75 százalékos eredménynövekedés a Richternél

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 203,4 milliárd forint lett, 3,0 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Elemzők 3,6 százalékkal csökkenő, 202 milliárd forintos bevételt vártak.

A negyedévben a társaság 75,6 százalékkal több, 68,5 milliárd forint adózott eredményt ért el, az elemzői konszenzus 57,8 milliárd forint volt.

A jelentésben kiemelik: a jelentős - túlnyomórészt nem realizált - 15,2 milliárd forint árfolyamnyereség növelte az adózott eredményt 2024 első negyedévében, szemben az egy évvel ezelőtti nagy árfolyamveszteséggel, az időszak végi gyengébb forint hatására.

A tavalyi kiemelkedő év után a kétszámjegyű növekedés az idén is elérhető lesz
A tavalyi kiemelkedő év után a kétszámjegyű növekedés az idén is elérhető lesz
Fotó: Pixabay

Az adózott eredmény jelentős növekedése a magasabb működési eredménynek és a tavalyi árfolyamveszteségből idén nyereségbe fordult pénzügyi eredménynek köszönhető - írták.

A jelentés szerint nem változtatnak a korábbi előrejelzésükön: a tavalyi kiemelkedő év után kétszámjegyű növekedés az idén is elérhető lesz a gyógyszergyártásban az árfolyamok hatásának kiszűrésével. A gyógyszergyártás bevétele 2,15-2,25 milliárd euró körül alakulhat 2024-ben.

A gyógyszergyártási árbevétel az első negyedévben 200,1 milliárd forintot ért el, ami éves szinten 12,6 százalékos növekedés, minden főbb piacon nőttek a bevételek. A nőgyógyászati üzletág ismét jelentős volumennövekedést ért el. A terület teljes árbevétele 17 százalékkal 74,2 milliárd forintra nőtt.

A biotechnológiai üzletág bevételei erőteljesen, 46 százalékkal ugrottak meg az első negyedévben, 11,4 milliárd forintra. Az üzletág bruttó nyeresége éves szinten majdnem megháromszorozódott, ami a mérföldkő-bevételekkel együtt ellensúlyozta a k+f kiadások jelentős növekedését - írták.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo