Megmondta a kormány, mit vár el a Magyar Postától

A nemzetgazdasági minisztertől tudni. 

Nagy Márton közölte, hogy a társaság tavaly 246 milliárd forint árbevételt ért el, 445 millió levelet kezelt, több mint 29 millió csomagot kézbesített, 138,6 millió csekken csaknem 1800 milliárd forint befizetést, továbbá mintegy 1,8 millió állampapír-tranzakciót kezelt.

A Magyar Posta folytatta a fejlesztéseket, országszerte immár 550 csomagautomatát működtet, szolgáltatásai hamarosan a térség más országaiban is megjelenhetnek. A halaszthatatlan hálózati és létszám-racionalizálást a partnerségi program ellensúlyozta, 2231 állandó postai szoláltatóhely mellett 561 postapartneri szolgáltatóhely működött tavaly.

Önfenntartó társasággá kell válniuk
Önfenntartó társasággá kell válniuk
Fotó: Depositphotos

Nagy Márton szerint a Magyar Postára a jövőben is szükség lesz, hiszen létfontosságú infrastruktúrát működtet, amivel minden állampolgárhoz eljuttatja a hagyományos és online postai szolgáltatásokat. Tevékenységéhez az is hozzátartozik, hogy segítse a legkisebb településeken élők mindennapjait, beleértve a készpénzfelvételt és más pénzügyi szolgáltatásokat, járműpark-korszerűsítésének igazodnia kell Magyarország klímacéljaihoz, fejlesztéseiben pedig ki kell használnia a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket, az ügyfélközpontú működést segítő megoldásokat - tette hozzá.

Balczó Barnabás elnök-vezérigazgató közölte, hogy a nem auditált adatok alapján a Magyar Posta 2023-ban 2 milliárd forintos nyereséggel zárt. A társaság csaknem 1166 milliárd forint összegben értékesített állampapírt, idén pedig 7,8 millió választópolgár értesítőit kézbesíti. Fontos feladata a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások kézbesítése, ezeket ugyanis a jogosultak mintegy 30 százaléka, körülbelül 850 ezren készpénzben kapják - tette hozzá. A társaság vezetője szerint a nyugati minták alapján bevezetett partnerségi program sikeres, a jövőben még csaknem 400 partnerrel bővülhet, idén csaknem 100-zal, a postai automaták száma pedig elérheti a 700-at az év végéig.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo