összegét, mivel ez – a jogosult lemondó nyilatkozatáig, vagy ennek hiányában az elévülési határidőig – ideiglenesen csökkenti az adóalapot. Ezt viszont általában a külföldi anyavállalatok nem támogatják és kifejezetten utasítják a helyi menedzsmenteket, hogy a magyar szabályok szerint összeállított beszámolóban se mutassák ki a kötelezettség összegét addig, amíg a jogosultak fel nem lép az erre vonatkozó igényükkel.
Ha a beszámoló szempontjából ez az összeg jelentős, és a jogosult eddigi gyakorlata alapján vélelmezhető, hogy igényt tart rá, akkor a NAV álláspontját követve nem valós kötelezettséget mutatnánk ki a könyveinkben, ami sértené a megbízható és valós kép kialakításának alapelvét.
Az eddigi megoldás
A Ptk. szerint, a felek közötti megállapodásban a behajtási költségátalány kizárása, vagy 40 eurónál alacsonyabb összegben történő meghatározása nem alkalmazható, ezért jelenleg az egyetlen – az aktuális hazai szabályozást kikerülő – megoldás az, ha a jogosult nyilatkozatban mond le róla, állítja a MAZARS.
Ehhez jelenleg az tűnik a legcélravezetőbbnek, ha az érintett cégek – adott fordulónapra – teljes körű egyenlegegyeztetést végeznek, melynek során formalevélben nyilatkoztatják a partnerüket, hogy a meg nem fizetett költségátalány iránti igényünkről, illetve annak összegéről kifejezetten és visszavonhatatlanul, ellenérték nélkül lemondanak. A nyilatkozatnak ugyancsak tartalmaznia kell azt a kijelentést, hogy a vállalkozás által a fordulónapig teljesített fizetéseket a számlakövetelések tőke összegére számolták el.
Bohus Gabriella szerint ez utóbbi azért fontos, mert a Ptk. 6:46. paragrafusa szerint „ha a pénztartozás teljesítéseként fizetett összeg az egész tartozás kiegyenlítésére nem elegendő, azt – ha a jogosult eltérően nem rendelkezett, és egyértelmű szándéka sem ismerhető fel – elsősorban a költségekre, majd a kamatokra és végül a főtartozásra kell elszámolni”. Azaz, nyilatkozat híján azt vélelmezheti az adóhatóság, hogy a törvényben meghatározott sorrend szerint elsőként a behajtási költségátalányt fizette meg a cég.