Cégblog


Árat emel a DIGI januártól

Árat emel a DIGI januártól 

Az áremelés a hűségidős szerződéssel rendelkező ügyfeleket nem érinti.
A zárak vásárlásának kérdései

A zárak vásárlásának kérdései 

Amikor abba a helyzetbe kerülünk, hogy zárat kell cserélnünk, akár azért, mert elromlott, meghibásodott a meglévő, akár azért, mert magasabb szintre szeretnénk emelni az otthonunk biztonságát, olyankor szembesülünk azzal, hogy milyen sokféle lehetőség között kell megtalálnunk a megfelelőt.
Még az eladók diktálhatnak a cégértékesítésben

Még az eladók diktálhatnak a cégértékesítésben  

Bizonytalanságból egyre több, cégeladásból viszont kevesebb volt az idei év első nyolc hónapjában.
Egy szektor, ahol kivételesen optimistán tekintenek a jövőbe

Egy szektor, ahol kivételesen optimistán tekintenek a jövőbe  

A gazdasági nehézségek és a folyamatosan változó szabályozói környezet hatására a technológiai szektornak is egyre több kihívással kell szembenéznie.
Megvált egyik külföldi érdekeltségétől a Mol

Megvált egyik külföldi érdekeltségétől a Mol  

Értékesítette a Mol az Egyesült Királyságban birtokolt teljes kutatási-kitermelési (upstream) portfólióját.
A Spar lett az év egészségtudatos kereskedője

A Spar lett az év egészségtudatos kereskedője 

Egyre többen vannak Magyarországon, akik valamilyen érzékenységgel rendelkeznek, illetve tudatosabban szeretnének étkezni.
Környezetvédelmi termékdíjjal trükközött egy cég, legbukott a NAV előtt

Környezetvédelmi termékdíjjal trükközött egy cég, legbukott a NAV előtt 

Jogosulatlanul igényelt vissza környezetvédelmi termékdíjat egy gumieladással és -szervizzel foglalkozó cég.
Sebezhetőbbé tette a háború a vállalatokat

Sebezhetőbbé tette a háború a vállalatokat  

Kedvező gazdasági környezet jellemezte a közép- és kelet-európai régiót 2021-ben.
Megbírságolták az Equilort

Megbírságolták az Equilort 

Az MNB összesen több mint 15 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra.
200 milliárd forintos kerettel újabb program indul a vállalatoknak

200 milliárd forintos kerettel újabb program indul a vállalatoknak  

A már bejelentett Gyármentő programon túl, újabb segítségként 200 milliárd forintos keretösszegű Gyármentő garancia- és hitelprogram megindításáról döntött a kormány.

A kúpgörgős csapágyak szabadalmaztatója - avagy miért bízhatunk a tradícióban? 

Habár manapság az egész világ zeng az innovációtól, az újdonság varázsától, hajlamosak vagyunk időnként megfeledkezni arról, hogy a hosszú tapasztalatot is ugyanolyan mértékben elismerjük. Kiváltképp igaz ez akkor, ha dinamikusan fejlődő területről van szó.

Csányi Sándor a válság ellenére sziporkázik 

A vártnál nagyobb lett az OTP-csoport adózás utáni eredménye.

Így változik a repülési adó januártól 

Újraszabta a kormány az extraprofitadók között bevezetett repülési hozzájárulást.

4 irodai dekorációs ötlet vászonképekkel 

Bár minden irodának megvannak a maga korlátai, ötletes dekorelemekkel bármilyen teret hangulatosabbá és vidámabbá lehet varázsolni. A kreatív tervezés alkalmával fontos, hogy az újdonságok a közös sikereket, élményeket is megjelenítsék és visszatükrözzék. Hogyan lehet ezt a könnyen, megfizethetően, de mégis látványos formába önteni? Egyedi, élénk színű, minőségi vászonképekkel!

Nem tett jót az Adidasnak a szerződésbontás  

Jelentősen visszaesett a német Adidas AG, a világ második legnagyobb sportszergyártójának a nyeresége a harmadik negyedévben, miközben nőtt a bevétele.

Dobálják ki az informatikusokat 

Elbocsátja az alkalmazottak tizedét a Meta.

Mit okozott a járvány és a háború az épírőiparban?  

A koronavírus járvány, illetve Ukrajna orosz inváziója jelentősen megzavarta a globális ellátási piacot.

Nem tartotta szavát a kormány, kifakadtak a benzinkutasok  

Drámai hangvételű közleményt adott ki a Független Benzinkutak Szövetsége.

Visszahívnak 40 ezer Teslát  

A 2017-2021 között gyártott modelleket érint a bejelentés Amerikában. 

Vészesen süllyed Magyarország egykori ipari zászlóshajója, a legénység szépen küzd 

Felszámolás alatt is egyezségre akar jutni a Tungsram.

Robotok jelentek meg a Coca-Cola dunaharaszti gyárában 

A Coca-Cola HBC Magyarország több mint 750 millió forintból fejlesztette logisztikai folyamatait dunaharaszti gyártóbázisán.

Árat csökkentett a Wolt 

A Wolt Market közel száz, a heti bevásárláshoz szükséges alapélelmiszer és háztartási cikk árának csökkentését jelentette be.

Több száz munkahelyet hoz a Siemens Energy gigaberuházása  

Lerakták a budapesti gyártócsarnok alapkövét.

Gond van az egyik banknál, azonnali beavatkozást vár az MNB 

Az MNB felügyeleti vizsgálata során 32 millió forint bírságot szabott ki a Polgári Bankra.

Vidéken terjeszkedik az egyik taxitársaság  

Vidéken terjeszkedik a Főtaxi, legutóbb Székesfehérvárra és Dunaújvárosra, valamint azok vonzáskörzetére terjesztették ki a szolgáltatásaikat.

Ezek a cégvezetők közel 2 milliárd forintot keresnek évete  

Csaknem negyedével nőtt a brit gazdaságban tevékenykedő legnagyobb tőzsdei vállalatok vezetőinek javadalmazása az év eleje óta.

Most fog igazán megugrani a fizetésképtelenséggel járó helyzetek száma 

Ez súlyosan érinti az értékesítési oldalt is.

Soha nem volt még ennyire egyszerű finanszírozáshoz jutni 

A számla kibocsájtójának nem kell hónapokat várnia a teljesítésre.

Az irodai tárolók típusai: mire lehet szükség a biztonságos irattároláshoz? 

Azt gondolnánk, a modern irodákban nincs szükség tárolóra, hiszen ma már majdnem minden digitálisan zajlik, nem keletkeznek papíralapú dokumentumok. Azonban tévedünk, ha azt hisszük, hogy az irattartó szekrényeknek leáldozott. Manapság is népszerűek, és több típus közül is lehet választani.

Vészjósló óvatosság tört rá az építőiparra 

Megreccsent az építőipar.

A TikTok mentheti meg a kisvállalkozásokat?  

A magyar szabadúszók illetve kis- és középvállalkozók tele vannak kétségekkel, kérdésekkel a TikTokról.

Tippek a rák megelőzéséhez a kutyák esetében 

Rák – ez a rettegett szó, amit senki sem akar hallani. A kutyák halálának okaként azonban túl sok gazdinak szembesülnie kell vele. Sajnos sok rákos megbetegedésnek genetikai alapja van, ami azt jelenti, hogy a gazdik nem sokat tehetnek annak elkerülése érdekében, hogy kutyáknál kialakuljon. 

Vége az őrületnek a telekpiacon? 

Csillapodott a tavalyi őrület a családi házak építésére alkalmas telkek piacán.

Kína felé nyitnának a német cégek  

Olaf Scholz német kancellár pénteken hivatalos látogatást tett Kínában.

Musk beválotta ígéretét, kirúgta a Twitter dolgozóinak felét  

A Twitter mikroblog platform elbocsátotta alkalmazottainak felét - derül ki a cég biztonsági és integritásért felelős vezetője, Yoel Roth a tweetjéből.

Szépen hízott az Erste csoport 

Jelentős a hitelállomány-növekedés (9 hónap alatt +10,3 százalék), mind a vállalati, mind a lakossági üzletágban.

A Wizz Air-en nem fog a válság, sőt 

Megugrott a Wizz Air első féléves forgalma és bevétele.

Felvettek karácsonyra 150 ezer embert, majd létszámstopot hirdettek 

Létszámstopot hirdetett az Amazon.

Új rádió az éterben  

Akadály nélkül kezdte meg a működését ma reggel a 98.0 Mhz-en a fővárosi éterben – a radiocafé.

Csak azért fizess, amiért kapsz is valamit! 

Most biztosan furcsán nézel, mert hát nem szoktál te sem a semmiért fizetni, ugye? Ez talán magánemberek vonatkozásában nem is olyan kardinális kérdés, de ha vállalkozást működtetsz, vagy egy vállalkozás marketingjét viszed a válladon, akkor bizony sokszor megesik, hogy olyanért kell fizetned, amiért konkrétan nem kaptál semmit.

Blokkláncok segíthetik a cégek zöldülését? 

A blokklánc mint a ma ismert egyik legbiztonságosabb adattárolási technológia érdemben javíthatja az ellátási láncok transzparenciáját.

Tűzifával trükköző vállalkozás bukott le 

A NAV, a kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztálya és a Nébih közösen ellenőrzött egy magát a közösségi médiában hirdető tüzelőanyag-kereskedőt.

Megtérülő befektetésként kell tekinteni az ESG-re 

A rövidtávú profitcélokkal nehezen összeegyeztethető az etikus és fenntartható vállalati viselkedés, ugyanakkor hosszútávon jó befektetés és a fiatalabb ügyfelek részéről már egyértelmű követelmény is.

Bankokat bírságolt az MNB  

Az MNB bő 75 millió forint felügyeleti bírságot rótt ki három bankra és egy banki fióktelepre a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozási kockázatok kezelését áttekintő témavizsgálata nyomán.

Rengeteg embert készül lapátra tenni Elon Musk  

A Twitter hétezer alkalmazottja több mint felének elbocsátását tervezi Elon Musk a Bloomberg hírügynökség belső vállalati forrásokra hivatkozó jelentése szerint.

Az egekbe szökhetnek az építőipari gépek árai - mit léphetnek a vállalatok? 

A globális ellátási láncok fokozott volatilitása a jövőben is fennmarad.

Sumákoló cégre bukkant a NAV – 80 millió forint adót kell fizetniük 

Kriptovaluta-bányászatra alkalmas számítógépeket számolt el eszközbeszerzésként egy cég az adóhatóság vizsgálatra szerint.

Menekülőre foghatják a cégek  

Az energiakrízis felgyorsíthatja az energiaintenzív szektorokban működő európai vállalatok elvándorlását a kontinensről.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése 

Az áprilisi inflációs adatban már erősen megjelent az árréstop hatása is. Ugyanakkor a bankok önkéntes díjcsökkenése még nem lépett életbe ezen időszakban.

Pénzszerzés

Felújítási láz lett a magyarokon

Felújítási láz lett a magyarokon  

10-ből 6 magyar szerint most éri meg belevágni a lakásfelújításba, mert úgy vélik, később magasabb költségekkel kellene számolniuk.

Jogi kisokos

Mivel büntethető egy cég?

Mivel büntethető egy cég? 

Gyakori vélekedés, hogy a büntetőjogi felelősség és kockázat kizárólag a magánszemélyeket terheli.

Klímablog

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre 

Az elmúlt évek nyári hőhullámai sorozatos rekordokat döntöttek, és az előrejelzések szerint az idei nyár sem lesz kivétel.

Gazdaság

Zsong az albérletpiac, de szűkül a bérbeadók alkupozíciója

Zsong az albérletpiac, de szűkül a bérbeadók alkupozíciója  

Az erősödő bérlői kereslet hatására immár harmadik hónapja a 250 ezres lélektani határ felett stabilizálódtak a kínálati bérleti díjak Budapesten.

Infokom

Lehull a lepel, mit gondolnak a magyarok a mesterséges intelligenciáról

Lehull a lepel, mit gondolnak a magyarok a mesterséges intelligenciáról 

Az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo