Gerjesztett túlfogyasztás
A gyorséttermek után fast fashionnek nevezett szegmens márkái, mint például a H&M vagy a Zara, hozzászoktattak minket az olcsósághoz. Bármilyen ruhadarabot megkaphatunk 5–10 ezer forintért, a rendszeres árleszállítások során akár még olcsóbban is. Ráadásul eddig két szezon létezett, de a diszkontdivat márkái eltüntették az éles határokat azzal, hogy felgyorsították a gyártást és a forgalmazást. Az Asosnál már csak 2–4 hét telik el a ruhatervezéstől az áruszállításig, a Zara és a H&M pedig évente 16–20 kollekciót dob piacra.
Iparági elemzők további növekedést prognosztizálnak: míg 2014-ben hárommilliárd ember tartozott a globális középosztályba, a népességnövekedés és a gazdasági fejlődés miatt 2030-ra már 4,5 milliárdra nő ez a létszám. Addigra a ruhaipar emissziója a globális légszennyezés 25 százalékát adja a jelenlegi 10 százalék helyett, mi pedig 102 millió tonna ruhát fogunk kollektíven vásárolni évente, jóval többet, mint a 2017-ben megvett 63 millió tonna, állítja a Boston Consulting Group.
Drágább az ökoruha
Az elmúlt tíz évben a vásárlók tudatosabbak lettek. Ma már érdekli őket, hogy fair trade szisztémában működik-e egy márka anyagbeszerzése, s milyen lépéseket tesz a környezetszennyezés beszüntetésére. A #whomademyclothes (Ki készítette a ruhámat) kampány 129 millió embert ért el az Instagramon és a Twitteren. Az ökobarát ruhák vásárlása ugyanakkor luxusnak számít, mert ezek drágábbak, mint a hagyományos divatcikkek. Az Y generáció inkább az olcsót veszi – mert emlékszik még a gazdasági válságra –, ezeket viszont nem hosszú távra gyártják. Egyáltalán nem strapabírók, néhány hónap alatt elhordottá válnak. Ebben az üzleti modellben vesz részt a lakosság túlnyomó része. És ezért van az, hogy a Boston Consulting Group 2017-es felmérésében megkérdezett 90 divatipari menedzser többsége ugyan felismerte, hogy a fenntarthatóság fontos, de az 50 százalékuk semmit nem tett a megvalósításáért. Jó hír viszont, hogy az európai divatcégek közül több dolgozott ki átfogó fenntarthatósági stratégiát konkrét célokkal (69 százalék), mint amerikai versenytársaik (58 százalék).
A ruhák átlagosan 33 százalékban tartalmaznak pamutot. Ennek forrása, a gyapot azonban rendkívül „szomjas” növény. Egy póló gyártásához szükséges gyapot 2700 liter vizet fogyaszt – két és fél év növekedés alatt ennyi vízre van szüksége –, a kelmefestés éves vízlábnyoma pedig 5000 milliárd liter, amivel kétmillió úszómedencét lehetne megtölteni.
A műszálas anyagoknak kisebb a vízlábnyomuk, de nagyobb a karbonvonzatuk. A 2015-ös poliésztergyártás például 706 milliárd tonna szén-dioxid kibocsátásával járt, állítja az MIT. Ez 185 széntüzelésű erőmű éves füstölésével egyenlő. Újrafeldolgozott poliészterrel 60 százalékkal csökkenthető a ruha energialábnyoma, 40 százalékkal az ÜHG-emissziója.
Az organikus gyapotnál 90 százalékkal kisebb a víz-, és 62 százalékkal kevesebb az energiafogyasztás, mint a vegyszerintenzív termesztésnél. Egyre népszerűbb a Tencel, amely fából kivont polimer, s mint ilyen, biológiailag lebomló ruhaalapanyag. A Lenzing állítja elő, és lebomlik például a sós tengervízben.
Viszkóz és talajvízszennyezés
A kemikáliák jelentik a másik nagy szennyező tényezőt, hiszen három hullámban is használják azokat: a növényvédő szereket a gyapottermesztéskor, majd a különféle vegyszereket a kelme megmunkálásakor, végül a festékeket a színezéskor.
Egyre inkább keresett alapanyag a műselyemfélék közé tartozó, cellulózalapú viszkóz, melynek előállításához szintén sok maró anyagot – nátrium-szulfátot, cink-szulfátot, nátrium-hidroxidot, kénsavat, de főleg a születési rendellenességekért, bőrbántalmakért és szívkoszorúér-megbetegedésekért felelőssé tett szén-diszulfidot – használnak. A viszkóz a megmunkálásakor belevitt vegyszerek miatt nem tud teljes mértékben komposztálódni a szeméttelepeken, a mesterséges anyagoknak pedig – mint például a poliészter – évszázadok kellenek, mire lebomlanak. Egy új eljárással a szén-diszulfid kiiktatható a folyamatból, vagy ha használják is, 70 százaléka újrahasznosítható. A technológiaváltás azonban pluszkiadást jelentene a nagy márkáknak.
Hormonrendszert befolyásoló szerek
Egyévnyi kutatás után a Greenpeace 2011-ben leplezte le Piszkos szennyes című tanulmányában a divatipar vízszennyező praktikáit. A Detox-kampányban főleg a Nike-t, az Adidast és a H&M-t célozta meg a szervezet, hogy a nyilvánosság használatával kényszerítse rá őket arra, vonják ki a hormonrendszert befolyásoló vegyi anyagokat – például a PFC-ket – a termékeikből és a termelési folyamataikból.
A természet- és környezetvédelmi szervezet 11 vegyianyag-csoportot nevezett meg, amelyeket festékként, oldószerként, illetve tűzgátló vagy antibakteriális hatásuk miatt használnak a gyártás során Ázsiában, miközben közülük négy kategóriát betiltott vagy veszélyesnek minősített az EU, további három használatát pedig erősen korlátozza az uniós rendelet. Időközben 80 márka csatlakozott a 2020-as határidejű Detox-célkitűzésekhez, amelyek az ellátási lánc átláthatóvá tételét is magukban foglalják.
Ám továbbra is nagyban folyik a szennyezés, hiszen a Changing Markets Foundation megbotránkoztató jelentése a viszkózválságról még 2017-ben is olyan márkákat implikált szennyezőként, mint a H&M, a Zara, a Benetton, a Levi’s, a Marks & Spencer vagy az Asos. Gyorsan reagáltak a brandek a sajtóbotrányra, főleg közhelyekkel, miszerint aggasztónak tartják az egészet, és elkötelezettek a helyzet javítása mellett.
A Greenpeace 2017-es Detox-helyzetjelentéséből kiderült az is, hogy a célkitűzésekhez csatlakozott márkák közül 31 nagy előrelépést tett az elmúlt években: közzéteszik az alvállalkozóik listáját, igaz, a programban részt vevők 21 százaléka – ezek között van például az Aldi vagy a Tesco – csak a közvetlen beszállítóit sorolja fel, azok beszállítóit nem.
Sok cég – ilyen a H&M, az Inditex/Zara, az Esprit, a Mango, a Marks & Spencer, a Burberry, a Lidl – elkezdett ugyan adatokat publikálni üzemei ipari szennyvizéről is, de ebben csak 50–80 százalékos átláthatóságnál tartanak, vélhetően a legszennyezőbb anyagokról hallgatnak. A vízhatlanságot biztosító PFC-ket (perfluoroalkilok, polifluoroalkilok) 72 százalékuk teljesen kivonta, de a sportruházatban eddig nem tudták ezt megoldani. Az illékony anyagot korábban a túraboltok levegőjében is kimutatták.
A Better Cotton program égisze alatt ugyancsak sok márka halad az alacsony vízlábnyomú, etikus munkakörülményeket teremtő gyapottermesztés felé. De csak halad, mert a Fashion Revolution 2017-ben publikált értékelésében 100 nagy világmárkából egy sem ért el 51–100 pont közötti osztályzatot. Ugyanis egyik sem közöl ellátási láncáról részletes adatokat, és egyik sem fizet tisztességes béreket a gazdáknak. Igaz, több mint száz márka lépett be a jobb munkakörülményeket és béreket biztosító Better Work programba. A mozgalom 1500 üzemet és kétmillió munkást érint világszerte, de kizárólag a kelmegyártást fedi le, a gyapottermesztésre, az agráriumra már nem terjesztették ki. A termőföldeken gazdálkodók a legkisemmizettebb szereplői az egész divatiparnak.
Körforgásos üzleti modellek
Nemrég kiderült, a Burberry 28,6 millió font értékű termékét küldte szemétégetőbe, ahol energiát állítottak elő belőle. A H&M sem szerzett rajongókat azzal, hogy 2013 óta 60 tonna ruhát égetett el, állítása szerint csak a gyári hibás darabokat. De égetett a Cartiert birtokló Richemont (563 millió dollár értékű órát és ékszert), a Louis Vuitton és a Michael Kors is. A logikátlannak tűnő gyakorlat lényege: megőrizni az exkluzivitást, nem rászoktatni a vásárlókat az árleszállításra, inkább az új kollekció megvásárlása felé terelni őket.
A RealReal használt luxuscikkek eladását bonyolítja, hogy arra szoktassa a gazdagokat, ne dobják el cuccaikat, s ezzel a prémiumkategóriás áruk szegmensében is hosszabb legyen a termékek életgörbéje. Az ékszereket és órákat bevizsgálják, hitelesítik a RealReal szakértői. A cégalapító Julie Wainwright nem titkolt szándéka, hogy 400 millió dolláros forgalmú, 600 főt foglalkoztató cége legyen a körforgásos gazdaság első unikornisa, vagyis olyan startup, amelynek az értéke meghaladja az egymilliárd dollárt.
A Patagonia vagy a JanSport hátizsákmárka inkább azt vállalja, hogy megjavítják termékeiket, ha elromlanak, mások – például a Mud Jeans, a For Days, a Gwynnie Bee vagy a Rent the Runway – az előfizetéses modellel kísérleteznek. Eddig 500 márka bír hatmillió előfizetővel. Ebben a modellben az ügyfelek a ruhákat bérlik, egy ideig használják, majd visszaküldik azokat, és új adagot kapnak.
A H&M, a Zara, a Nike, a Gap, az Esprit, a Decathlon, az Adidas, a Lacoste, a Hugo Boss, az Eileen Fisher csak a legismertebbek azon 94 márka közül, amelyek csatlakoztak a Global Fashion Agendához, hogy annak égisze alatt 2020-ra fellendítsék a termékvisszagyűjtést. A vásárlók – akár kedvezményre jogosító kuponokért cserébe – leadhatják elhordott ruháikat, cipőiket, s azok alapanyagait újra feldolgozzák.
Évente 80 – a Greenpeace szerint 100 – milliárd darab divatcikket gyártanak globálisan, s ennek 73 százaléka – Amerikában 84 százaléka –, 53 millió tonna textil végzi a szeméttelepeken, szemétégetőkben, állítja az Ellen MacArthur Foudation. Pedig a kidobott ruhák 95 százaléka újrahasznosítható lenne.
☼ A Levi’s egyik kínai üzemében már csak újrahasznosított, tisztított vízzel dolgoznak. A cég WaterLess farmerjeihez a hagyományos farmer gyártásában megszokott vízmennyiség 4 százalékát használják friss vízből.☼ Környezettudatos vonalat kínál a H&M (Conscious Exclusive, 2018), amely márkának vannak 20 százalékban újrahasznosított pamutot tartalmazó farmerei.
☼ A Zara 2016-os Join Life kollekciója is környezettudatos.
☼ Az Adidas Stella McCartneyt szerződtette új, ökotudatos női sportruházata megtervezésére, amelyben újrahasznosított poliésztert használnak. A Parley for the Oceansszel együttműködve pedig tengerpartokon begyűjtött plasztikszemét felhasználásával készített divatos sportcipőket 2017-ben. Egy év alatt egymillió párat adott el belőlük.
